2011. szeptember 16., péntek

Haul

Ma bevásárolni voltam anyuval a városban. :) És aztán hazahoztam magunkat kocsival. Már 2 hete nem ültem benne, de azért elfelejteni nem tudtam. Voltak manőverezések, főleg, mikor egy vénasszony 2 helyet elfoglalva beállt, aztán még ő akart nekünk jönni...

A mai bejegyzés címe haul, vagyis a zsákmány, amit ma szereztem. Első, amit tegnap már sikerült beszereznem, az az októberi Cosmo, amiben Westendes kuponok voltak a hétvégére. Sajnos arra nem tudtam elmenni, de ma megvettem a Glamourt, amiben pedig újabb kuponok várnak rám. Köztük sok olyan is, amilyet a hétvégén most ki kellett hagynom. És az a kupon október 7-9 között lesz aktuális. :) Vegyétek meg, ha ti is inkább akciósan, kedvezményesen szerettek vásárolni, mert akár 50% is lejöhet a vásárlás végösszegéből. (üzletenként eltérő mértékű a kedvezmény, 20-50%-ig)
A Glamour-napokat egy évben kétszer tartják meg, egyszer áprilisban, egyszer pedig októberben. Szóval tényleg érdemes nyitott szemmel járni. A képen van egy Nők lapjás kuponfüzet is, ez tegnap este feküdt az ágyamon, anyutól kaptam. Ebből vágtam ki egy Müller-es kupont, 20%-osat.

És mit vettem rajta?
Darabja: 399 Ft, egy fehér (04 white), egy barna (08 teddy) és egy türkiz (11 cool breeze) színben.
Essence
És még egy jó hírt osztok meg ma: a Cosmo 144-5. oldalain kedvenc énekesemmel olvashattok interjút.

1 megjegyzés: