2011. december 3., szombat

Karácsonyi vásár 2011

Sziasztok!
Mivel van egy kis plusz időm mielőtt elmennék ma is dolgozni, így azt gondoltam, hogy írok egy rövidke bejegyzést a tegnapi látogatásomról az idei karácsonyi vásárba. Mint minden évben, így idén is alig vártam a vásárt, ami a Vörösmarty téren van.
Tavaly nagyon jól éreztem magam, hiszen az volt az első karácsonyi vásárom Budapesten. :) Sokat fotóztam és azóta nagyon sokat néztem a meska-t (aki még nem hallott róla, annak nagyon tudom ajánlani: www.meska.hu). Így hát idén örömmel láttam, hogy vannak kint a vásárban meskás alkotók és olyan jó érzés fogott el, hogy igen, az ő munkáit már láttam és ismerem.
A tömegről sokat nem óhajtok mondani, ismerjük szerintem mindannyian azt a helyzetet, amikor az emberek nem bírnak magukkal, ha valamire le akarnak csapni, lökdösődnek stb. A lényeg, hogy sokan voltak, magyarok, külföldiek vegyesen.
És mivel ott dolgozom 1 percre a tértől ezért utána bementünk nővéremmel harisnyát venni, én pedig mentem dolgozni. :)

És akkor pár kép az idei vásárról, amiket valamiért lefotóztam. Mert tetszik, mert szeretnék, mert jópofa, mert kell egy közös kép a karácsonyfával :) 







Azt hiszem elég jól memutatkozott ismét a szarvas és bagoly imádatom. :)

TI TERVEZITEK, HOGY KIMENTEK MEGNÉZNI A VÁSÁRT? MÁR BEVÁSÁROLTATOK KARÁCSONYRA?

2 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz képek :)) Én is imádom a vásárt, hétvégén meg is nézem magamnak!!!

    VálaszTörlés
  2. Dóri, köszönöm :) majd várom a beszámolót, hogy hogy tetszett, de készülj a tömegbunyóra! :P

    VálaszTörlés