2012. október 24., szerda

Egyedi ékszerek elérhető árakon

Mostanában megint elfogott az ékszerek iránti imádatom, bár sosem tartottam magam nagyon ékszermániásnak. Az utóbbi 1-2 évben sok szépséget gyűjtögettem, leginkább egyedi ékszereket. A mai bejegyzésben néhány kedvenc alkotómat mutatom be, illetve azokat a termékeket, amelyek most igencsak kívánságlistásak, vagyis nagyon tetszenek.

Madeforyou Jewelry (Dóri):
Ő a kedvenc alkotóm, már nagyon sok ékszert, illetve kiegészítőt vásároltam tőle. Facebook-on itt érhetitek el, illetve a blogját itt nézhetitek meg.
Az alábbi ékszereket Dóri készítette, néhány egyedi kérés alapján, némelyik pedig meska boltjából (innen) került hozzám. :) Nagyon szeretem Dóri ékszereit, és azt is, hogy vele mindig zökkenőmentes a kapcsolatfelvétel- és tartás, amikor valami egyedi ötletemet szeretnénk megvalósítani. Nagyon segítőkész, kedves embernek ismertem meg, és még biztos, hogy több dolgot is be fogok szerezni tőle. Nektek is nyugodt szívvel merem ajánlani! :)







(A többi alkotót nem fogom külön venni, mert 1-2 termékem van csak tőlük, de néhány szóban azért a képek után megemlítek róluk néhány hasznos infot, elérhetőséget.)

Biri Eszter süthető gyurmákkal foglalkozik, tőle ez az édes bárányos, bedugható fülbevaló van meg, amit ajándékba kaptam. Nagyon szeretem, vizsgaidőszakban kb. minden vizsgán csak ezt viselem, amolyan kabala fülbevaló. :) A blogját itt, meska boltját pedig itt éritek el.

Soie Essentielle (régebben lilart név alatt készültek az ékszerei) nagyon szép nyakláncokat, karkötőket, fülbevalókat készít, limitált darabszámban, így biztosra vehetjük, hogy nem tucatterméket vásárolunk. Ez a nyaklánc télen került hozzám, azóta is nagyon szeretem, sok szettet feldob. Soie Essentielle a facebook-on, illetve meskán is megtalálható.



A fenti képeken Tünde néhány munkáját láthatjátok. Ő söröskupakokból készít hűtőmágnest, fülbevalót, kitűzőt, gyűrűt. Én egy baglyos fülbevalót kaptam tőle, melyet nagyon szeretek! A meska boltját itt nézhetitek meg, illetve facebook-on itt, blogján pedig itt érhetitek el.
Végül néhány szép ékszer, amelyeket elfogadnék:
Sophie's Handmade shop (itt és itt)
Soie Essentielle
Madeforyou Jewelry

Madeforyou Jewelry

Madeforyou Jewelry
Azt gondolom, hogy egyre fontosabbá válik az egyedi kiegészítők, ékszerek viselete, és a hazai tehetségek támogatása. Abban is hiszek, hogy az ilyen, kézzel készült, és egyedi dolgok sokkal nagyobb értéket képviselnek, mint a tömeg gyártott termékek, és az a tapasztalatom is, hogy ennek az emberek sokkal jobban is örülnek. Mindenkinek szívből merem ajánlani, hogy hazai, egyedi ékszerekkel lepje meg szeretteit születésnapokra, névnapokra, illetve a hamarosan közelgő karácsony alkalmából is.
Azért szedtem össze néhány ilyen készítőt, mert szeretném, ha minél több emberhez eljutna a munkásságuk.

Ti szeretitek egyedi ékszerekkel meglepni a szeretteiteket? Ismertek még olyan alkotókat, akik kevéssé ismertek, de remek dolgokat csinálnak?

3 megjegyzés:

  1. Jaj köszönöm szépen a megemlítést! Most vettem észre és nagyon jó kedvem lett tőle :) annyira aranyos vagy! Puszillak! Örülök hogy ennyire szereted az ékszereim!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon szívesen! :) örülök, hogy örülsz :)

      Törlés
  2. Mennyi szépséges ékszer! :)
    Nekem Sophie's handmande nyakláncai bejönnek :)
    Ajánlanék én is egy ékszerkészítőt, mert ő másmilyeneket készít, mint az itt felsoroltak: www.bogiekszer.hu

    Tündi

    VálaszTörlés