2013. április 12., péntek

Is it spring already?

Ma egy személyes bejegyzéssel készültem, mert úgy érzem mostanában nem igazán írtam ilyet, és itt az ideje egy újnak. Az elmúlt pár hétben voltak jobb és rosszabb napjaim, de szerintem ez mindannyiunkkal előfordul.

Nem igazán vásároltam, bár két ecsettisztítót beszereztem, mivel már igencsak ideje is volt, illetve a folyékony alapozót nem lehet simán eltávolítani bármivel, így ezekre beruháztam. Fogok majd hozni véleményt a két termékről később.
A múlt hónapban átestem egy -nem is olyan kis- hajvágáson, amiről még nem mutattam képeket, de igyekszem ezt pótolni, feltéve, hogy érdekel Titeket az "új" frizurám. :) Az alapállapot elég hosszú haj volt, és most még nem tudtam eldönteni, hogy marad-e ez a hossz, ami most van. Rájöttem, hogy a hosszúval sokkal kevesebb a macera, legalábbis nekem. Nem kell minden nap megcsinálni, hogy jól nézzen ki, így nem is károsítja annyira a hajam. Lehet ismét megnövesztem.
Ami a vásárlásokat illeti, igen, várom már a hétvégi Glamour-napokat, de sok dolgot nem fogok vadászni. Terveim szerint mindössze egy szempillaspirál, és egy szemhéjpúder paletta fog nálam landolni. Mást most nem tervezek venni, bár jól jönne 1-2 rövid ujjú felső is, de lemondtam róla a héten, mert egyszerűen semmit nem találtam, ami tetszene vagy tetszene és még jól is állna. Ez a hülye oversized divat...

Nemrégen jártam egy Müllerben, ahol kikerültek a Catrice lakkok, amik még a régi csomagolásban (és színekben) kaphatóak. És találtam egy hasonló lakkot az Am I Blue or Green? lakkhoz, bár a képen is látszik, hogy az új lakk világosabb és hiányzik belőle az a kis plusz (kék), ami a kedvencemben helyet kapott. Azt hiszem lehetetlen lesz pótolni, mert az Essence That's What I Mint nevű lakkja meg sokkal zöldebbnek fest élőben, és a minőségétől sem vagyok elájulva. (nem vettem meg ez utóbbit emiatt) Ezeken kívül semmi hasonlót nem találtam még hozzá.
Ami a kozmetikumokat illeti, az utóbbi időben észrevettem magamon, hogy a körömlakkok amolyan boldogságfunkciót töltenek be nálam. Ezzel nincs is nagy gond, de szeretnék egy limitet húzni magamnak, aminél nem akarok több lakkot magaménak tudni. 1 színt még szeretnék, egy pasztell/vanília sárgát nyárra, amit a Catrice Candy Shock kollekcióból tervezek megvenni. Úgy érzem, hogy most vissza kell fognom magam a kozmetikum vásárlások terén, de azt hiszem ez menni fog.
Valami új elfoglaltságot is szeretnék találni magamnak, amiben örömömet lelem. Így hát sokat olvasok, és igyekszem nem sokat költeni erre sem, így a könyvtárakban nézelődök. Legutóbb Rachel Vincent-től olvastam egy izgalmas, folytatásos könyvet, a Lélektolvajokat. Nagyon tetszett, ezért az új részt is szeretném majd elolvasni. Most a Carrie Diaries folytatását olvasom éppen, és nagyon furcsa, hogy a sorozat teljesen más, miközben a forgatókönyvet és a könyvet is ugyanaz a Candace Bushnell írja/írta.

Ti várjátok már a hétvégi akciókat? Terveztek venni valamit?
- képek: weheartit, google, saját -

2 megjegyzés:

  1. Most egy időre én is visszafogom a vásárlást, szerencsére ma sikerült mindent beszerezni a Glamour kuponokkal (na jó, még nyárra szerettem volna a H&M-ből fehér csőtoppot, de nem volt). Az lehetséges hogy téged láttalak az Aréna plázánál felszállni épp a 80A trolira kora délután? :D Mert én meg pont szálltam le :D Ügyi vagy hogy nem vásároltál sokat, nehéz az embernek megállni, főleg ilyenkor amikor akciók vannak... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) örülök, hogy sikerült (majdnem) mindent beszerezned ma. Én holnap még futok egy kört, de magamnak már nem szeretnék venni semmit.
      Igen, esélyes, hogy én voltam :) a színes gatyómban :D

      Törlés