2014. január 30., csütörtök

TESZT: Isana szivacsos körömlakklemosó

Mint azt többen tapasztalhattátok, a Rossmannokban néhány Isana lakklemosó újdonsággal lehet találkozni egy ideje. Van egy pumpás és egy szivacsos verzió is. Én ma a szivacsosról szeretnék írni néhány gondolatot, hiszen számomra (és úgy sejtem sokatoknak is) új még ez a lakklemosó típus. Külföldi blogokon futottam már össze pl. a Bourjois szivacsos lemosójával, amiről jókat olvastam és a képek is magukért beszéltek, ezért érthető, hogy kíváncsivá tett.
Maga a termék egy fekete műanyag flakonban található, ami csavarós kupakkal záródik. Ez szerintem nagyon praktikus így, hiszen nincs esélyünk letörni a kupakot, ami ilyen esetben egyet jelenthetne a termék kidobásával, vagy korábban történő megromlásával. A termék 75 ml-es kiszerelésben kapható és 36 hónapig lehet felhasználni a megbontástól számítva!
Amikor először használtam, egy rózsaszín manikűrt viseltem (itt láthatjátok), és két körmömön homok hatású lakkot viseltem. Először úgy gondoltam, hogy nem kísérletezem azzal, és csak a "sima" lakkokat mosom le, de mivel szépen teljesített azokon a körmeimen, így kipróbáltam. Gyakorlatilag maradéktalanul eltávolította a homok lakkot is, ami szép teljesítmény! :) A köröm szélein kellett csak kiigazítanom fültisztító pálcikával. A benne található szivacs egy kicsit mozog, de ki kell tapasztalni, hogy melyik irányba mozgassuk az ujjunk, és akkor marad egy helyben. Az illata is nagyon kellemes, tényleg minden nagyon rendben van ezzel a termékkel.
Aki még nem próbálta és kíváncsi, hogy miképp teljesít egy ilyen lemosó, annak nagyon merem ajánlani! A Rossmannokban tudtok hozzájutni, azt hiszem 600 forint körüli áron.

Nektek megvan ez az Isana lemosó? Ha nem, tervezitek megvenni?

2014. január 29., szerda

Havi kedvencek #5: Január

A hónapban legtöbbet használt, legjobban megkedvelt termékekről lesz szó a mai bejegyzésben, így ha velem tartotok ma, akkor megnézhetitek, hogy januárban mely termékek voltak a kedvenceim és miért!

1. KÖRÖMLAKK:
Körömlakkokból most hármat emelnék ki, ebből két China Glaze, két rózsaszín, egy bordó és egy Golden Rose lakk lett kedvenc. Az első a Pink of Me, amely az azonos nevű kollekcióból van. Ennél a színnél kicsit azért pinkebb, nem ennyire halovány. Az üvegen, a kupak mellett van egy kis lakkmaradék, ami valamilyen oknál fogva odafolyt, de nem szedtem le. :) Ez a lakk hamarosan lesz teszt bejegyzésben is, most volt először rajtam. Sajnos előre lelövöm a poént, nem fed kettő rétegben tökéletesen. A Golden Rose nagyon új még, de annyira szép, hogy nem hagyhattam ki a kedvencek közül. Ez a 21-es Galaxy lakk, ami homok hatású és arany csillámok vannak benne. :) Az utolsó pedig a karácsonyra kapott Seduce Me :), amiről szintén nemsokára írom a bejegyzést. Nagyon szép a színe, mindig másnak látom kicsit.

2. HAJÁPOLÁS:
Nem szeretném ismételni magam, de ők még mindig kedvencek. A hajvégápoló az illatával is belopta magát a szívembe, a hővédő és hajfénykiemelő spray pedig azzal nyert meg magának, hogy nagyon szép élettel teli fényt ad a hajamnak.

3. BEAUTY:
A hónapban nagyon sokat használtam a Sleek Oh So Special palettámat, ami az első Sleek termékem és MUP-os rendelésem volt még 1,5 éve. :) A kedvenc színeim a rózsaszínek ebből a palettából, mint látjátok, eléggé kihasználom őt. :) A Max Factor Clump Defy szempillaspirál még mindig az első számú spirál, amiért reggelente nyúlok, imádom, hogy természetesebb, viszont hosszú pillákat varázsol. Az Essence tusfilce is nagy kedvencem, bár sokszor nem bírok reggel, fáradtan szép vonalat húzni, bár kétlem, hogy más termékkel jobban menne olyankor. Ezt könnyebb korrigálni is, ha kicsit bénázok.

4. TESTÁPOLÁS:
A karácsonyi ajándékaim között lapult ez az Avon kézkrém, és azóta is nagyon szeretem. El is gondolkodtam rajta, hogy megvegyem-e újra (amikor elfogy), mert nagyon tetszik. Valóban hamar felszívódik, és isteni az illata is! :)

5. EGYÉB:
Elkészült az inspirációs képgyűjteményem, amit a feliratok nélkül, nagyobb méretben fogok majd elhelyezni a szobámban. Nekem nagyon tetszik a végeredmény, sokat dolgoztam rajta, hogy a főbb céljaimról legyen egy-egy kép, legyen az felirattal vagy anélkül. :) Leginkább az edzéssel kapcsolatos céljaimat lehet látni ezen a képen, illetve az étkezésre vonatkozóan láthatjátok, hogy miket szeretnék. Azért a bal felső sarokban elhelyezett kép kettős értelmet rejt maga mögött, hiszen idén szeretnék kialakítani egy komoly párkapcsolatot is. Az meg csak plusz, ha nem csak én edzem, hanem akár együtt is edzhetünk, ha ahhoz van kedvünk. :)

Nos, ezek lennének a januári kedvenceim. Ígérem, hogy a lakkokról hozom a bejegyzéseket, amint tudom! ;)
Nektek mik voltak azok a termékek ebben a hónapban, amik a kedvenceitekké nőtték ki magukat?

2014. január 28., kedd

NAILS OF THE DAY: Pink of Me always

Mára a hétfőn és ma viselt manikűrömről hoztam egy gyors bejegyzést. Végre új körömlakkokat próbáltam ki, mégpedig a januárban, vizsga után vásárolt rózsaszín China Glaze, és a múlt héten vásárolt Golden Rose homok lakkot. :)
Amint egymás mellé kerültek, tudtam, hogy együtt is ki kell próbálnom őket. Nem is csalódtam, mert nagyon jól kiegészítik egymást, hiszen közel állnak árnyalatilag egymáshoz. :) A Golden Rose lakk az új, Galaxy kollekció 21-es darabja, ami számomra a Moyra sand effect 851-esét pótolja, ha nem veri.
Gyönyörű ez a Golden Rose, a sok arany csillám olyan különlegessé teszi! És egyáltalán nem érzem úgy, hogy ezt a kombinációt vagy bármelyik lakkot önmagában ne lehetne az irodában is viselni. Bárhol!! :)
A China Glaze lakkból két réteg került a körmeimre, bár nem tökéletes a fedése így, a képeken ez nem tűnik fel. A gyűrűsujjamra egy réteg CG alapra kerül két réteg GR lakk, mert mikor kifestettem a körmeim, akkor jutott eszembe, hogy azt magában akartam megnézni. Na de, majd máskor. :)
Nézzétek milyen szép!! :) Én nem bírok magammal, folyton csak ezt nézegetem, meg simogatom, mert nekem ez a homok hatás még elég új. De nagyon jól néz ki, csak harisnyát nem fogok viselni, amíg ilyenek a körmeim, mert félek, hogy felsérti.

Ti mit gondoltok erről a kombinációról? Szeretitek a sand lakkokat?

2014. január 27., hétfő

Januári szerzemények (hosszú bejegyzés)

A mai bejegyzésben a januárban vásárolt/kapott dolgokat szeretném megmutatni, úgyhogy akkor csapjunk is bele! Januárban elég jó dolgom volt anyagilag, így néhány olyan dolog is belefért a keretembe, amikre már régebb óta vágytam, csak mindig volt más, ami jobban kellett.
Már ősszel is sokat gondolkodtam ezen a futónadrágon, mivel szeretnék többet foglalkozni a futással is, mint amennyit eddig tettem, csak éppen nem volt megfelelő hosszú nadrágom, így mindig csak a már meglehetősen meleg időben tudtam elmenni futni. Az első havi fizetésemből ezzel is megleptem hát magam. :)
A vizsgám után ezeket vettem magamnak, hiszen végre kimozdultam kicsit az irodából és így eljutottam a Nailland-hez is. Milyen jó, hogy suliidőben jönni-menni fogok arra szinte napi szinten. :) A pénztárcám valószínűleg ennek kevésbé örül. :) A baglyos füzetekre a Tesco-ban bukkantam, ahova tesómnak mentem vastag spirálfüzetet nézni, de sajnos nem volt olyan, ami 150 oldal körüli lett volna. Viszont megláttam ezeket és muszáj volt elhoznom őket, hiszen a következő félévemre nem igazán vannak füzeteim és kelleni fognak majd.
A China Glaze Pink of Me lakkját vettem meg a Nailland-nél, mert szükségem van egy két rétegben jól fedő, nem csíkozós rózsaszín lakkra, és erről pont ezeket olvastam, így kíváncsian várom, hogy amint használni fogom, ezek beigazolódnak-e. A Rossmann-ból elhoztam az NYC Disco Inferno fedőlakkját (amit már kétszer is láthattatok manikűrökben), és egy Eveline anticellulit krémet is. Ezeket még az utolsó 10%-os kuponommal sikerült elhoznom. Ígérem, hogy igyekszem majd hozni róluk a teszteket, de a krémnek legalább 4 hét hatóidőt kell engednem, csak ezután fogok tudni írni róla.
A vizsgám utáni napon haza kellett mennem, és ekkor elmentünk otthon anyával és tesómmal táskát nézni. Tesóm egy bőrből készült darabot szeretett volna, én viszont egy olyat képzeltem el magamnak, ami nagyon jól tart, akár tele van tömve, akár csak néhány dolog van benne. Egy masszív, tartással rendelkező táskát kerestem, és fekete színben gondolkodtam. És ő volt az első, amit leemeltem a polcról és wow. Imádom. A képen nem biztos, hogy jól látszik, de kroki mintás! Végig kinyitható és nagyon örülök, hogy ilyen hamar sikerült találnom egy szép táskát. És az ára is nagyon baráti volt, mindössze 5 ezer forintot fizettem érte.
A hónap közepén a Nailland meghirdetett egy kis China Glaze akciót, és ennek tudatában a rövidebb pénteki napunkon tesómmal elmentünk az Árkádba (ami egyébként mindkettőnknek kiesik hazafelé, munka után), megnézni a lakk helyzetet. Ha már ott voltunk, akkor beléptünk a Rossmann-ba is, ahol ezeket zsákmányoltam. Az Essence új kézkrémei már megjelentek itt is, és most először futottam össze velük. Nekem az epres tetszett legjobban, és bár szerintem nem kifejezetten eper illatú, azért megvettem. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy miként van eladva, reklámozva (banános-csokis, epres-csokis és kiwis-csokis), akkor nem érhet csalódás. Tesóm a kiwiset vitte magával, aminek egyértelműen nem volt semmi kiwi illata, annál több csoki!
Az Isana szivacsos lakklemosót is elhoztam, amit szeretnék kipróbálni, mert ilyen termékkel még nem volt dolgom. Az Elseve hajsamponom elfogyott, ezért megvettem a már új csomagolású terméket. A Catrice pedig megkezdte a 699 forintos akciókat, és ennek keretében az egyetlen dolog, ami megfogott, egy quattro szemhéjpúder volt, a Mud Spencer and Coralle Hill nevű. Azt hiszem tavasszal érkezett a kínálatba, mert emlékszem is, hogy nézegettem, de drágállottam a teljes árát.
Végül, de nem utolsó sorban a China Glaze-től is vettem egy lakkot, mégpedig a Mingle with Kringle nevű, gyönyörű arany színűt. Egy ideje gondolkodtam egy arany színű körömlakkon, és amikor megláttam, hogy ez is az akciós lakkok között van, tudtam, hogy eldőlt a dolog és megveszem. :)
A karácsonyra mamáméktól kapott pénzből vettem magamnak néhány ajándékot, amik a Make Up Plaza-ból érkeztek hozzám a múlt héten. A Sleek Au Naturel palettáját még tesómnak rendeltem meg 2012 karácsonyára, és már akkor is a sima felület volt a jellemző a szemhéjpúderekre. Nagyon nagyon tetszett már akkor is, de nem éreztem szükségesnek, hogy megvegyem. Most viszont úgy gondoltam, hogy ez egy tartós ajándék lehet, és ki is használnám. A Barry M Nail Art Pen pedig már egy ideje akciósan volt kapható, és ezt az árat még lejjebb vitték, így nem tudtam kihagyni, hogy a fekete színűt (is) megrendeljem! Gyönyörűek, a palettával nem bírok betelni, annyira szép!
Tettem még egy látogatást a Nailland-nél is, ahol ezúttal új Golden Rose lakkokat csodálhattam meg. A múlt héten jelent meg facebook-on egy kép az új Galaxy lakkok közül egyről, ami instant megtetszett és muszáj volt megnéznem, hogy jöhetne-e névnapomra a listámra. :) És jelentem igen! A 21-es árnyalatot pedig megvettem magamnak, ami rózsaszín sand hatású lakk és arany csillámok vannak benne. Pont, mint a Moyra, talán a színe világosabb, de mivel még nem sikerült a Moyrához hozzájutnom, így ezt mindenképpen elhoztam. A Holiday kollekcióból pedig az 54-es árnyalatot vettem meg, ami egy szürkésbarna sand lakk és nagyon tetszik. :) Sajnos valahova elkutyultam a szemöldökceruzámat, vagy elveszett, mert csütörtök óta sehol nem találom, pedig mindent felkutattam érte. :( Ezért muszáj volt belépnem egyért a Müllerbe.

Ennyi lett volna a januári szerzeményes bejegyzésem, kicsit sok dolgot vettem most, de ha azt nézzük, hogy decemberben és novemberben mennyire nem, akkor teljesen rendben van.
Megvan esetleg valamelyik termék Nektek is? Mire vagytok a legkíváncsibbak?

2014. január 26., vasárnap

Pozitív percek #17

Ma ismét vasárnapot írunk, ami számomra már lassan egyet jelent a heti pozitív pillanatokról szóló bejegyzéssel! Ugyanis legtöbbször vasárnap írom meg a hét jó történéseit.
Nézzük, most miket találtam!
♥ még mindig jó rám a színes farmerem ♥ MUP-os rendelés ♥ parfüm ♥ baglyok  Nailland shopping  rövidebb péntek az irodában  haladok az angol nyelvű Büszkeség és balítélet könyvvel (Bár nehezebben olvasható, mert sok sok ismeretlen szót találok benne, amúgy a kedvenc könyvem és filmem. Ez utóbbiból a 2005-ös verzió)  pite (a specialitásom)  első homok lakkok  

A héten eljutottam a fodrászomhoz is, de ezt nem éltem meg olyan pozitívan, mert úgy érzem a kelleténél többet vágott a hajamból és most olyan érzés, mintha extra rövid lenne. :(
Veletek milyen jó dolgok történtek a héten?

2014. január 25., szombat

Winter Nail Challenge | Frozen Nails

A mai téma nagyon tetszett nekem, mivel fagyos körmöket kellett készíteni és ebben éreztem némi kreativitási lehetőséget! :) Sajnos, mire odáig jutottam, hogy elkészüljön a manikűr, már túl sok dolgot akartam egyszerre, így a végeredménnyel sem vagyok teljesen elégedett.
Kezdem érezni a munka negatív hatásait, ugyanis se energiám, se kreativitásom, se időm nincs alkotni. :/
 A manikűrhöz felhasználtam:
Avon Nail experts - Gel Strength Base Coat
Flormar Supermatte - M103
Lovely Moulin Rouge - nr. 14
Essence Effect Nails - 01 I'm So Dreamy
NYC - Turbo Dry Top Coat
Nem lett rossz, de annyira elájulva sem vagyok tőle. A Valentin-napi manikűrt mindenképpen nagyobb gonddal fogom majd elkészíteni.
Hogy tetszik a mai manikűr? Felismerhető benne némi fagyosság?

2014. január 24., péntek

Az edzésről - személyes tapasztalataim, eredmények

Egy ideje gondolkodtam, hogy megírjam-e az edzés terén elért eredményeimet, illetve, hogy kíváncsiak lennétek-e ilyen jellegű bejegyzésre is. Végül úgy döntöttem, hogy szívesen megosztanám Veletek, hogy mit értem el.
Júliusban
Júliusban költöztem külön tesóméktól, és ekkoriban határoztam el, hogy edzeni fogok. Ebben az is sokat segített, hogy sok fitness-es tumblr-t nézegettem, és végül eljutottam Cassey-hez, aki nagyon szimpatikus volt. Pilates edzéseket tart a youtube-on, a honlapján pedig van egy direkt kezdők részére készített havi naptára, amihez egy feliratkozás szükséges csak. Én is ezzel a naptárral kezdtem el az edzést, és bár kicsit soknak tűnhet a heti 6 nap edzés, ez hamarabb meg is hozza a gyümölcsét! Nekem legfőbb gondom a narancsbőr volt, pedig mindig is vékony voltam, de a nyáron úgy vettem észre, hogy ez a probléma engem sem kímél. :( Nem éreztem jól magam a rövidnadrágjaimban, mindig azon aggódtam, hogy az emberek stírölik a hátsómat és amikor meglátják a narancsbőrt, kritikusak lesznek velem szemben. Tudom, hogy nem kéne, hogy mások véleménye számítson, de sokkal inkább szeretnék pozitív visszajelzéseket kapni, mint negatív, szemétkedő kritikákat. Egyszerűen nem éreztem jól magam a bőrömben.

Augusztusban és szeptemberben nem tudtam olyan szinten tornázni, mint szerettem volna, de azért nem hagytam abba teljesen a dolgot, csak a bőrproblémám miatt nem nagyon volt jó ötlet leizzasztani magam. Így aztán októbertől lehet azt mondani, hogy folyamatosan edzem, Cassey aktuális, már nem kezdő naptáraira, amikhez a feliratkozás gombot kellett csak megnyomni, így minden hónapban kapom a jelszót, amivel a naptárhoz hozzá tudok jutni. Ez már egy magasabb szintet igényel, és érzem, hogy novemberben és decemberben voltak a legkeményebb napok eddig számomra, most sajnos a munka mellett kevesebb időm van sok, hosszabb videóra, ezért inkább a rövid, ugyanakkor hatékony videókat részesítem előnyben.
Decemberben (kedvenc kép)
Na, nem is akarok többet mesélni, térjünk a lényegre! Az eredmények magukért beszélnek, bár még nem edzem olyan hosszú ideje, de azért észrevettem, hogy a cellulitiszem jelentős mértékben csökkent, már csak 1-2 terület van, ami még igényli a mozgást, a helyes étkezést, a megfelelő vízmennyiség bevitelét, és most egy anticellulit krémet is ki fogok próbálni. Látványosan szebb már a combom és fenekem, de azért egy kis plusz (csak és kizárólag az edzés mellett, hiszen enélkül nem hiszem, hogy sokat használna) nem árt. :)
A hasam is szépen formálódik, nem beszélve a karjaimról és természetesen a lábam és fenekem is izmosabb lett.
Januárban (futónacis örömködés vagy inkább bohóckodás)
Nagyon örülök, hogy belevágtam, és nem is tervezem abbahagyni az edzéseket, mert tényleg úgy érzem, hogy sokat javulok, egészségesebbnek érzem magam, pozitívabb vagyok, és mire a bikiniszezon jön, nagyon jó formában leszek! :)

Én mindenkinek csak ajánlani merem, hogy kezdjen el edzeni, aki szeretne változtatni az életmódján, mert ha valóban élvezettel csináljuk, akkor meghozza a várt eredményt! :)

2014. január 22., szerda

DIY: dekorfa avagy karácsonyfa helyett

Mára egy DIY projektem eredményét hoztam el, amit csak most sikerült elkészítenem. Ezt én karácsonyfa helyett terveztem kihelyezni a lakásban, ugyanis nálam nincsen nagy hely, egy karácsonyfának pedig semmiképp nem elég, ami mégis van. Kicsit ugyan lehet, hogy megkéstem ezzel a bejegyzéssel, hiszen még karácsony előtt szerettem volna mindent beszerezni hozzá, és elkészíteni, de csak most sikerült.
Ezzel az ötlettel azt hiszem Gabinál találkoztam, és annyira megtetszett, hogy elkezdtem kigondolni, miképp lehetne megvalósítani. Hosszadalmas volt elkészíteni, mert a gömböket bele kellett ragasztani a hungarocellgolyóba, és emiatt kis száradási idővel kellett számolni. Két felvonásban készült el, de hagytam időt eközben is.
Még a kaspóba tervezek egy kis díszt (köveket vagy fehér színű sisalt), ami szebbé tenné a felső, kilátszó részt. :)

Érdekelne Titeket róla DIY step by step?

2014. január 21., kedd

NAILS OF THE DAY: Gold all the way

Mára az aktuális manikűrömet hoztam el Nektek mutatóba, amit még tegnap este lakkoztam és fotóztam be, emiatt ezek a képek lámpafénynél készültek. Felavattam a legújabb körömlakkomat, a vasárnapi bejegyzésben látható China Glaze Mingle with Kringle-t!
Nézegettem, hogy milyen arany fedőlakkjaim vannak, ugyanis önmagában úgy érzem, hogy lehet, egy kicsit sok lett volna (ha mindegyik köröm csak ezzel festem ki), így egy kis pluszt vittem a dologba, és a H&M Stay Golden fedőlakkot használtam fehér alapon a gyűrűsujjaimon. Remekül harmonizál ez a két arany árnyalatú lakk, mivel ha nem is teljesen egyező árnyalatok, de nagyon közeliek. Inkább más árnyalatú arany fedőlakkjaim vannak, amik annyira nem passzoltak volna, de ez remek választás volt. :)
A fehér lakk az egyetlen, de már rohamosan fogyó Flormar Supermatte M103-as lakkom. Ha tudtok két rétegben szépen fedő fehér lakkot, akkor kommentben várom az ötleteket! :)
A bal kezemről is készült ez alkalommal kép. Kicsit sárgásabbnak tűnhet a lakk, de ez a lámpafénynél nem kizárt dolog. Ha sikerül róla természetes fényben is képet készítenem (ehhez nem sok reményt fűzök, tekintve, hogy dolgozom), akkor mindenképpen megmutatom úgy is. :)

Hogy tetszik Nektek ez a manikűr? Ugye tudjátok, hogy ez az arany lakk most akciós a Nailland-nél, úgyhogy aki szeretné, az most csapjon le rá! :)

2014. január 20., hétfő

TESZT: Avon Naturals Vaníliás kézkrém

Mára egy kis Avon tesztet hoztam, mégpedig a karácsonyra kapott Naturals család vaníliás kézkréméről! Ez a termék nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mivel decemberben úgy vettem észre, hogy felfedeztem magamnak a vaníliás termékeket, és ezeket kezdtem el keresni mindenfelé. Ezért, amikor az egyik utolsó katalógusban illatosított oldal volt a vaníliás termékekkel, így lehetőségem volt szagmintát venni és tetszett. Bár a katalógus illatosított oldalai nyilván nem ugyanazt adják vissza, mint amit élőben érzünk, de felírtam a kívánságlistámra, és tesóméktól meg is kaptam.
A kézkrém 75 ml-es kiszerelésben kapható, ami a standard méret. Nagyon tetszik a csomagolása, bár őszintén szólva én kicsit kevésbé fényesnek képzeltem, de ettől függetlenül nagyon jól néz ki! Amit már első használatnál észrevettem, az nem más, mint hogy valóban nagyon hamar beszívódik a bőrbe, és nem hagy semmilyen zsíros érzetet maga után. Az illata is nagyon megfogott, engem egy kicsit sütire emlékeztet, elég édes illatról van szó.
Egyedül az volt furcsa számomra ennél a kézkrémnél, hogy letekerős kupakja van, nem pedig a legtöbb kézkrémre jellemző pattintós kupak.

Összességében én merem ajánlani ezt a terméket mindenkinek, aki szereti a vaníliás dolgokat, és az édesebb illatokat, aki egy tényleg hamar beszívódó kézkrémet keres.
Ti rendelkeztek ezzel a krémmel? Tervezitek megvásárolni?

2014. január 19., vasárnap

Pozitív percek #16

Ez már a sokadik pozitív percek bejegyzés itt, a blogon és ma is készültem néhány jó pillanattal az elmúlt hetemről.
♥ egy kis shopping  új feladatok a munkában  majdnem kész dekorfa projekt  felvázolni az éves céljaimat  elkészíteni az inspirációs táblát  arany körömlakk  sokáig aludni a hétvégén  

Sajnos nem volt már energiám pitét készíteni, pedig ez is a hétvégi terveimben szerepelt...
Nektek milyen hetetek volt?

2014. január 18., szombat

Winter Nail Challenge | Winter Night

Az eheti témánk a téli este volt, aminek keretében én most igyekeztem nem túlgondolni a dolgokat, hiszen csak ma volt időm elkészíteni a manikűrt. Mivel mindennap dolgozom, és este már nem tudok élethű színű képeket készíteni (kivétel néhány eset, pl. a holo lila manikűr), így csak hétvégén jut időm a kihívásra.

A mostani manikűr egy sötétkék alapú lakkozás lett, amin az éjszakai csillagokat, fényeket szerettem volna visszaadni. Aki már jó ideje olvas, az tudhatja, hogy a kedvenc kékemmel, a Barry M Navy-vel készült a mai alkotás is. :)
A manikűrhöz felhasznált lakkok:
Flormar Nail Care - Max Growth (alapként)
Barry M - Navy
Essence Colour & Go - Space Queen (régi)
NYC - Disco Inferno Top Coat

Nem gondoltam túl a mostani témát, bár voltak kreatívabb elképzeléseim is, de mostanában folyton időhiányban szenvedek, így valami gyorsabbra vágytam. Hamarosan ismét tudok majd előre készülni, és igyekszem kreatívabb manikűrökkel érkezni. :)

Hogy tetszik a mai manikűr?

2014. január 16., csütörtök

NAILS OF THE DAY: Holo lila

Ma az egyik kedvenc lila lakkomat láthatjátok a napi körmök rovatban, vagyis itt. Már hosszú ideje nem használtam ezt a szépséget, ami elég nagy vétek részemről, mert mindig gyönyörködök benne, ahányszor csak felkenem. Imádom, hogy enyhe holografikus hatása is van, nem az a nagyon brutál, de nagyon jól látható így is.
A színe pedig nagyon nagyon szép mély lila. Ez a Color Club Wild at heart lakk, amit nagyon tudok ajánlani mindenkinek! :)
Sajnos csak lámpafénynél tudtam képeket készíteni, de ezek szerintem nagyon jól megmutatják azt, amit valóban látok! A színe és holo hatás is jól érvényesül.
Hogy tetszik Nektek ez a lakk? Esetleg megvan?

2014. január 15., szerda

Személyes bejegyzés az elmúlt időszakról

Igazából nem volt olyan régen személyes bejegyzés, de arra gondoltam, hogy itt az ideje egy újnak, amiben kicsit összeszedem a velem mostanában történteket.
Forrás
December elején kaptam egy nagyon jó munka lehetőséget, amit értelemszerűen nem utasíthattam vissza! Ebben a sulis elfoglaltságaim sem akadályoztak, így elvállaltam a munkát. Már több, mint egy hónapja dolgozom ott, és néhol ugyan unalmas a munka, de azért nem bánom, mert legalább van egy kis jövedelmem. :) Sajnos ez csak február elejéig tart, vagyis két hónapos szerződésem van. Még nem tudom, hogyan tovább, éppen vacillálok egy új lehetőségen, de még nem tudom, hogyan alakul a következő félévem (órarendileg és, hogy beleférne-e egy újabb munka). De azt hiszem, jelentkezem, aztán meglátom, hogyan alakulnak a dolgaim.

Sajnos decemberben, éppen karácsony előtt elvesztettem a nagymamámat, emiatt írtam is, hogy elég nehéz időszakot éltem/élek meg. Nem nagyon tudok mit mondani ezzel kapcsolatban, csak amit már írtam, hogy igyekszem elfogadni, hogy így történt, és tovább élni az életemet. Persze ez nem jelenti azt, hogy elfelejteném vagy ne gondolnék rá, de muszáj tovább lépni.
Forrás
A karácsonyom jól telt, a körülményekhez képest, és sikeresen le is vizsgáztam már a múlt heti vizsgámon. Szerencsére csak ez volt, így most egy kis "pihi" következik, amíg az új félév el nem kezdődik. Dolgozom, aztán lassan tárgyfelvétel lesz, utána pedig február végén kezdődik az új félév. Ez most nehezebbnek tűnik, mint amihez eddig hozzászoktam, mert az első 3 félévemre kaptam tárgyfelmentéseket, kreditbeszámítást, és most először lesz minden tárgyam. Az őszi félévvel pedig a szakosodás is kezdetét veszi, amit már mondhatni várok, mert nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőlem, ha elvégzem a sulit.
Forrás
Az új évre még nem tűztem ki az új céljaimat, de a hétvégén szeretném megcsinálni az inspirációs táblámat és az elkezdett, de még be nem fejezett dekorfa DIY-t is. :) Előbbihez már vannak terveim, illetve ezen lesznek majd láthatóak a célkitűzéseim. Szeretném egy központi helyre tenni majd, ahol mindennap rá fogok nézni, és emlékeztetem magam, hogy idén miket szeretnék elérni. Ehhez kapcsolódóan szeretnék vezetni egy amolyan életmódnaplót is, amibe felvezetem, hogy az adott napon mit ettem, milyen gyümölcsöt fogyasztottam (ez nálam kifejezetten szempont, legalább napi egy gyümölcs fogyasztása lenne a cél (télen, illetve nem a főszezonban) ), illetve hogy milyen videókra tornáztam, és ez hány perc volt összesen. :)

Azt hiszem, sikerült összeszednem mindent, amiről írni szerettem volna a mai posztban. Igyekszem a munka mellett is mindig ellátni Titeket bejegyzésekkel, amik nem mindig sikerülnek, de azért rajta vagyok a témán! :) Ha bármiről szívesen olvasnátok, vagy van bármi, amit minél előbb szeretnétek látni posztban, akkor nyugodtan írjatok!

2014. január 12., vasárnap

Pozitív percek #15

Ismét vasárnaphoz érkeztünk, ami újabb pozitív perceket jelent. Sajnos el kell mondanom, hogy ez a hét sok nehéz pillanatot tartogatott számomra, de azért voltak jó pillanataim is. Ezeket olvashatjátok most!
♥ sikeres vizsga ♥ szabi ♥ új táska ♥ új lakkok ♥ apu szülinapozás  fincsi torta  belekezdtem a DIY projektembe  

Sajnos a mai bejegyzésben nem tudok több jó dolgot felsorolni, mert mint említettem, ez a hét különösen nehéz volt nekem, és úgy érzem, hogy ez a nehéz időszak még nem ért véget, bármennyire is szeretném, hogy így legyen.
Ha van valami jó tippetek, tanácsotok, hogy mi az, ami segíthetne átlendülni a jó irányba, akkor azokat nagyon szívesen olvasnám!

Winter Nail Challenge | Winter Wonderland

A legújabb téma a téli álomvilág, vagy az angolban sokkal jobban kifejezett winter wonderland lett. Egy kicsit sajnos megkéstem a bejegyzéssel, mivel az elmúlt pár napom igazán mozgalmasan telt, és mire leülhettem volna lakkozni, sajnos már nem voltak jó fényviszonyok. Illetve nem is volt kifejezetten alkalmas az alkalom sem, így aztán csak ma tudom megmutatni az alkotást.
Az inspirációt a manikűrös mappámban található egyik kép szolgáltatta, bár nem szerettem volna teljesen ugyanolyan manikűrt, így végül ezt alkottam. A mutató és gyűrűsujjamra egy csillámos ezüst lakk került, és egy új szerzemény, ami kék és ezüst glittereket tartalmaz. A többi ujjamra fehér alap került, amire pontozóval csillagokat és hópelyhet rajzoltam, majd egy glitteres lakkból halásztam rá néhány kék glittert.
A manikűrhöz felhasználtam:
Avon Nail Experts - Gel Strenght Base Coat
Essence - Peel Off Base Coat
Flormar Supermatte - M103
Lovely Moulin Rouge - nr. 14
NYC - Disco Inferno
Essence - Glorious Aquarius
NYC - Turbo Dry Top Coat

Nekem nagyon tetszik az eredmény, remélem, hogy Ti is kedvelitek ezt a manikűrt is! Jövő héten a téli este témájában fogunk alkotni, ezt is nézzétek majd meg! :)

Hogy tetszett a mai manikűr?

2014. január 9., csütörtök

TUTORIAL: Leopard nails

Ha szeretnétek leopárd mintás körmökkel hódítani, akkor a mai tutorial bejegyzést Nektek találtam ki! Ma egy ilyen állatmintás manikűr elkészítését fogom megmutatni lépésről-lépésre, és bízom benne, hogy elkészítitek majd Ti is, ha még nem csináltatok ilyesmit. Ez egy elég egyszerű dolog lesz, és nincs is sok színre szükség a mai manikűrhöz, mindössze három színre, ami tetszés szerint választható. Mivel nekem ezt a manikűrt egy pulcsi inspirálta, így én annak a színeit szerettem volna megjeleníteni a körmeimen, de Ti választhattok bármilyen ettől eltérő színt is.
Mire is lesz ma szükség?
Alaplakk
3 színes körömlakk
Pontozó
Fedőlakk (matt vagy fényes)

1. lépés:
Alaplakkal fessük ki a körmeinket és várjunk egy kicsit, amíg szárad.
2. lépés:
Jöhet az alapszín megfestése. Ebből két réteg is elég, de ha ennél pigmentáltabb lakkunk van, akkor akár egy rétegben is szép alapot tud képezni. Várjuk meg amíg az alapszín megszárad!
3. lépés:
A választott színt vigyük fel a körmeinkre, akár a körömlakk saját ecsete is megfelel erre a célra. Itt nem fontos a precizitás, ahogy jólesik, úgy helyezzük el a foltokat a körmünkön.
4. lépés:
A fekete lakkal és egy pontozó segítségével rajzoljuk meg a körvonalakat. Ez a része egy kicsit pepecselős, de még így is hamar elkészülhetünk vele.
5. lépés:
Végül, ha hagytuk egy kicsit száradni a művünket, befedhetjük matt vagy fényes fedőlakkal is, de ez a lépés elhagyható.

Végül, a már jól megszokott letölthető verzió:
Hogy tetszik Nektek ez a tutorial bejegyzés? És a manikűr?