2014. február 17., hétfő

Névnapi ajándékok

Ma a névnapomra kapott ajándékaimat mutatom meg ebben a bejegyzésben. A hétvégén ünnepeltem a névnapomat, és ebből az okból meglátogattak a szüleim és nővérem a barátjával. Mint az első képen is láthatjátok, ebben a cuki baglyos zacsiban érkezett a szüleim ajándéka. Figyelem! Sok kép következik, és a cukiság faktor is magas lesz! :)
Csoportkép az ajándékokról. Bővebben máris:
Két kis baglyos figura, amik funkciójukat tekintve perselyek, de számomra díszfigurák lesznek. Már el is foglalták az új helyüket nálam. :) Régóta szerettem volna már mutatós bagoly díszfigurákat, úgyhogy ez is telitalálat!
Még sosem használtam The Body Shop terméket, és az epres dolgokat is szeretem, így ennek biztosan jó helye lesz nálam. Olyan kis mininek tűnik, ezért még nem merem kipróbálni, de már szemezünk! :)
Shamballa karkötő! Ez a karkötő típus szerepelt a kívánság listámon, és a színét is sikerült eltalálni. Türkizkék vagy kék színű. Ki mit lát bele. :)
Egy kis csokit is kaptam, mégpedig Milka Crispellot, mindkét fajtából egy kicsit. :) Egyszer kóstoltam már, meg vettem is vaníliásat, úgyhogy az ilyesmi elfogy nálam.
Baglyos kis müzlistál, vagy gyümisalis tálka. Aminek szeretném, annak használhatom. Kissé fáradtnak tűnik a bagoly rajta, de nagyon cuki! :)
És még lehet fokozni! Baglyos konyharuha és törlőkendő. Imádom ezeket a színeket együtt! :)
Cassandra Clare az egyik kedvenc íróm, és az összes könyvét imádom, főleg a Végzet ereklyéi sorozatot, ez pedig a legfrissebb rész. Könyvtárból már olvastam, és mivel eddig mind a négy megvolt, így ez is szerepelt a listámon. Lesz még egy -elvileg- utolsó rész is, ami külföldön májusban jelenik majd meg. :)
Végül, de nem utolsó sorban a virágaimat is meg akartam mutatni, mert nagyon szépek! :)

A rövid kívánságlistámon csak három dolog szerepelt (a karkötő, a könyv és egy Golden Rose lakk), amiből kettőt meg is kaptam, és a harmadikat végül egyáltalán nem is bánom, hogy nem, mivel nem egyezik a valóság azzal, amit én gondoltam róla. :)

12 megjegyzés:

  1. Utólag is Boldog névnapot kívánok!
    Annyira édes ajándékokat kaptál. Imádom a baglyokat én is, szóval minden jöhet ami baglyos :D

    VálaszTörlés
  2. Mennyi bagoly *.* Nagyon szépek, pont ma vettem én is egy ilyen táskába dobható baglyos kis szatyrot :)

    VálaszTörlés
  3. Így utólag is, de boldog névnapot!
    Ó, az a drága könyv, annyira várom az utolsót♥

    VálaszTörlés
  4. Jaj, mennyi cuki baglyos dolog! Boldog névnapot, névnaptársam :-D

    VálaszTörlés
  5. De cukik a baglyok *-* A karkötő nagyon jól állhat Neked. ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! :) majd élőben megnézheted hamarosan ;)

      Törlés
  6. Kissé megkésve, de boldog névnapot!
    Ezek a bagolykák haláliak :]

    VálaszTörlés