2014. február 24., hétfő

School again

Már annyira régen beszéltem a tanulmányaimról, hogy idejét sem tudom, mikor volt róla szó legutóbb. Ma viszont egy picit mesélnék, egy kis személyes poszt lesz ez a mai.

Szóval, a mostani félév már a negyedik félévem a BKF-en, a kereskedelem és marketing szakon. Én már ezelőtt elvégeztem egy reklámszervező szakmenedzseri képzést is, szintén a jelenlegi sulimban, így ezen a szakon már jelentős előnnyel indultam, sok tárgyamat elfogadták az előző helyről. Most van az első olyan félévem, amikor minden tárgyamra be kell járnom és vizsgát kell tennem. És most van az a félévem is, amikor el kell döntenem, hogy milyen szakirányon szeretném ősztől folytatni a tanulmányaimat.
Forrás
Evidens választás lett volna, ha a reklám és PR szakirányt választanám, de a ma közzétett információk alapján nagyon úgy fest, hogy ez nem fog elindulni, amikor szakosodnom kell. Márciusban kell majd leadnom a végleges listámat, de én már most pontosan tudom, hogy mit választok. :) Annyira jó érzés, hiszen amikor oda kerültem korban és iskolai végzettségben, hogy kiválasszam, mit szeretnék tanulni a későbbiekben, nagyon nehezen tudtam eldönteni, mi is legyen. Turizmust akartam, de oda nagyon magas volt a ponthatár, így a reklámos képzésben sikerült továbbtanulnom. És nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok, mert rájöttem, hogy a turizmus nagyon nem tetszett volna...

Visszatérve a szakosodásra: nagyon jó érzés, hogy már tudom, mit szeretnék tanulni a továbbiakban, és úgy érzem, hogy ez egy helyes, átgondolt, jó döntés a részemről. :) Természetesen nyáron fog majd csak kiderülni, hogy bejutok-e az első számú választottamra, vagy sem, de én pozitívan állok hozzá és minden okom megvan a bizakodásra! :)

Ez a félévem elég nehéznek ígérkezik, nagyon hülye órarendem is van, de szerencsére úgy gondolom, hogy lesz időm mindennap edzeni, csak kicsit kimerítő lesz a nap, főleg, hogy legtöbbször este is van órám, és ez nem igazán tetszik, főleg, hogy még gyakorlatot is tettek estére! Normális??? kérdezném, de inkább nem teszem, csak elfogadom, aztán majd csak kialakul a napirend, vagy a heti. :)

Ti még tanultok vagy már dolgoztok? Mi a végzettségetek?

6 megjegyzés:

  1. Sok sikert és kitartást kívánok! :)
    Én tanulok, fuvolázom konzervatóriumba :D, nekem is most kezdődött el a félév év. Egyelőre jobbnak ígérkezik, mint az előző :)

    VálaszTörlés
  2. Kitartást kívánok, és szorítani fogok :-)

    VálaszTörlés
  3. Én is kitartást kívánok Neked!!! <3

    VálaszTörlés