2014. március 19., szerda

NAILS OF THE DAY: Blue My Mind

A mai bejegyzésben egy igazán vibráló, kék lakkot láthattok a körmeimen. Ez a lakk nem más, mint a H&M Blue My Mind-ja, amit nagy nehézségek árán Marcsin keresztül szereztem végül be, Hollandiából. Ezúton is köszönöm a közreműködést! :)
Nagyon tetszik, igazán vibráló színről van szó, ami egy kicsit a kék mellett lilás árnyalatú is. Ez a képeken nem látszik, itt inkább görög kék színe van. :)
Lámpafénynél élesebb képeket sikerült készítenem róla, és itt látszik az is, hogy milyen jól fog mutatni, amikor már kicsit lebarnul az ember. Egyébként két rétegben viselem, és nagyon tetszik, hogy most ilyen rövidek a körmeim. :) Szerintem jól mutat ezzel a színnel ez a körömhossz.
Sajnos nem hiszem, hogy ehhez a színhez még hozzá tudtok jutni itthon, mivel ősszel kivitte a H&M a kínálatából. Ennek ellenére, ha kíváncsiak vagytok rá, hogy teljesít, akkor készíthetek róla tesztet! :)

Hogy tetszik Nektek ez a kék? Szeretitek az élénk színű lakkokat?

8 megjegyzés:

  1. Annyira nem vagyok oda a kékért, inkább a sötéteket szeretem, de ez most úgy megtetszett :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is valahogy így vagyok a kékkel. egy sötét, egy világos és egy középkékem van még ezen kívül. :)

      Törlés
  2. Brutál kék *-* nagyon tetszik. Na görög, ennyi: D

    VálaszTörlés
  3. Aztamindenit! Nagyon szép ez a lakk!!!

    VálaszTörlés