2014. május 31., szombat

Májusi szerzemények

A mai posztban a májusban vásárolt újdonságokat láthatjátok. Van, amit már ki is próbáltam, de vannak olyan termékek is, amik még várnak a sorukra. :)
Kezdjük is az Alverde testvajával. A hónap elejéig volt érvényes az Alverde 25%-os kuponom a dm-ben, és már gondolkodtam is rajta, hogy ki kéne próbálnom a testvajakat. Nővérem hozott nekem egy kis mintát, amiből az illatát kideríthettem, és mivel tetszett, tudtam, hogy meg fogom venni. A blogtalin pedig belebotlottam egy maximum kipróbált mini verzióba, így azután nem is volt kérdéses, hogy ezt tényleg megveszem. Most használtam el a mini kiszerelést, nemsokára megbontom a nagyot és jöhet is a teszt róla. :)
A Lidl-ben is jártam jó párszor, és ott akadt meg a szemem ezen kis ruhán. Nyárra, itthonra, esetleg strandolni fogom felvenni. A színei nagyon tetszenek. :)
Amikor tesómmal a hónap elején összefutottunk, az Árkádban jártunk, így a Flormar pultnál megvásároltam a Quick Dry Extra Shine fedőlakkjukat, amiről a neten több helyen is jókat olvastam. Eddig csak egyszer próbáltam ki, de nem ájultam el tőle. Fogok még vele kísérletezni, és majd meg is írom a tapasztalataimat, amint végeztem a vizsgákkal. A Rimmel Space Dust lakkok akciósan kaphatóak, aminek nagyon megörültem, mert még az első Katy-féle blogtalin megtetszett az Eleni körmein díszelgő Moon Walking. :) Most megvettem 399 forintért, sőt a Rossmannos kuponoknak köszönhetően még 10%-kal olcsóbban. Az Essence szemhéjpúderecsetet is ekkor vettem, mert ez mindig kell. :)
Fotós kísérletezgetéseim alkalmával befotóztam a kenőmájasozáshoz vásárolt új tányérkáimat. :) Ezekre most szükségem volt, ráadásul az Interspar-ban 20%-kal olcsóbban jutottam hozzá mind a négyhez. :)

IMÁDOM ezt a felsőt!!! A Trendi Divat facebook oldalról rendeltem, már azon a héten, amikor megérkezett hozzájuk. Minden kedden töltik fel az újdonságokat, és ennek nem tudtam ellenállni. A színe neon pink, ez az uv szín a képeken nem teljesen jön át. De istenien néz ki.
Megjelentek a Rimmel Rita Ora lakkok is a hónapban, amik közül a fehér és világos rózsaszín árnyalatokat meg is vettem. A fehéret még nem próbáltam, de kíváncsi vagyok rá. A China Glaze Are You Jelly árnyalatával még mindig hadilábon állok, igazából még ki sem nyitottam, mert nem tudom, lehet ez nem az én színem. Viszont lehet elajándékozom majd, még nyereményjáték sincs kizárva.
Igen, beújítottam még egy bikinit! Egyszerűen nem tudtam otthagyni, nagyon tetszik! A Tezenisben kapható, többféle alsó és felsőrésszel, én speciel a brazil bikini alsóra voksolok és erre a felsőrészre, aminél a pánt természetesen levehető. :)
A születésnapomra megleptem magam a Maybelline Color Show Brocades Knitted Gold lakkjával, amit Marcsi szerzett be nekem már hónapokkal ezelőtt. Ez a lakk elméletileg az A-England She Walks In Beauty dupe-ja, és mivel nekem a 2.990 forint már nem a megfizethető kategória, így emellett döntöttem. A Barry M Textured Nail Effect lakkok a hónap végén kerültek akciózásra a Nailland-nél, és mivel már régóta kinéztem őket, különösen ezt a menta színű Ridley Road-ot, így le is csaptam rá. Szegény Annának meg nem mondták meg, hogy ezek is akciósak, és először nem is tudta... Az akciós áron, most 1.290 forintért lehet a tiétek. :) Végül, de nem utolsó sorban a Rimmel Sweetie Crush lakkról is egy-két szót. Első körben ez a lakk sem tetszett, olyan kis unalmasnak tűnt, aztán már mindenhol szembejött velem a neten, és nem tudtam kihagyni a Tesco akcióját sem, amivel május végéig 25%-kal olcsóbban vásárolhatjuk meg a Rimmel termékeket.

Mint láthattátok, a szülinapomra is kaptam 3 lakkot, illetve vettem is jó párat a hónapban (nesze neked lakkstop, ami ugye elég hamar be is fuccsolt), úgyhogy igyekszem majd érkezni minden lakkról legalább manikűrrel, aztán tesztek is várhatóak. :)
Ti miket vásároltatok a hónapban?

12 megjegyzés:

  1. Nem vagyok a neon színek kedvelője, de ez a pink felső tényleg szuper jól néz ki :) A Moon Walking nálam is nagy kedvenc, na és ez a fürdőruci is remek vétel volt, nagyon csinosan áll rajtad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! nagyon megtetszett, és mivel kifejezetten jó áron juthattam hozzá, nem is gondolkodtam sokáig rajta (olyankor fordul elő, hogy el is kapkodják). :) köszi :)

      Törlés
  2. Az a neon pink felső nagyon tetszik, mennyiért rendelted? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://www.facebook.com/TrendiDivat?fref=ts itt meg tudod nézni az árakat, nem tudom még kapható-e, de ha nagyon tetszik, akkor megér egy utánakérdezést. :) gyorsak és megbízhatóak, már sokszor rendeltem tőlük ruhákat :D

      Törlés
  3. Jó kis dolgokat vásároltál! Egyre jobb ruhák vannak a Lidlinél :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi! :) igen. sajnos nekem viszont a legtöbbször nagyon ezek a ruhák, így inkább csak akkor veszek s-es méretet, ha olyan a fazon, h lezserebben is jól mutathat rajtam. :) néha van már xs-es méretük is, pedig azért nem vagyok olyan pici, de hát ez van. :D

      Törlés
  4. Az a neon felső eszméletlen szép, nagyon jól is áll Neked! Na igen a lakkok, nekünk akik imádják őket, felesleges a lakk stop: D én sem tartottam be,ha ez megnyugtaz kicsit: D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :) múltkor otthon találtam új dobozt is tárolónak :D csak el kellene hoznom :)

      Törlés
  5. Jaj, az a Barry M nekem is kívánságlistás, pedig mostanában amúgy nem sok lakk tud hatást gyakorolni rám... Csini a bikinid, és isteni a színe :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez a Barry M tényleg nagyon szép, most azon gondolkodok, hogy vele lakkozzak-e legközelebb, vagy mással :P köszi :D

      Törlés