2014. június 30., hétfő

Nailspired #2

Ma ismét manikűr inspirálta manikűrt láthattok a blogon! Tudom, hogy mostanában eléggé sok manikűrt láthattatok nálam, mivel erre mindig van néhány percem, ezért lehet, hogy gyakoribbnak tűnhetnek. Viszont, mint már említettem, lesznek más jellegű bejegyzések is, talán nem olyan gyakran, de lesznek.
Ma egy virágos díszítést láthattok a körmeimen, amit üde, vidám, nyári neon színnel dobtam fel. Sajnos mostanában nem jutok el odáig, hogy a manikűrt természetes fényben lefotózzam, ha hét közben kifestem a körmeim. Így aztán a színével meggyűlt a bajom, ugyanis neont még normál körülmények között sem egyszerű visszaadni.
Ennek ellenére próbálkoztam, és ti is megnézhetitek, hogyan alakult különböző megvilágításoknál a Sun of a Peach színe. A fehér lakk a Flormar 310-es darab, amiről egy nagy fehér lakkos teszt során olvashattok majd részletesebben is. A virághoz a Sun of a Peach-t és a szintén China Glaze Neon&On&On-t használtam, Barry M Nail art pen-nel.
Mivel ez a China Glaze lakk nem a tartósságáról híres, így mindenképpen szerettem volna még este megörökíteni, mert nagyon tetszett a végeredmény, és féltem, hogy másnap már lepattogzik a lakk, akkor azt már nem mutatnám meg.
Mivel csütörtök este lakkoztam, ezért mertem ezt a narancsos árnyalatot felkenni, hogy ha pénteken feladná, akkor sem gond, lemosom. De, kibírta délutánig egy-két fotó erejéig, és itt láthatjátok a valódi színét is! :)

Hogy tetszik Nektek? Szeretitek a kreatívabb manikűröket?

2014. június 29., vasárnap

Pozitív percek #39

Ma ismét pozitív percekről olvashattok nálam, hiszen egy újabb hét telt el (majdnem). :)
A héten történt jó dolgok:
♥ póló tervezgetés ♥ inspirálódás manikűr alapján ♥ új könyv ♥ többszörös izomláz ♥ nagy nehezen és egy kis segítséggel sikerült összeszerelni a ventilátort ♥ süti sütés ♥ dekorálós ötletek ♥ nail art ♥ blogos tervek és ötletek ♥ jól érezni magam a munkahelyen és amúgy is 

Nektek hogy telt a hét? Kedden már júliust írunk!! Örültök ennek?

2014. június 28., szombat

Eltűntem?

Tudom, mostanában nem voltam túl aktív, ami a blogot illeti... Ennek egyszerű oka az, hogy reggel 7-től este 7-ig biztosan nem kerülök netközelbe, hiszen dolgozom, ezért nem marad már túl sok energiám a nap végére. Tudom, hogy ez érződik a blogon is, és igyekszem valamit kitalálni, hogyan tudnék mégis energiát és nem utolsó sorban ihletet meríteni, hogy este is meg tudjak írni nektek 1-1 posztot.
Biztosan észrevettétek, hogy ezek következtében leginkább csak manikűrökkel találkozhattok, ezért lehet, hogy úgy tűnik, mintha elmentünk volna nagyon ebbe az irányba. Ennek ellenére nem tervezem kiiktatni a személyes bejegyzéseket, illetve az összes többi témát, amivel nálam találkozhattok. Mindenesetre, lehet, hogy egy kis szünet lesz a többi bejegyzésben, az éppen aktuális manikűröket pedig mindig megmutatom. 
Forrás
Az igazság az, hogy bár nagyon sokat nem tudok írni, azért vannak terveim a bloggal kapcsolatban, amiket mindenképpen szeretnék megvalósítani. A kérdés igazából csak a mikor és hogyan. :) Mindenképpen szeretnék egy blogos találkozót is összehozni, vagyis szervezni, amennyiben titeket is érdekelne egy ilyen lehetőség. Mivel a blog már a 3. születésnapját fogja ünnepelni a következő hónapban, így egy nyereményjáték is kilátásba lett helyezve, már van olyan, amit beszereztem hozzá, de még maga a dolog érlelődik bennem egy kicsit.

Ha érdekelne titeket a blogtalálkozó, mindenképpen jelezzétek egy komment formájában, ugyanis egy előzetes felmérést is szeretnék végezni, hogy tudjam, érdemes lenne-e, van-e rá érdeklődő.
Mit gondoltok?

2014. június 23., hétfő

NAILS OF THE DAY: Cukorka

Ma egy visszafogott manikűrt mutatok Nektek, ami szintén jó választás lehet munkába, mivel egyáltalán nem hivalkodó. Ezt nem szántam ilyen egyszerűnek, de az eredeti tervem valahogy nem jött össze... szóval még kísérletezgetnem kell e téren. Addig itt ez az egyszerű szépség.
A Moyra Sugar Sand családjába tartozik ez a lakk, és a Wishing Well nevet viseli. Több blogon is láttam róla képeket, és eldöntöttem, hogy kell nekem is ez a visszafogott, és homoklakk. Mivel a homoklakkok általában gyorsan is száradnak, így tökéletes lehet olyankor, amikor sietünk, nincs időnk szöszölni egy-egy manikűrrel.
Nos, a teljes fedéshez három réteg volt szükséges, és egy kis türelem is, mivel sajnos nem szárad olyan gyorsan, mint ahogy szerettem volna. Vagy csak türelmetlen voltam. Az egyik ujjamat háromszor festettem ki, mire sikerült szépen megszáradnia. :) Három a magyar igazság, mi?
Szóval, ez a Moyra szépség is nagyon tetszik, a legújabb szerzemény. Remélem fogja bírni 3 napot, kb. ezt várom tőle. :)

Nektek hogy tetszik ez a lakk?

2014. június 22., vasárnap

Pozitív percek #38

Elképesztő, hogy milyen hamar eltelt ez a hét, egyszerűen csak elröpült, én meg majdhogynem észre sem vettem. Ez azt jelenti, hogy jól telik, máskülönben már azt figyelném, mikor lesz vége.
♥ első hét a munkában ♥ nyomda paletta és bélyegző ♥ kilátás az Európa Toronyra az új helyről (ahol korábban dolgoztam, és ahol tesóm jelenleg is dolgozik) ♥ végre eljutottam a Moyra boltba ♥ csinosan felöltözni a munkába ♥ tejfölös ubisali ♥ tesóval kicsit összefutni ♥ felavatni a meglepi fülbevalót (a fülem nem bír mást, csak aranyat, de ezzel nem gyulladt be egész napos viselés után sem) :) ♥ gyümölcs szállítmány otthonról ♥ avon kék szempillaspirál 

Nos, ennyi jó dolgot szedtem össze a hétről. Az Avon spirált valamelyik nap fel is avatom, és ha sikerül, megmutatom itt is. :)

2014. június 21., szombat

Kedvenc edzéseim #2 - HAS

A mai bejegyzésben a kedvenc gyakorlatsoraimat/edzéseimet láthatjátok. Mivel már majdnem egy éve edzek, így ki tudott alakulni egy lista a kedvenc edzéseimről. Mint már említettem, én a Blogilates edzéseket szoktam csinálni, azt is az aktuális havi naptárakon keresztül. Ettől függetlenül nem tartom magam 100%-ban a naptárhoz, van amikor saját magam állítom össze, hogy éppen melyik videókhoz van kedvem. Most összeszedem testrészekre fókuszálva a kedvenceimet. Mivel elég sok különféle kedvencem van, így külön bejegyzésben láthatjátok őket.

A kedvenceim:
Én a hasizmokra szeretek a legjobban dolgozni, azt gondolom, hogy ebben elég erős vagyok, jól bírom a gyakorlatokat és, amikor nincs tele a pocim, bizony látszik is az eredmény. :)
Az abszolút kedvencem egy régi videó, ami mindössze 8 perc, de azt elég komolyan kell venni. Általában az edzés végére hagyom, mert kifejezetten intenzív, ha ezzel kezdeném, elég nehéz lenne folytatni.
Mostanában elég sok 5 gyakorlatsort tartalmazó videót posztol Cassey, amiket szinte mind egytől egyig imádok, de azért ezek közül is vannak kedvenceim. Ebben a videóban az első gyakorlat minden alkalommal izomlázat okoz nekem, bár itt elég kevés ismétlés van, másik videóban is találkozunk ezzel a mozdulattal.

A Dance with me ab challenge egy kihívás, aminek az a lényege, hogy nagyon intenzíven terhel meg, és az a kérdés, hogy végig tudjuk-e csinálni az egész videót. Nagyon szeretem ezt is, mert nagyon jó érzés, amikor végig tudod csinálni megállás nélkül.
Szintén egy kihívás, amit kezdők és haladók/profik is el tudnak végezni, ugyanis mindegyikre van megfelelő variáció. Ez sem olyan könnyű, de mindenképp megéri kipróbálni, mert nagyon kellemes fájdalmat von maga után. Akár izomlázat is, ami szerintem nagyon jó dolog, mert ebből biztosra veheted, hogy jól megdolgoztattad magad. :)

Ez a videó azoknak tud segítségként szolgálni, akiknek a pocakjuk nem lapos és ezen szeretnének változtatni, hiszen az 5 leghatékonyabb gyakorlatot mutatja be. Természetesen érdemes megjegyeznem itt, hogy a lapos has nálam sem tart egész napon át, reggel lehet inkább észrevenni, hiszen amint eszünk, a pocink is nagyobb lesz, persze törekedni lehet a lapos hasra. :)

Végül, de nem utolsó sorban az 5 legjobb gyakorlat hasra. Vannak átfedések a videók között, de ez nem zárja ki, hogy megcsináljuk őket, akár ugyanaz nap. Az ismétlés jó dolog, szóval ez ne zavarjon meg minket. Ehhez a videóhoz szükségünk van valamilyen súlyra, amit emelgethetünk, emiatt nekem abszolút kedvenc, hiszen így a karunkat is eddzük. 

Ezek lettek volna a hasra való kedvenc gyakorlataim, de még annyit tudtam volna mutatni Nektek! Temérdek videó közül válogathattok Cassey csatornáján itt! :)
Hogy tetszett a mai rész? A következő bejegyzésben arra gondoltam, hogy a lábak/popsi témát járnánk körbe, hiszen ez is sokaknak problémás terület. Mit szóltok?

2014. június 19., csütörtök

NAILS OF THE DAY: Perfect for work

Ma az első olyan manikűrt mutatom meg, ami szerintem tökéletes munkába. Nálunk a cégnél ugyan nem vagyunk ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban, és biztosan elő fog fordulni élénkebb szín is a körmeimen, mégis úgy gondoltam, hogy az első munkanapomon nem jelennék meg hupilila manikűrrel. :)
Az alapszínt az a Miss Sporty lakk szolgáltatta, amit Katytől vettem meg és a hétvégén jutott el hozzám Eleni közreműködésével, ez a 360-as árnyalat, amit pár hete kerestem, de már hűlt helye van a drogériákban. Így nagyon örültem, hogy most sikerült rá lecsapnom. Köszönöm Katy, Eleni neked pedig az eljuttatást! :) A lakkot három rétegben használtam.
A glitteres fedőlakk a China Glaze I Pink I Can nevű lakk, ami kisebb és nagyobb rózsaszín glittert is tartalmaz. Ezt szivaccsal vittem fel, és igyekeztem gradient hatást elérni vele. Glitteres lakkoknál ezzel a technikával nagyon szépen lehet ezt elérni, anélkül, hogy nagyon vastag réteg ülne a körmünkön.
Szerintem szépen sikerült a glitter gradient, örülök, hogy megjött hozzá a kedvem, mert nagyon feldobta a manikűrt. És a színek is passzolnak egymáshoz, úgyhogy tényleg elégedett voltam.
Végül egy teljes manikűrös kép! :)Nagyon tetszik, biztosan fogok még ezzel a szivacsos glitter technikával gradientet készíteni, mert pofonegyszerű és nem lesz vastag a körmünk, plusz nagyon szép, természetes hatása lesz.

Hogy tetszik Nektek? Viselnétek ilyen manikűrt?

2014. június 17., kedd

Kedvenc edzéseim #1 - CARDIO

Arra gondoltam, hogy néhány bejegyzés erejéig megmutatom Nektek a kedvenc edzéses videóimat. A mai részben a kedvenc cardio edzéseimet láthatjátok, amik kifejezetten jól jönnek, amikor úgy érezzük, hogy zsírt kell égetnünk.
A cardio nagyon jó dolog, főleg nyáron, illetve tavasszal csinálok sokkal több cardio edzést, mivel ilyenkor kifejezetten jól szeretnék mutatni a bikinimben. Mindegyikben. :) Eljön a rövid nadrágok, szoknyák ideje, és ilyenkor mutatunk a legtöbbet magunkból. Ezért nagyon fontos, hogy minél jobban is érezzük magunkat, így a zsírpárnákat el is kellene felejtenünk. Erre jó a cardio edzés, aminek a lényege, hogy a szívverésünket szaporázza, ezáltal ég jobban a zsír. Azért azt még mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy nem ítélkezem senki felett, aki nem hisz a tornázásban, mivel az a lényeg, hogy az adott ember jól érezze magát a bőrében, hiszen tudjuk nem a mértet a lényeg! Illetve tudom, hogy nem sok zsírpárnám van, de éppen azért, mert minden héten végzek erre a területre fókuszáló gyakorlatokat. :)

A kedvenceim:

Általánosságban elmondható, hogy amikor edzek, nagyjából 1 órányi edzésre törekszem. Ez azt jelenti, hogy adott témában válogatok össze ennyi anyagot, tehát jelen esetben cardio videókat. A fentit nagyon szeretem, de nem ez a kedvencem, ennek ellenére végzi, amit kell.

Ez egy rövidebb videó, ami ezért kicsit intenzívebb is, hiszen rövidebb idő alatt kell elérni a kívánt hatást.

Ez a videó az egyik legdurvább edzés volt, amit eddig csináltam, habár a hossza egyáltalán nem utal erre. A burpee a magyarban négyütemű fekvőtámasz néven fut, és ebből is 10 különböző verziót kell végigcsinálni 10 ismétléssel. Nem könnyű, én nagyon megizzadtam, mire a végére értem. Érdemes az edzés végére hagyni ezt a videót, illetve az is jó lenne, ha minél jobb kondiban lennétek, mikor ezt megcsináljátok, mert tényleg kifejezetten nehéz videóról van szó (szerintem).

A két kedvencem maradt a végére. A Spring Fling sorozat 2-es számú, zsírégető edzése abszolút favorit, imádom, legtöbbször ezt választom. Nem tudom megmondani, miért ez a kedvencem, egész egyszerűen jó hangulata van, és tényleg hatásos.

Végül ez a rövidebb videó is nagy kedvenc, kellőképpen átmozgat, akár első, akár utolsó videóként csinálom meg. 

Remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés, és kíváncsiak vagytok a többire is, mert minden testrészre külön bejegyzéssel készülök! :) Szóval lesz itt minden, ha érdekesnek találjátok!
Szoktatok edzeni? Ha igen, kinek az edzéseit/mit csináltok?

2014. június 16., hétfő

NAILS OF THE DAY: Vivid Purple with gold

Ma egy gyors manikűrt mutatok meg Nektek, amit a múlt hét végén viseltem. Két új lakkom is most debütált, egymás mellé kerülve nagyon megtetszett az üvegben ez a kombó. Na, de lássuk milyenek együtt a körmökön.
A lila lakk a Barry M Vivid Purple-je, amire még zizitim-nél figyelem fel. Nagyon szép sötét lila, aminek a Navy-hez hasonló (sőt, megkockáztatom, hogy ugyanolyan) finise van (csak lilában). Ez éjjeli megvilágításban mutat a legjobban, így lámpafénynél készült képek következnek.
Az arany szépség a Maybelline Color Show Brocades limitált kiadásban jelent meg (külföldön), és a Knitted Gold árnyalat nagyon megtetszett, szülinapomra megleptem magam vele. A Barry M kettő, a Maybelline három rétegben nyújt tökéletes fedést.
Nekem nagyon tetszett a kombináció, ez az aranyos Maybelline lakk kiemelte a Vivid Purple szépségét és mélységét. Fogom én ezt még így hordani, bár nem kifejezetten nyári manikűr. :)

Nektek hogy tetszik?

2014. június 15., vasárnap

Pozitív percek #37

Ma ismét pozitív percekről olvashattok a blogon. Erre minden héten kerítek időt, mert nagyon jó érzés, mikor rájövök, mennyi pozitív élményem volt az adott héten, és mert segít, hogy meglássam mindennek a jó oldalát.
Tehát a heti örömadag:
♥ végezni a vizsgákkal ♥ anyuval vásárolni menni ♥ tesómmal összefutni és bevásárolni ♥ találkozó Elenivel ♥ meglepetés ajándék Katytől ♥ meglepetések Elenitől ♥ tele van a hűtő gyümölcsökkel ♥ cukkinis quiche ♥ testpermetek időszaka ♥ végre szabadon száradhat a hajam, ami így sokkal egészségesebb tud maradni ♥ adni jó dolog ♥ hivatalosan is vége a vizsgáimnak 

Nektek hogy telt ez a hét?

2014. június 14., szombat

Confessions

A mai bejegyzésben egy kicsit arról írtam, hogy miért tűntem el, illetve, hogy mi várható a blogon, plusz egy kis személyes infó is lesz a mai posztban.
Forrás
Ahogy egyre közeledett a nyár, egyre közeledtek a vizsgáim is, amik idén voltak a legnehezebbek. Ezt szerintem minden túlzás nélkül állíthatom, hiszen az egyik tárgy nagyon nem volt könnyű. Idén 6 vizsgám volt, és mindegyikre elég sokat is kellett készülni, így a blog háttérbe szorult. Azért, ha lakkoztam, azt mindig megmutattam itt is, de ti is észrevehettétek, hogy nem igazán voltak azok sem extrák, csak "sima" manikűrök. Ennek persze az az oka, hogy vizsgaidőszakban örültem, hogy erre is volt időm, mert nem volt túl sok időm magamra. Persze mindennap edzettem egyet tanulás közben, éppen jól is jött, hogy valamivel kicsit ki tudok kapcsolni. Most értem a vizsgáim végére, még egy eredményt várok.
Forrás
Ami a magánéletemet illeti, itt is jött egy kis változás, ugyanis hétfőtől kezdek az új munkahelyemen, így emiatt is előfordulhat, hogy kevesebb bejegyzés lesz. Viszont amit ígérhetek, az nem más, mint, hogy tényleg megpróbálok időzített bejegyzésekkel is készülni, illetve az eddigi ötleteimet kivitelezni. Mindenképpen megmaradnak a havi zsákmányos posztok, illetve szeretnék több Fotónaplós bejegyzést is, amihez az kellene, hogy többet fotózzak. :) Azt hiszem nail art-ból most kevesebb lesz egy ideig, de ha valami megihlet, elképzelhető, hogy fogjátok látni.

Nem ígérek semmit, csak annyit, hogy mindenképpen igyekszem új bejegyzéseket posztolni, amint csak tudok. Nagyon kíváncsian várom, hogy fog telni a nyaram, ilyen szinten még sosem dolgoztam végig az egészet, de azt hiszem élvezni fogom! :) Majd mesélek!

2014. június 11., szerda

NAILS OF THE DAY: Candyfloss Cutie

Május végén lecsaptam a Tesco akciójában a Rimmel rózsaszín Sweetie Crush lakkjára, ami a Candyfloss Cutie nevet viseli. Eleinte ugyan nem tetszett különösebben, de rózsaszín lakk imádóként végül megtetszett. :)
Talán azért nem vett le a lábamról először, mert az eddig ismert és szeretett homoklakkoktól eltérő, sokkal különlegesebb finise van. Ez abban nyilvánul meg, hogy nem egy matt vagy csillámos végeredményt kapunk, hanem kicsit gyöngyházas effekt jön létre. Engem emlékeztetett is az egyik lakkomra, az NYC In a New York Color Minute: Wall Street árnyalatára. Az alapszíne ennek a Rimmmel darabnak kicsit rózsaszínebb, és nyilván ez homoklakk, de akár annak a homoklakk kiadása is lehetne. :)
Nézzük a részleteket: a lakk két rétegben szépen fed, már az első is kifejezetten meggyőző volt. Az ecsete széles és lekerekített végű, amivel álom volt dolgozni. Tényleg hihetetlenül szép, jól terül a lakk és gyorsan szárad, ahogy azt várnánk.
A finise nem olyan érdes, mint például a márka Space Dust lakkjai, ez inkább a visszafogottabb harisnyaszaggatós kategóriába sorolható. :) És akkor a végére két olyan kép, amin mindkét kezem láthatjátok.

Összességében nagyon örülök, hogy megvettem, hiszen gyorsan szárad, munkába, vizsgázni, gyakorlatilag bárhová szívesen és örömmel fel fogom kenni, mert nem az a hivalkodó szín, amiért már csúnyán néznek az emberek. :)

Ti mit gondoltok erről a lakkról? Megvan nektek vagy tervezitek megvenni?

2014. június 10., kedd

TESZT: Alverde makadámdiós és karitévajas testvaj

Májusban úgy döntöttem, hogy ideje nekem is kipróbálnom a testvajakat, hiszen annyi helyen olvastam már róluk jókat, hogy kifejezetten felkeltették az érdeklődésemet. Szerencsémre a dm-ben 25 pontért lehetett nyomtatni 25%-os kupont, és így olcsóbban is juthattam hozzá. Tesómnak megvan ez a testvaj, ő volt olyan aranyos, hogy hozott nekem egy kis illatmintát, illetve leírta, hogy milyen élményei vannak ezzel a termékkel, így nem volt annyira zsákbamacska, hogy mit fogok kapni.
Az illata mennyei, olyan mint egy süti, nem tudom miért érzem így, de nekem kifejezetten tetszik. Nem túl tömény, nem túl tolakodó illatról van szó. Maga a testvaj eléggé krémes, nem hasonlít az állaga a hagyományos testápolókéhoz, hiszen nem olyan folyékony, sokkal sűrűbb állaga van. Szerintem könnyen kiemelhetjük a tégelyből a megfelelő mennyiséget, ha kitapasztaltuk, hogy mennyire van szükségünk az adott területekre. És akkor beszéljünk a hidratáló hatásáról is, hiszen ez nálam kiemelkedő szempont, mivel nagyon száraz bőrrel rendelkezem. Ebben a nyári melegben úgy érzem, hogy sokkal gyakrabban fogok érte nyúlni, mert nagy előnye, hogy hamar beszívódik, nem hagy semmilyen zsíros érzetet a bőrön, csak kellemes illatot. Bár én egy gyümölcsös illatnak is örülnék, az éppen limitált testvajukról változatos véleményeket olvastam illat tekintetében, így nem mertem azt (is) elhozni. A hidratáló hatása nem olyan, mint a Nivea testápolómnak, néhány napot tudom egyhuzamban használni, ekkor cserélek a hidratálóbb hatású Nivea-ra, ezért nekem minden napra nem használható, inkább ha más illatra vágyom, akkor fogom elővenni, illetve, ha gyors beszívódást várok. :)
Akinek nem olyan nagyon száraz a bőre, annak mindenképpen ajánlom, mert nekem így is nagyon bejött, semmi negatívumot nem tudok elmondani róla. Talán nem véletlen, hogy már hosszú ideje az állandó testvaja az Alverde-nek.

Ti mit gondoltok erről a testvajról? Használtatok már Alverde testvajat?

2014. június 9., hétfő

NAILS OF THE DAY: Mint Textured

Ma egy új Barry M lakkot fogok megmutatni nektek, amit még múlt héten vásároltam meg. Amint láttam, hogy akciós ez a szép menta lakk, tudtam, hogy ez a kosaramban fog landolni! Nem is gondolkodtam rajta sokat, mert már jó ideje a virtuális listámon van ez az árnyalat, de mivel csak mostanában kedveltem meg a homok lakkokat, így ez is végre előtérbe került. A finise nem homok, inkább olyan, mint azok a fura tapéták, tudjátok. :)
A képeken két rétegben láthatjátok a lakkot, máshogy veszi fel az ecset a megfelelő mennyiséget, mint a sima lakkoknál, ezért nem kell annyit lehúzni róla. Nekem két vékony réteggel sikerült dolgoznom, de nem éreztem feltétlenül szükségesnek egy harmadik réteg felkenését is.
A színe elképesztően gyönyörű, pont olyan, mint az ilyen menta színű kedvenc nyári sortom. :) Könnyen lehet szépen dolgozni az ecsettel, a megszokott Barry M-es vékony, hosszú fajta. A finise nem annyira érdes, mint a homoklakkoké, ezért harisnyát is fel mernék vele húzni, de csak óvatosan!
Összességében nagyon tetszik most ez a szín, örülök, hogy az akciót kiszúrtam és az enyém lehet még egy Barry M lakkocska. Nagyon szeretem ezt a márkát, csak hát az ára nem annyira pénztárcabarát nekem. A figyelmetekbe ajánlom az akciót a Nailland-nél, jelenleg 1.290 ft-ért juthattok hozzá, ami szerintem remek ár ezért a szépségért! :)

Hogy tetszik Nektek?

2014. június 8., vasárnap

Pozitív percek #36

Ma ismét pozitív történésekről olvashattok, hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő.
Tehát a héten ezek tettek boldoggá:
♥ vizsga sikerélmények ♥ MoYou nyomdapaletta ♥ megajánlott jegy, ezzel eggyel kevesebb tárgyból kell vizsgáznom ♥ ruha rendelés ♥ eper küldemény otthonról ♥ egy vizsgám van vissza ♥ lábápolás ♥ takarítás ♥ spárga (a zöldség) ♥ Balea after sun tusfürdő ♥ találkozó szervezés Elenivel (már nagyon várom) ♥ izomláz ♥ 

Ennyi lenne a héten történt pozitív dolgok listája erre a hétre. Már nagyon várom a jövő hét végét, és azt, hogy végre túl legyek minden vizsgán. :)

2014. június 7., szombat

Fotónapló 5.

Azt hiszem, most, hogy végre valóban nyarat írunk, és ismét összegyűlt néhány képem, amit még nem láttatok, itt az ideje egy új fotónaplós bejegyzésnek! :) A fenti kezdő képen otthonról kapott epreim kerültek a fényképezőgépem fókuszába. Imádom az epret és annyira jó, hogy ezt sosem kell boltban vásárolnom, mert apu megtermeli nekünk a kellő mennyiséget minden évben. :)
A nagy tanulások közepette nem ritka dolog, ha kávét iszom, hiszen sokszor nem éppen a legpihentebb formámat nyújtom, minden időt ki kell ilyenkor használni, és jelentem ez megtörtént. A képen éppen fahéjjal megszórt tejszínhabos verziót készítettem. :)
A szobám falát díszíti ez a motivációs kép válogatás, amit még az év elején válogattam össze. Vannak rajta célok, és sporttal, egészséggel kapcsolatos motivációként is szolgál. :)
Nem bírtam nem gyönyörködni, amíg ez a Moyra lakk volt a körmeimen. Imádtam, még tanulás közben is azon kaptam magam, hogy gyönyörködök benne. Biztos, hogy ez egy nagy kedvencem lesz idén.
A sikeres piackutatás vizsgám után bementem az Árkádba, nem sokkal 10 óra előtt érkeztem, és türelmesen megvártam, amíg Madlen és a másik eladólány lejátsszák a ponyvát a standról. :) A MoYou Pro 04-es palettára már nagyon régóta fájt a fogam, és amikor legutóbb a standnál jártam felkészülten mentem, mivel a webshop azt írta, hogy készleten van. Persze nem volt a standon, de Anna felhívta az illetékest, és oda rendelte nekem. Szerencsémre nem vitték el, pedig eltelt jó néhány nap, mire tudtam menni érdeklődni, hogy megérkezett-e már (vizsgaidőszakban nem mozdulok ki). :)
Szerdán ebben az outfitben mentem a második vizsgámra, a reggeli csak annyiban tért el ettől, hogy nem volt a felső alatt fehér top, és a cipellőm sem ez volt, hanem a kényelmes szandálom (következő kép). Mivel estefelé már kezd lehűlni az idő, így ezt láttam megfelelőnek.
Végre előkerült a kedvenc neon pink lakkom, a Flormar Super Neon Colors N008-as szépség, amit most először kentem fel a lábkörmeimre. Pedi-time. :)

Remélem tetszett Nektek a mai poszt, igyekeztem több képet válogatni, illetve összegyűjteni. :) Hogy tetszenek?

2014. június 4., szerda

NAILS OF THE DAY: manikűr vizsgára

Ma egy szóbeli vizsgára is alkalmas manikűrt fogok nektek mutatni, mégpedig azt, amit jelenleg is viselek a mai két vizsgámra (persze mindkettő szóbeli is). Nem akartam túl csili-vili manikűrt készíteni, elvégre nem ezzel szeretnék kitűnni, hanem sokkal inkább a tudásommal.
Ezért ez alkalommal egy visszafogott, ámde mégis különleges lakkot vettem elő. :) Ez a Moyra Holographic 252-es, Infinity nevű arany színű holo lakk. Eddig még nem láthattátok nálam teljes manikűrben, csak egy kis nail art-ban.
Amit a lakkról tudni érdemes: két rétegben gyönyörűen fed, félmattra szárad, ami egy kicsit így vissza is vesz a csillogásából. Sajnos, ha nem figyelünk kellőképpen az applikációval, úgy csíkozni fog és felmarja magát. Viszont egy kis körültekintéssel szép eredményt lehet vele elérni. Fedőlakkot egyedül azért nem használtam, mert első alkalommal már kiderült, hogy nem szeretik egymást, feloldja a szép lakkozást a fedőlakk, így elcsúfítja a manikűrt.
Ettől függetlenül most kifejezetten szépre sikerült a lakkozás, szinte alig kellett takarítanom a körömbőrt. A holo hatás napfényben és lámpafénynél a legfeltűnőbb, pont ezért megállja a helyét egy vizsgán, munkában, gyakorlatilag bárhol. :)
A képeket természetes fényben fotóztam, talán ezen a képen látható legjobban a holo hatás. Elképzelhető, hogy vizsgák után feldobom valami mintával is. :) De még nem tudom, lesz-e kedvem hozzá.
A végére készítettem még néhány képet, hogy láthassátok, milyen teljes pompájában. Csak úgy ragyog. :) Remélem meghozza nekem a várt sikert! :)
A barim is befigyelt mellette!

Ti szeretitek a holografikus körömlakkokat? Mit gondoltok erről a színről?

2014. június 3., kedd

WISHLIST: nyári ruhák

Ma a kedvenc nyári ruháimat gyűjtöttem össze egy bejegyzésbe, mégpedig az éppen aktuális netes kedvenceim közül. A mai alkalommal a májusi szerzeményes posztban is megemlített Trendi Divat kínálatából mutatok nektek kedvenc darabokat, amik közül nem kizárt, hogy párat meg is fogok rendelni. :)
Érdemes a képekre kattintani, mert ezek nem az eredeti méretükben vannak, szóval, hogy jól lássátok klikkeljetek bátran! :)

1. Ez a muszlin ruha maxi változatban is kapható ebben a két árnyalatban, és bevallom először az tetszett meg jobban, viszont alacsony lány lévén nekem ez jobb választás is. :) Imádom, a nyaklánc pedig jár hozzá.
Forrás
2. Ez a csíkos ruha is nagyon tetszik, és az sem zavaró, hogy egy kis hátat villant. Szóval, csini.
Forrás
3. Ez a kombinált ruha egy kicsit kevésbé elegáns/csinos, de néha a sportosabb is tud csinos lenni. Még nem tudom, mennyire tetszik.
Forrás
4. Pánt nélküli ruhából van bőven a Trendinél, és ez a hátra hosszabbodó fazon még idén is nagy népszerűségnek örvend, ilyen fazonnal is találkozhattok náluk bőségesen. :) A rózsaszín Lilla.
Forrás
5. Mindkét színben nagyon tetszik ez a ruci, talán egy picit jobban a rózsaszín, a natúr pedig kicsit visszafogottabb, univerzálisabb.
Forrás
6. Végül egy overál. Sosem volt overálom, leszámítva az általános iskolát, és a telet. :D De ez most nekem tetszik, rövidebb fazonban is megnézném. :)
Forrás
Sajnos azt tapasztaltam a Trendi Divattal, hogy a hetente megújuló árukészletnek az a hátránya, hogy a ruhák hamar el is fogynak, sokszor 1-2 napon belül érdemes megrendelni a kiszemelt darabokat (minden kedden jönnek az újdonságok), mert hamar elkapkodják őket. A bejegyzésben szereplő ruhák közül sem kapható már sajnos mindegyik, pedig ha úgy lenne, tuti nehezen tudnék dönteni. Most viszont ruhákra vagyok kiélezve, mivel munkába inkább csini ruhákban, szoknyában járnék el.
Szerintetek melyik rucik lennének a legjobb választások munkába?