2014. június 7., szombat

Fotónapló 5.

Azt hiszem, most, hogy végre valóban nyarat írunk, és ismét összegyűlt néhány képem, amit még nem láttatok, itt az ideje egy új fotónaplós bejegyzésnek! :) A fenti kezdő képen otthonról kapott epreim kerültek a fényképezőgépem fókuszába. Imádom az epret és annyira jó, hogy ezt sosem kell boltban vásárolnom, mert apu megtermeli nekünk a kellő mennyiséget minden évben. :)
A nagy tanulások közepette nem ritka dolog, ha kávét iszom, hiszen sokszor nem éppen a legpihentebb formámat nyújtom, minden időt ki kell ilyenkor használni, és jelentem ez megtörtént. A képen éppen fahéjjal megszórt tejszínhabos verziót készítettem. :)
A szobám falát díszíti ez a motivációs kép válogatás, amit még az év elején válogattam össze. Vannak rajta célok, és sporttal, egészséggel kapcsolatos motivációként is szolgál. :)
Nem bírtam nem gyönyörködni, amíg ez a Moyra lakk volt a körmeimen. Imádtam, még tanulás közben is azon kaptam magam, hogy gyönyörködök benne. Biztos, hogy ez egy nagy kedvencem lesz idén.
A sikeres piackutatás vizsgám után bementem az Árkádba, nem sokkal 10 óra előtt érkeztem, és türelmesen megvártam, amíg Madlen és a másik eladólány lejátsszák a ponyvát a standról. :) A MoYou Pro 04-es palettára már nagyon régóta fájt a fogam, és amikor legutóbb a standnál jártam felkészülten mentem, mivel a webshop azt írta, hogy készleten van. Persze nem volt a standon, de Anna felhívta az illetékest, és oda rendelte nekem. Szerencsémre nem vitték el, pedig eltelt jó néhány nap, mire tudtam menni érdeklődni, hogy megérkezett-e már (vizsgaidőszakban nem mozdulok ki). :)
Szerdán ebben az outfitben mentem a második vizsgámra, a reggeli csak annyiban tért el ettől, hogy nem volt a felső alatt fehér top, és a cipellőm sem ez volt, hanem a kényelmes szandálom (következő kép). Mivel estefelé már kezd lehűlni az idő, így ezt láttam megfelelőnek.
Végre előkerült a kedvenc neon pink lakkom, a Flormar Super Neon Colors N008-as szépség, amit most először kentem fel a lábkörmeimre. Pedi-time. :)

Remélem tetszett Nektek a mai poszt, igyekeztem több képet válogatni, illetve összegyűjteni. :) Hogy tetszenek?

10 megjegyzés:

  1. Csinos az a vizsgás összeállítás! A motivációs képed pedig szuper :)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon csinos ez a szerelés :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon csinos vagy :) hű a palettával majd maniiit! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik a szandál :) A Moyra lakkokat olyan régóta vadászom de sehol sem találok :( pedig gyönyörűek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szandál tesco-ban kapható, moyrát pedig nézd meg fodrászkellékesben, ott szokott lenni, és igen kedvező áron. :) remélem segítettem.

      Törlés