2014. július 30., szerda

Körömlakk TAG mix

Nagyon megtetszett ez a tag, vagyis kérdezz-felelek, amit Eleninél láttam először. Ma ezt olvashatjátok nálam.

1. Melyik a kedvenc fedőlakkod?
Az abszolút kedvenc sima fedőlakkom, ami nem glitteres vagy effekt fedőlakk, az egyértelműen az NYC Turbo Dry Top Coat. Szerencsémre nemrég kezdhettem meg egyet, de ha elfogy és már nem lehet majd kapni, akkor kipróbálok majd valami mást, és remélem meg is fogom találni az igazit, amit nem vonnak ki pillanatok múlva.

2. Kedvenc kéz/körömápoló készítményed?
A kedvenc körömápolóm az Avon nail experts strong results körömerősítő folyadéka. Hosszú ideje ezt használom, és nekem nagyon tetszik. Az Avon Gel Strength alaplakkot szoktam használni, az is nagyon jót tesz a körmeimnek.

3. Glitter vagy matt?
Inkább glitter, bár ha könnyebb lenne lemosni, gyakrabban kennék fel glittert. :)

4. Milyen körmös terméket vásároltál utoljára?
Két körömlakkot, egy gyönyörű Moyra rózsaszínt (Gel Look 901 Sophie) és egy szintén szépséges nude Models Own lakkot (Utopia).

5. Kedvenc körömlakk márkád?
Flormar, Barry M, China Glaze, bár ez utóbbi nem olyan jó tartós, mint a két másik, pedig nagyon szép színeik vannak.

6. Sötét vagy világos színek?
Kedvtől függ, van amikor sötét körmökkel szeretnék hódítani, máskor a világosabb árnyalatok állnak közelebb hozzám, és van amikor az élénk színeket részesítem előnyben.

7. Hogyan neveznéd a körömlakkokkal való kapcsolatod? (hobbi, szenvedély, függőség, stb.)
Ami azt illeti, szerintem ennél sokkal rosszabb "függőségek" is vannak, és mivel nincs olyan nagyon sok körömlakkom, illetve hasonló színeim sem nagyon, így szerintem ez még belefér a hobbi kategóriába. Pláne, hogy munka mellett nem sok kedvem/időm/energiám van az újabb lakkok beszerzésére.

8. Kedvenc tavaszi/nyári/őszi/téli körömlakkod?
Tavasszal előszeretettel használok pasztell színeket, nyáron inkább a feltűnő, neonos, vagy élénk színek a dominánsak, ősszel/télen pedig a sötétebb, az évszak hangulatához passzoló árnyalatok (sötétkék, bordó, burgundi, stb.) után nyúlok. Ettől függetlenül előfordul, hogy más színekhez van kedvem, nem számít éppen milyen évszakot írunk.

9. Készítettél már franken lakkokat?
Egyszer próbálkoztam franken fedőlakkal, de szörnyű volt a végeredmény, úgyhogy soha többet.

10. Mennyi lakkod van?
Egy híján száz.

11. Melyik márkából van a legtöbb körömlakkod?
Flormar, Barry M, China Glaze, Moyra. Ezekből van most a legtöbb.

12. Mi van a körmödön most?
Jelenleg éppen semmi, de mire kikerül a poszt, már nem lesz igaz. *A lila manikűr volt még  a körmeimen ma is, amit tegnap posztoltam.*

13. Hogy állsz a francia manikűrrel?
Sehogy?! Nem vagyok odáig érte, ez engem abszolút nem hozott sose lázba.

14. Kedvenc textúra/finish?
Szeretem a homoklakkokat is, de nekem a krém finish a kedvencem. Sok dologgal fel lehet még dobni. :)

15. Nehezen dobod ki a már használhatatlan lakkokat?
Igen, ha nagyon szerettem. Igazából van néhány lakk, amiket úgy érzem nehéz lenne pótolni, mondjuk ami már nem kapható, és van 1-2, amit szívesen újra is vásárolnék, ha elfogyna.

Hogy tetszett a mai poszt? Ha kitöltitek, linkeljétek, szívesen olvasnám, ti mit válaszolnátok a kérdésekre!

2014. július 29., kedd

NAILS OF THE DAY: Lavender Love

Ma egy  nagy kedvenc lakkozásomat hoztam el megmutatni, ami egyrészt az egyik kedvenc lakkommal készült, másrészt nagyon megtetszett a végeredmény. 
Ezt a lila Flormar lakkomat régen vettem már, de azóta is nagy kedvencem. Főleg tavasszal és nyáron kerül középpontba. Általában önmagában viselem, vagy az Essence Colour&Go Space Queen-jével a gyűrűsujjaimon. Így már többször is láthattok itt. :)
Ma viszont a Rimmel Space Dust lakkal dobtam fel, ami szerintem nagyon jól illik hozzá. Bár maga a két szín eltérő, azért mégis feldobja. Lehet legközelebb a gyűrűs és középső ujjaimra fogom felfesteni a Rimmel lakkot. Lámpafényben szikrázik, gyönyörű!

A Flormar lakk a Pretty kollekció P19-es darabja, ami azóta, hogy megvan nekem, már lassan a feléig fogyott, és még mindig nem kezdett el sűrűsödni! Plusz tartós is, és nem az a lila szín, ami rózsaszínes, azok nem tetszenek. Nekem ez a tökéletes levendula lila, vagy ha szimplák akarunk lenni, akkor világos lila árnyalat. :)

Hogy tetszik nektek ez a manikűr?

2014. július 28., hétfő

Music of my life, avagy a 25 dal az életedből tag

A napokban kezdődött a legújabb tag terjedése itthon, a blogvilágban, ami nem más, mint a 25 dal az életedből. Nagyon megtetszett Eleninél, és gondoltam kitöltöm én is. Fogadjátok szeretettel! :)

1. Melyik az a dal/zene, ami a gyerekkorodra emlékeztet?
A Micimackó volt a kedvenc mesénk tesómmal, imádtuk. Ez pedig egy jó kis Micimackós dalocska volt. :) Mi anno kiosztottuk a főbb szerepeket magunk között, bár a valóságot nem fedte minden esetben a "szereposztás", én voltam Micimackó (én meg allergiás vagyok a mézre, natúr formában, sütibe már mehet), tesóm Füles, anya Malacka, apa pedig Nyuszi, aki valóban imád kertészkedni. :)

2. Melyik az a dal/zene, ami az exedre emlékeztet?
Azt hiszem ilyet nem tudnék mondani.

3. Melyik az a dal/zene, amiről a szüleid jutnak eszedbe?
Nekem szüleim kapcsolata olyasmi, ami példaértékű, nagyon hosszú ideje vannak együtt, és szeretik és tisztelik egymást. Egyszer én is ilyen kapcsolatban szeretnék élni majd valakivel. És itt most nem a dalszöveg a lényeg, hanem az, hogy anyuék is szeretik ezt a U2 - Mary J. Blige dalt.

4. Mutass egy dalt/zenét, ami megnyugtat!
Legtöbbször, ha nyugtató zene kell, akkor általában azért kell, mert ideges vagyok, így a legjobb, ha ilyenkor kidühöngöm magam, és mivel mással lehetne ezt megtenni a legjobban, mint egy kis zúzással? :)

5. Melyik az a dal, ami a fejedben ragad, akárhányszor meghallod?
Ez nagyon jó kis zene, szeretem hallgatni, ha jó a kedvem.

6. Melyik az a dal/zene, ami egy jó barátodra emlékeztet?
Nem tudom miért éppen ezt választottam, de jó kis dal. P!nk mindig jó dalokkal rukkol elő.

7. Mutass egy dalt, ami az előző nyárra emlékeztet!
Rita Orát már egy ideje nagyon kedvelem, nagyon jó hangja van, és ez a nyári hangulatú szám is sűrűn hallgatott darab.

8. Egy dal, ami az első szerelmedre emlékeztet.
Na, erre megint nem tudok mit mutatni, nem igazán kötöm a zenéket, dalokat emberekhez.

9. Egy dal, ami reményt ad.
Mert, ha ezt meghallgatom, én is úgy érzem, hogy igenis menni fog minden, még ha elsőre nehéznek is tűnik. Mert harcos vagyok. :)

10. A kedvenc bandád egyik száma.
A Maroon 5 már nagyon régóta, indulásuktól számítva nagy kedvencem, az első számuk is abszolút favorit, de ezt is sokszor hallgatom.

11. Egy zene a kedvenc filmedből.
Az Operaház fantomja az egyik kedvenc filmem (a Büszkeség és balítélet 2005-ös verziója mellett). Amikor megjelent, még gimibe jártam, és Kaposváron tanultam. Sajnos mivel kisváros, így legalább 2 hónapot kellett várnunk, mire elkezdték vetíteni ott is. Kétszer is megnéztem, annyira magával ragadott. Megvan a dvd és a cd is. :)

12. Melyik az a dal, amit legutóbb hallgattál?
Többször is hallottam már ezt a dalt, mire megtudtam, hogy ez a The Killers új száma. Imádom. :)

13. Egy dal, ami egy olyan barátra emlékeztet, akivel már nem vagytok jóban.
Ehhez a ponthoz megint nem tudok mit linkelni, egyszerűen semmi ilyesmi nem jut eszembe.

14. Egy dal, ami a szerelmedre emlékeztet.
Jelenleg egyedülálló vagyok, így aztán ilyet nem tudok mutatni.

15. Egy dal, amit szívesen énekelsz.
Ehhez azt hiszem nem kell hozzáfűznöm semmit, jó kis dal, szeretem ezt is, bár egy időben túl gyakran hallottam.

16. Egy dal, ami megríkatott.
Amikor a mamám meghalt tavaly, gyakorlatilag bármilyen szomorú zenén el bírtam sírni magam.

17. Melyik az a dal, amitől táncolni támad kedved?
Nagyon szeretem Santana-t (köszi anyu, hogy "megfertőztél" :D), ez a legújabb dala, amiből is a spanyol verzió a legjobb, annyira jól hangzik, a ritmus meg csak jön magától a lábamba. Mindig táncolni lenne kedvem, ahányszor meghallom. :)

18. Egy dal, amit szeretsz, de ritkán hallgatod.
A Dirty Dancing 2-ben hallhattuk ezt a szintén Santana közreműködésével készült dalt, és imádom, nagyon szép szám.

19. Az első dal a zenelejátszód listájában.
Mivel nemrég cseréltem le a zenetáramat, így egy elég friss dal az első, plusz még névsorban is van.

20. Az utolsó dal a zenelejátszód listájában.
A névsor miatt ez lett az utolsó. A Thirty Seconds To Mars is a kezdetektől kedvencem, és volt olyan szerencsém, hogy már élőben is láthattam őket. Ha szeretitek őket és van lehetőségetek, mindenképp látogassatok el egy koncertre, megéri! :)

21. Melyik most a kedvenc dalod?
Most sok új kedvencem van, például ez itt. 

22. Egy dal, amit valaki énekelt neked.
Na, ilyen se volt még.

23. Egy dal, amit ki nem állhatsz.
Ide most nem posztolnék semmit, elvégre szerintem ez a tag nem arról szól, hogy utálkozzunk össze-vissza. Passzolnám.

24. Egy dal, amire egy barátoddal táncoltatok.
:D

25. Egy dal, amit egész nap tudnál hallgatni és nem unnád meg.
Most ez is nagy kedvenc, szeretem hallgatni.

Ennyi lett volna a 25 dal az életemből (mínusz amihez nem tudtam mit linkelni nektek). Van ezek között olyasmi, amit ti is nagyon szerettek?

2014. július 27., vasárnap

Pozitív percek #43

Ma ismét heti pozitív pillanatokról olvashattok!
Lássuk is, mik történtek velem ezen a héten:
♥ megérkezett a megrendelt baglyos pólóm ♥ a magyar férfi vízilabda válogatott a döntőben (este lesz a meccs) ♥ két napig izomláz ugyanattól a gyakorlattól ♥ anyu meglepett a munkahelyemen ♥ gesztenyepüré tejszínhabbal ♥ mézdinnye ♥ ihlet ♥ kedvenc levendula lila lakk ♥ sok-sok új bejegyzés érkezik a napokban ♥ úgy repül az idő ♥ sok munka volt a héten, ezt szeretem 

Nektek hogy telt ez a hét?

Három

A múlt héten vasárnap volt pontosan 3 éve, hogy blogolásra adtam a fejem. Azóta persze nagyon sok dolog történt velem, elvégre három év nem kis idő. Ez alatt a három év alatt, azt hiszem egészen nyugodtan kijelenthetem, hogy sokat fejlődtem, mind én, mind pedig a blog.
Eleinte azért kezdtem el blogolni, mert szerettem volna valahol írni arról, ami éppen aktuálisan foglalkoztatott. Egy személyes jellegű blogot kezdtem, ahol nem csak egy konkrét témával találkozhatott az olvasó. Voltak környezetszennyezéssel kapcsolatos írásaim is, az ún. hogyan sorozat, egy látnivalós sorozat is, ahol azokról a városokról írtam, ahová szívesen ellátogatnék. Persze, ma már sok dolgot másképp csinálnék, mást írnék az adott dologról, de egyáltalán nem gondolom, hogy ki kellene törölnöm a régebbi bejegyzéseket vagy le kellene őket tagadnom. Ez is én vagyok/voltam, nincs ebben semmi rossz. Az outfit bejegyzések sajnos elmaradtak már egy ideje, viszont idén ismét megjelentem néhány poszttal, és ezt folytatni is szeretném, mert nagyon élvezem fotózni ezeket a bejegyzéseket.
Szeretném azt mondani, hogy szerintem sokat fejlődtem a fotózás terén is, legyen az manikűr, vagy éppen tárgyfotó, de azt is tudom, hogy mindig van hova fejlődni, és én is ezen vagyok. :)

Egy kis statisztika:
Az elmúlt három évben 76.598 oldalmegjelenítés volt, ami lehet nem tűnik olyan soknak, de nekem ez is nagy örömöt tud okozni. A három legnépszerűbb bejegyzés az előző 1 évből a Glamour-napi szerzemények, a Nailland-nél jártam, és a Manikűrvadász (számomra) első fordulója voltak. Tavaly nyáron voltam az első blogtalálkozón, ahol nagyon jól éreztem magam, ezért azóta is ha tehetem, előszeretettel megyek el ilyen megmozdulásokra, mert nagyon jó ismertségeket lehet kötni és olyan lányokkal tudunk beszélgetni, akik hasonló érdeklődésűek, mint mi magunk. Ezek közül a decemberi találkozó volt jelentősebb számomra, ahol Elenivel kötöttünk barátságot, és remélem, hogy még sokáig nagyon jóban leszünk. :)

Végül, de nem utolsó sorban:
Szeretnélek meglepni titeket egy kis nyereményjátékkal, amihez nem is kötök szigorú feltételeket, mindössze néhány dolgot kell teljesíteni, és még plusz esélyek is szerezhetőek. :)
Az alábbiakat egy szerencsés fogja megnyerni:
Lovely - St. Tropez nr. 3 körömlakk
China Glaze - Are You Jelly körömlakk
Avon Planet Spa Shea vajas arcmaszk (már nem kapható, nekem pedig az egyik kedvencem)
Alverde makadámdiós és karitévajas mini testvaj

Mit kell tenned?
1. Mindenképpen kövessétek a blogot itt, vagyis legyetek nyilvánosan feliratkozva!
2. Ha lájkoltátok az oldalt a Facebook-on, az plusz esély!
3. A Bloglovin'-on is követhettek, szintén plusz esélyt jelent!
4. A Facebook-os megosztás szintén plusz esélyt jelent!
5. Ha a Bloglovin'-on lájkoljátok a posztot, plusz esély!

Összesen 5 esély szerezhető, kérlek a kommentben jelöljétek majd, melyiket milyen névvel teljesítettétek! A nyereményjátékra elsősorban az eddigi 160 olvasóm jelentkezését várom, ők kapnak még egy esélyt a nyerésre, így ha már a játék kezdete előtt feliratkoztatok, akkor akár 6 esélyt is gyűjthettek.
A játék 2014. július 27. és 2014. augusztus 17. éjfél között tart, a nyertest igyekszem másnap kihirdetni!

Jó játékot! :)

2014. július 26., szombat

A nagy fehér lakk teszt

A mai bejegyzésben az általam próbált három fehér színű lakkról olvashattok részletes véleményt, vagyis tesztet. A fehér lakk a gyűjteményünk fontos része lehet, főként, ha szeretjük díszíteni a körmeinket. A többi lakktól eltérően itt kimondottan sokat számít a megfelelő fedés, a száradási idő, és maga a színárnyalat is.

Az első fehér lakkom egy Flormar Supermatte darab volt, ami a nevétől eltérően nem szárad mattra. Ez az M103-as árnyalat, ami 10 ml-t tartalmaz. Ezzel a lakkal majdnem elégedett is voltam, sokat használtam, majd mikor elkezdett sűrűsödni, másik fehér után néztem. Csak akkor elegendő belőle a két réteg, ha nagyon precízen lakkozunk, és türelmesek vagyunk vele, tehát a két réteg között hagyunk egy kis időt a száradásra. Ez akkor lehet jó választás, ha a köröm azon részét fedjük el mintával, ahol nem fedett a lakk megfelelőképpen. Az ecsete vékony, hosszúkás, nem lekerekített.

A második lakk is egy Flormar darab volt a gyűjteményemben, illetve ezt használom jelenleg is, amikor fehérre vágyom. Ez a sima nail enamel családba tartozó 310-es számú darab, amire Angel-nél figyeltem fel, mindegyik lakkozáshoz ezt használta, és még tesztet is írt róla. Ezzel a lakkal már teljesen elégedett vagyok, két rétegben szépen fed, és nincs hibajavító színe sem. Szépen lehet vele dolgozni, de elég folyós állaga van, szóval körültekintően kell alkalmazni, viszont a körömágynál is ügyesen felvihető a lakk vele. Az ecsete vékony, hosszúkás, nem a lekerekített fajta.

Végül, a harmadik fehér egy kicsit kilóg a sorból, ő ugyanis egy mikrocsillámos darab. Ez a Rimmel Rita Ora közreműködésével készült darab a White Hot Love nevet viseli. Az ecsete rövidebb, mint fenti társaié, és lekerekített a vége is, amit én egyre jobban megkedvelek, mert kis odafigyelés mellett is szépen tudok a körömágynál dolgozni vele. Sajnos nem látszik a képeken a mikrocsillámos volta.
Egy rétegben:
kis és hüvelykujj: Rimmel Rita Ora - White Hot Love
gyűrűs és középső ujj: Flormar 310
mutató ujj: Flormar Supermatte M103
 
Két rétegben:kis és hüvelykujj: Rimmel Rita Ora - White Hot Love
gyűrűs és középső ujj: Flormar 310
mutató ujj: Flormar Supermatte M103
 

Bocsi, a képeken még nem takarítottam le a mellékent lakkot, utána meg már mostam is le. Nem szoktam csak fehér körmökkel hódítani. :) Ha a három közül egyet szeretnétek, én a Flormar 310-eset ajánlanám, hiszen ár-érték arányban szerintem ez a legjobb választás.

Nektek melyik fehér lakk az abszolút kedvenc? Szeretitek az összes körmötöket csak fehérrel lakkozni?

2014. július 25., péntek

OUTFIT: Pink Owl Shirt from HiCustom

Ma egy számomra nagyon kedves poszt következik, méghozzá azért, mert nagyon szerettem ezt az outfitet. Sportos, kényelmes és nagyon úgy érzem, hogy én vagyok. Azt hiszem, ez egy nagyon kedves outfitem lesz, amit sokszor fogok előszeretettel hordani.
Nem tudom, mennyire tudjátok rólam, de imádom a baglyos dolgokat, és az állatot is nagyon. Hogy miért, arra nem tudnék válaszolni, egyszerűen így van, aranyos állatoknak tartom őket. :) Már elég sok olyan dolgom van, amin valamilyen formában visszaköszönnek szerettet baglyaim. :) Kulcstartó, mobiltok, kis díszfigurák, ilyesmi.
Már nagyon régóta kerestem olyan felsőt, pólót is, amin bagoly vagy baglyok vannak, de sosem jött velem szembe egy olyan, ami igazán megtetszett volna. Ekkor jött képbe a HiCustom.net, akiknél megtervezhettem a saját pólómat. :) A tervezésen felül előre elkészített pólók közül is válogathattok, sőt, különböző ajándéktárgyakat is megdizájnolhattok.
Nagyon sok felsőt terveztem,köztük 3-4 baglyos verziót is, és megkérdeztem anyu és tesóm véleményét is, hiszen ők már nagyon jól ismernek, tudják mi az, ami tényleg jól állna, és igazán én vagyok. Ez volt a személyes kedvencem, és megrendeltem.
Nagyon meg vagyok elégedve, mind a színnel, a mintával, és az anyaggal is. Maga a méret S-es, ez a legkisebb elérhető méret, ezért gondoltam, hogy ez egy kicsit lezser póló lesz majd, így pedig az S-es méret megfelel majd. Kínában van a székhelyük, a rendelést követő néhány munkanap múlva már utána is nézhetünk a csomagunknak a nyomkövető rendszerben, mind az international kínai, mind a magyar posta rendszerében (ez utóbbi kicsit kevesebb infót tartalmaz), így kiszámítható, hogy körülbelül mikor érkezik meg a csomag. Pontosan 3 hét alatt megérkezett hozzám, aminek nagyon örülök.
 Az outfit:
Felső - HiCustom.net
Rövidnadrág - Stradivarius
Óra - Ice Watch
Szandál - Tamaris
Hogy tetszik Nektek a mai outfit? Szeretitek a kényelmes, sportos összeállításokat? Mit gondoltok az egyedi pólókról?

2014. július 21., hétfő

NAILS OF THE DAY: Mint gradient

Ma egy színátmenetes manikűrt hoztam nektek, mégpedig a héten elkészült fehér-menta kombinációban. Szeretem ezeket az egyszerű lakkozásokat, és a végeredmény is igazán jól tud kinézni. :)
Két réteg fehér lakkra vittem fel alapozószivacs segítségével a mentát, és igazából mattra szántam, de valahogy már nem szuperál a matt fedőlakkom, így aztán olyan félig mattnak lehetne nevezni.
Kicsit sokára készültem el vele, ezért a fények nem a legjobbak, de így is jól kivehető azért az átmenet. Nekem nagyon tetszett, az irodában is megdicsérték.
A plusz pozitívuma pedig nem más volt, mint a tartóssága! Szerda este készültem el vele, és vasárnap este mostam csak le, vagyis 4 napig bírta. :)

Nektek hogy tetszik ez a manikűr? Szeretitek a színátmenetet?

2014. július 20., vasárnap

Pozitív percek #42

A héten ezek a jó dolgok történtek velem:
♥ oreos fagyi ♥ epres sajttortás fagyi ♥ nyári meleg ♥ barátnős este ♥ bikini ♥ napozás ♥ 3 éves a blog ♥ vízilabda meccset nézni a legjobb barátnőmmel ♥ kipróbáltam az éttermet az iroda épületében ♥ rendelés nyomkövetése ♥ 4 napos manikűr ♥ mogyorós cappuccino a cégnél ♥ 

Nektek hogy telt ez a hét?

2014. július 18., péntek

Kedvenc edzéseim #4 - KAROK

Ma azokat a videókat válogattam össze, amik a kedvenceim kar témában, tehát kifejezetten a karokat hivatottak megdolgoztatni.

A kedvenceim:

Nem tudnék hazudni, abszolút ez a videó a kedvencem. Van benne könnyebb és nehezebb súly is, és mivel van két pár súlyzóm, így meg tudom rendesen dolgoztatni az izmaimat. :) A kedvencem persze a heavy weight-es rész, nagyon jól lehet érezni, ha egy nehezebb súllyal dolgozunk, hogy valóban dolgozni kell vele. Ha csak egy súlyzótok van, akkor is nyugodtan csináljátok, és amikor beszereztek még, akkor térjetek vissza rá, egyből érezni fogjátok a különbséget!

Ez a videó is igényel egy pár súlyzót. Nem olyan nehéz, mint az előző gyakorlatsor, de azért ez is rendesen meg tud izzasztani! Az első után a második kedvencem.

Ez a kihívás olyan jól megdolgoztatja a tricepszet, hogy simán esélyes egy jó kis izomláz másnap. Na és a zene is nagyon jó, Maroon5: Payphone. Ki ne élvezné, hogy kellemes zene szól az amúgy nem könnyű edzés mellé?

Ebben a videóban különböző fekvőtámasz típusok vannak, illetve az egyik kedvenc gyakorlatom, ami nemcsak a karokra, de a mellizmokra is jótékony hatással van, ez az ún. chest press pulse.

Ha ezt a videót reggel tervezitek megcsinálni (én magam sosem voltam a reggeli edzés híve, valahogy nekem ez napközben/este esedékes), akkor tuti hamar felébredtek és jól kezdődhet a nap. Ha még súlyokat is vesztek a kezetekbe, akkor még intenzívebb hatás érhető el.
A half-cobra push up szintén az egyik kedvencem, kellemesen fájdalmas bír lenni egy bizonyos pont után, de ez a jó fájdalom, tudjátok! :)

Remélem tetszett a mai rész is, már csak a total body van hátra, vagyis olyan videók, amik az egész testet átmozgatják. Hogy tetszenek nektek ezek a videók? Megcsináljátok valamelyiket?

2014. július 14., hétfő

NAILS OF THE DAY: Nude a little differently

Ma egy nude manikűrt hoztam megmutatni, amit egy kicsit feldobtam, hogy ne legyen olyan unalmasan egyhangú.
Egy nagyon kedvelt nude lakkot hívtam segítségül, miután az eredetileg eltervezett manikűr nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Ez az Essence darab már nem kapható, és eléggé oda is van már, lehet egy kis hígító jót tenne neki.
Gondoltam elkészítem a Körömcsodák című könyvben látott "csíkos harisnyás" manikűrt, mivel nagyon egyszerű és mutatós végeredményt kaphatunk.

Hogy tetszik Nektek a manikűr?

2014. július 13., vasárnap

Pozitív percek #41

Ismét pozitív pillanatokat olvashattok ma!
♥ fehér nadrág ♥ felturbózni a körömlakkos dobozt ♥ manikűr ♥ felavatni az új blúzomat ♥ cardio ♥ cukkini ♥ izomláz ♥ szervezkedni ♥ új kedvenc zenék ♥ mindenre jutott időm a hétvégén, amire szerettem volna időt szánni ♥ 

Ennyi lett volna a heti pozitív adag, remélem ti is észre tudjátok venni az örömteli pillanatokat, legyenek azok akár csak aprók is.
Hogy telt a hét nálatok?

Kedvenc edzéseim #3 - LÁBAK

Ma ismét a kedvenc edzéseimet láthatjátok, viszont ma a lábakra fogunk fókuszálni. :) Mivel ez elég sokaknak problémás terület (narancsbőr), ezért igyekeztem olyan videókat (is) válogatni, amelyek konkrétan ebben nyújtanak segítséget.

A kedvenceim:

A squat vagyis magyarul a guggolás nagyon hatékony gyakorlat, ami nem csak a combot, de a popsit is remekül formálja. Nem egy olyan egyszerű videó ez sem, de annál jobb! :) Már a videó közben is érezhetjük, hogy ez valóban hatékony gyakorlat, és ez szerintem nagyon jó dolog.

Ez a kedvenc edzésem vádlira. Súlyokkal érdemes igazán csinálni, de ha kezdők vagytok, akkor az első néhány alkalommal lehet jobb kipróbálni anélkül is, mert elég hatékony, intenzív pár percről van szó. :)

Ezt a videót is nagyon kedvelem, nem olyan bonyolult, de mindenképpen eredményes, és pont a problémás területeket érinti. Plusz nézhetjük a tengerpartot és odaképzelhetjük magunkat, ami rám elég jó hatással van.

Ez is egy kihívás, és nagyon jó! Mindenképpen próbáljátok ki, akár barátnőkkel, mert kifejezetten jól lehet ezzel szórakozni. :)

Szintén egy combra fókuszáló edzés, ami az 5 legjobb módszer arra, hogyan lehet "vékonyabb" a combunk. Én ebben nem hiszek, de mindenképpen tónusosabbá teszi a combokat és a zsírt átalakítja izommá. :)

Végül, de nem utolsó sorban a leggings-es videó! Ebben sok guggolás van, viszont egy kicsit extrább, ezért merem ajánlani nektek is. :)

Ennyi videót gondoltam összegyűjteni mára a lábak témakörben, remélem hasznosnak fogjátok találni! :) Ezen kívül érdemes körülnézni a blogilates csatornán, mivel én a videók csak egy töredékét tudom nektek megmutatni, és a véleményem igencsak szubjektív, szóval lehet ezek közül nem tetszene egyik sem, de a csatornán rábukkantok azokra, amik kedvencek lesznek.
Mire/kinek a videóiara szoktatok edzeni?

2014. július 10., csütörtök

OUTFIT: Back on track

Újra egy kis outfit-tel örvendeztetlek meg titeket ma, mégpedig a pénteki szettemmel. Felavattam az új kék blúzomat, amit júniusban vettem és láthattátok már rajtam a szerzeményes posztban is.
A hajamat kivasaltam ez alkalommal, és némi kiegészítőt is feltettem. Sajnos ilyenkor reggel kifejezetten nehéz dolgom van, ha normális képet szeretnék készíteni. Egyrészt pont besüt a nap, ha nincs elbújva, másrészt pedig nem sok időm jut kattintani, legtöbbször meg is feledkezek róla. :P
És, mivel nem szántam külön posztot a körmeimnek sem, így most megmutatom nektek. Ez a Moyra Vivid Sand Orange Love, ami annak ellenére, hogy narancssárga (annak is nagyon élénk, vibráló szín), nagyon bejön. Szülinapomra kaptam tesómtól és nagyon tetszik. A Lovely Ibiza 3-as lakkjához nagyon hasonlít, csak ezt bármikor nyugodtan használhatja az is, aki a természetes körmökben hisz.

Hogy tetszik a mai bejegyzés? Szeretnétek több outfitet látni?

2014. július 6., vasárnap

Pozitív percek #40

Már a negyvenedik pozitív percek bejegyzésnél tartunk, ami olyan hihetetlen, hiszen olyan, mintha csak tegnap kezdtem volna el ezt a sorozatot. És alapból is azt vettem észre, hogy folyamatosan azt mondom, hogy repül az idő, de tényleg így érzem mostanában. Ha így haladunk, a nyárnak is mindjárt vége lesz.
♥ elkezdtük a júliust ♥ neon tengerészes manikűr ♥ csinosan a munkában ♥ eseménydús hétvége ♥ új szerzemények ♥ Lovely lakk ♥ rájönni, hogy a jegeskávé nem az én világom (csak melegen szeretem a kávét) ♥ jól érezni magam a munkában ♥ újabb feladatokat kapni ♥ az új Somersby (blackberry) nagyon finom ♥ áfonyás jégkása 

A héten ezek okoztak nekem kellemes perceket. :)
Nektek hogy telt a hét?

2014. július 2., szerda

NAILS OF THE DAY: Neon Nautical

Ma egy számomra nagyon kedves manikűr bemutatásán van a sor. A hét elejét indítottam ezzel az igazán nyári manikűrrel, ha már nem lehetek a tengerparton, de még a napon sem.
A tengerészes manikűr már hosszabb ideje a listámon volt, és annyira örülök, hogy megcsináltam, mert leszámítva, hogy a csíkok miatt tovább tart elkészíteni, abszolút megérte, mert nagyon egyszerű, de mutatós manikűr.
Talán bal kézzel most még ügyesebb is voltam, mint a jobbal. :) A rózsaszín lakk a Flormar Super Neon Colors kollekció N008-as neon pinkje (tudom, a képen ez nem túl szembeötlő, de élőben higgyétek el, neon), az ezüst csillámos a Lovely Moulin Rouge trendkiadásból van, a 14-es számot viseli. A kék a Barry M Navy, és a fehér a Flormar 310-es.
IMÁDOM! Csupa nagy betűvel. Nem lett tökéletes, de ezt egyáltalán nem bánom, mert így is a szívembe lopta magát. El tudom képzelni nyaralásra, a nagyvárosba, a strandra/tengerpartra, szóval bárhová.  Ezüst helyett arany lakkal is érdemes kipróbálni. :)

Hogy tetszik nektek? Viselnétek?

2014. július 1., kedd

Júniusi szerzemények

Már itt is van a július, annyira gyorsan megy az idő, hihetetlen! Én pedig júniusban elég sok mindent vásároltam, szóval hosszú poszt következik! :)
A hónap elején olvastam a Balea napozás utáni limitált kiadású tusfürdőről, amit megszagoltam a dm-ben, és mivel tetszett, megvettem. Fürdéskor az illatából a kókusz kevésbé érződik, de nekem így még jobban is tetszik, bár újravásárolni nem fogom. A MoYou Pro04-es nyomdalemez egyik vizsgám után került hozzám, amit 5-össel abszolváltam, és nagyon örültem neki. Még nem sikerült a nyomdázásba beletanulnom, de igyekszem. Vettem néhány arany színű gyűrűt is, a most divatos ring party jegyében.
A lábápolási rutinom egy kicsit megváltozott a hónapban. Mivel a dm-ben 25%-os kuponnal lehetett venni lábra való termékeket, így gondoltam kipróbálok egy új krémet, ami igazából balzsam. A két krémet most együtt használom, és szerintem a nyári hónapokban így is fog maradni, mert a kettőt együtt használva puhábbnak érzem a talpam.

Ismét rendeltem a Trendi Divat-tól, egy fehér nyári ruhát és egy kék felsőt. Mindkettőhöz járt ajándékba egy-egy nyaklánc, ami kicsit fel is dobja. A fehér ruhához egy vékony övet tervezek venni, ami még dobni fog rajta egy kicsit, pont a derékvonalra képzeltem el.

Ez a kék blúz szintén nagyon tetszik, alul gumis, így ezzel a szoknyámmal nagyon jól mutat. Nekem nagyon tetszik, bár egyik ismerősöm szerint nekem csak testhezálló ruhákat kéne hordanom. :) 

A Lidl-ben végre voltak xs-es termékek is, és ráadásul ebből a sport rövidnadrágból is, amiből még egy fekete-pink darabot is vettem. A menta színű nagyon tetszett, de már csak egy m-es volt másnap belőle. :P Amúgy irtó jó áron, 1.111 forintért jutottam hozzá/darab. :)
Hőn áhított Barry M Vivid Purple lakk! Már láthattátok is manikűrben, szóval ez nem újdonság annyira. Egyébként fotózva olyan, mintha a Navy lenne. :)
Újabb ruha. Ezúttal egy neon pink skater skirt, a H&M-ből. Eredetileg egy menta színűért mentem, de egyrészt nem volt, másrészt ez azonnal megtetszett. Lévén nyár, ezt elhoztam, és esetleg később még veszek egy fekete vagy egy világos (fehér, vajszínű) darabot is.
Katy meglepett engem a hónapban egy ajándék baglyos fülbevalóval, aminek nagyon örültem. Már viseltem is, és nagyon jól bírta a fülem is, úgyhogy nem félek, hogy rosszban lennénk a későbbiekben. :) A nyakláncot tesómmal való vásárlós délutánunkon pillantottam meg, amikor is a fenti szoknyát és egy fehér topot viseltem. Nagyon tetszik, hasonlít a H&M egyik korábbi nyakláncára, aminek a közepén neon lime színű kő volt. Ez sötétszürke, így univerzálisabb. :)
Elenivel is összehoztunk egy találkozót, akivel fel is köszöntöttük egymást a születésnapjaink alkalmából, és ezeket a csodás dolgokat kaptam tőle. :) Már sokat használok is közülük. :)
Katy blog sale-jén én is vásároltam ezt-azt, illetve kaptam egy szájfényt és egy üres kis tubust is, amiben por alapú szemhéjpúdert vagy más terméket is tárolhatok. A lakkot már láthattátok itt élesben.
Nővéremmel vásároltunk 1-1 Pet'la Plate nyomdalemezt is, ami elképesztően mély és nagyon tetszik. :) Sajnos még béna vagyok a nyomdázáshoz, de remélem azért amikor lesz időm bíbelődni vele, akkor rájövök, mi a titka.
A Moyra boltba is sikerült eljutnom végre! És boldogabb lettem két sugar sand lakkal, az Angel Dust és a Wishing Well darabokkal. A rózsaszínt már ki is próbáltam, és elégedett vagyok, jól bírta! :)
Végül egy kis Avon és utolsó pillanatokban szerzett dolgok. A Supershock Brights szempillaspirál kék színű darabjára csaptam le, mert régebben volt egy kék spirálom, és nagyon szerettem. Olyan hatalmas a keféje, hogy először megijedtem tőle... A strong results körömerősítő abszolút kedvenc, tartaléknak rendeltem, hogy ha nem lenne jó áron, mikor elfogy, akkor is legyen egy, amit használhatok. A rúzsmintát ajándékba kaptam, de azt hiszem nem az én színem. Az NYC fedőlakkért nagyon hálás vagyok anyumnak, aki valamelyik nap véletlenül pillantott meg belőle kettőt az otthoni Rossmannban, és mindet elhozta! :) A Boulevard sárga lakkját is most vettem, terveim vannak vele és még nincs sárga lakkom.

Ezeket vásároltam/kaptam a hónapban. Mi az, ami részletesebben is érdekelne titeket a fenti termékek közül?