2014. július 27., vasárnap

Három

A múlt héten vasárnap volt pontosan 3 éve, hogy blogolásra adtam a fejem. Azóta persze nagyon sok dolog történt velem, elvégre három év nem kis idő. Ez alatt a három év alatt, azt hiszem egészen nyugodtan kijelenthetem, hogy sokat fejlődtem, mind én, mind pedig a blog.
Eleinte azért kezdtem el blogolni, mert szerettem volna valahol írni arról, ami éppen aktuálisan foglalkoztatott. Egy személyes jellegű blogot kezdtem, ahol nem csak egy konkrét témával találkozhatott az olvasó. Voltak környezetszennyezéssel kapcsolatos írásaim is, az ún. hogyan sorozat, egy látnivalós sorozat is, ahol azokról a városokról írtam, ahová szívesen ellátogatnék. Persze, ma már sok dolgot másképp csinálnék, mást írnék az adott dologról, de egyáltalán nem gondolom, hogy ki kellene törölnöm a régebbi bejegyzéseket vagy le kellene őket tagadnom. Ez is én vagyok/voltam, nincs ebben semmi rossz. Az outfit bejegyzések sajnos elmaradtak már egy ideje, viszont idén ismét megjelentem néhány poszttal, és ezt folytatni is szeretném, mert nagyon élvezem fotózni ezeket a bejegyzéseket.
Szeretném azt mondani, hogy szerintem sokat fejlődtem a fotózás terén is, legyen az manikűr, vagy éppen tárgyfotó, de azt is tudom, hogy mindig van hova fejlődni, és én is ezen vagyok. :)

Egy kis statisztika:
Az elmúlt három évben 76.598 oldalmegjelenítés volt, ami lehet nem tűnik olyan soknak, de nekem ez is nagy örömöt tud okozni. A három legnépszerűbb bejegyzés az előző 1 évből a Glamour-napi szerzemények, a Nailland-nél jártam, és a Manikűrvadász (számomra) első fordulója voltak. Tavaly nyáron voltam az első blogtalálkozón, ahol nagyon jól éreztem magam, ezért azóta is ha tehetem, előszeretettel megyek el ilyen megmozdulásokra, mert nagyon jó ismertségeket lehet kötni és olyan lányokkal tudunk beszélgetni, akik hasonló érdeklődésűek, mint mi magunk. Ezek közül a decemberi találkozó volt jelentősebb számomra, ahol Elenivel kötöttünk barátságot, és remélem, hogy még sokáig nagyon jóban leszünk. :)

Végül, de nem utolsó sorban:
Szeretnélek meglepni titeket egy kis nyereményjátékkal, amihez nem is kötök szigorú feltételeket, mindössze néhány dolgot kell teljesíteni, és még plusz esélyek is szerezhetőek. :)
Az alábbiakat egy szerencsés fogja megnyerni:
Lovely - St. Tropez nr. 3 körömlakk
China Glaze - Are You Jelly körömlakk
Avon Planet Spa Shea vajas arcmaszk (már nem kapható, nekem pedig az egyik kedvencem)
Alverde makadámdiós és karitévajas mini testvaj

Mit kell tenned?
1. Mindenképpen kövessétek a blogot itt, vagyis legyetek nyilvánosan feliratkozva!
2. Ha lájkoltátok az oldalt a Facebook-on, az plusz esély!
3. A Bloglovin'-on is követhettek, szintén plusz esélyt jelent!
4. A Facebook-os megosztás szintén plusz esélyt jelent!
5. Ha a Bloglovin'-on lájkoljátok a posztot, plusz esély!

Összesen 5 esély szerezhető, kérlek a kommentben jelöljétek majd, melyiket milyen névvel teljesítettétek! A nyereményjátékra elsősorban az eddigi 160 olvasóm jelentkezését várom, ők kapnak még egy esélyt a nyerésre, így ha már a játék kezdete előtt feliratkoztatok, akkor akár 6 esélyt is gyűjthettek.
A játék 2014. július 27. és 2014. augusztus 17. éjfél között tart, a nyertest igyekszem másnap kihirdetni!

Jó játékot! :)

44 megjegyzés:

  1. Szia! Gratulálok a 3 évhez! Csak így tovább!:)
    Szeretnék jelentkezni a játékra.:)
    Itt Angel néven követlek.
    Facebook és Blogolvin oldalakon Angel Design néven.
    Fb.-n megosztottam a posztot valamint blogolvinon is ment a like. :)

    További sok sikert kívánok neked a blogodhoz!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Szintén nagy gratuláció a 3 évhez! Megérdemled a rengeteg feliratkozót, csak így tovább! :)
    Én is jelentkeznék a játékra.
    GFC-n B. Dóri néven követlek, Bloglovinon Bélafi Dóra, Facebook: BeautyManiac Blog & Videos.
    Facebookon megosztottam és Bloglovinon is lájkoltam a bejegyzést. :)
    Köszi! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon Boldog Blogszülinapot! A játékra ugyan most nem jelentkeznék, mert egy nagyon fontos értéket nyertem. A barátságod <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elenim, nagyon köszönöm, nekem is sokat jelent, hogy megismerhettelek és a barátságod is nagyon fontos! <3 :)

      Törlés
  4. Szia!
    Gratulálok a 3 évhez és nagyon sok sok évet még a blognak!
    Blogon Judy, Szösz-mösz néven követlek.
    Facebookon: Judit törtei néven, megosztva: https://www.facebook.com/nailjudit/posts/1510510632516825
    Bloglovin: angel14 és bloglovin is likeoltam a posztot!
    További szép estét!!

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a 3 évhet, csak így tovább :)

    Szeretnék jelentkezni a játékra :D

    Itt Ria néven követlek, Facebook-on és Bloglovinon pedig Vincze Réka néven :) lájkolva és megosztva :) XOXO

    VálaszTörlés
  6. Szia Lilla!
    Gratulálok a blogszülinaphoz, már régóta nézegetem a blogot és tényleg látszik ,hogy mennyit fejlődtél! Az outfites posztokból + a körmös posztokból jöhet még! ;) További sok sikert! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, Tündi és azt is, hogy megírtad mit olvasnál többet még :)

      Törlés
  7. Gratulálok csak így tovább, régóta követlek és szeretem is a blogod :) További sok sikert hozzá :)
    A játékra jelentkeznék, itt Rékus néven követlek.

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok a 3 évhez :) !!
    Mazsola Világ néven követlek :)
    Bloglovinon : mazso.zs néven követlek
    Bloglovinon a posztot is likeoltam
    Facebookon : Mazsola Manikűrjei néven likeoltam
    Megosztottam itt : https://www.facebook.com/mazsolavilag/posts/1513392378874688

    Szép Napot :) !!

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Köszi a lehetőséget és gratulálok! Csak így tovább! ;)
    Követlek blogon: bokorbogi93 néven.
    Bloglovinon és fb-on Bokor Boglárka-ként, így is likeoltam a posztott boglovin-on.

    VálaszTörlés
  10. Szia! Először is gratulálok a 3 évhez, csak így tovább! ;)
    Manna (mannakörmök) néven követlek itt és bloglovinon is, valamint Mannakörmök és Marianna Kovács néven lájkoltalak FB-n és meg is osztottam a játékot:
    https://www.facebook.com/mannakormok/posts/346608145490594

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  11. Szia! Gratulálok a 3 évhez és sok évet még a blognak!
    Az 1,2,3 és 5ös pontnak is eleget tettem, mindenhol Alexandra Soós néven követlek :)

    VálaszTörlés
  12. Szia! Gratulálok és köszönjük a játékot! :)
    A Blogodra bkata / Kata Bácskai néven vagyok feliratkozva.
    Fb-n Kata Bácskai néven követlek
    Bloglovinon bkata88 / Kata Bácskai néven követlek, lájkoltam a posztot.

    VálaszTörlés
  13. én is gratulálok! csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szeretem a blogod, mindig szívesen olvasom, csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) nagyon jól esik ezt hallani!

      Törlés
  15. Szia !
    Én is szeretnék gratulálni a 3 évhez :) Nagyon tetszik a blogod. :)
    Anikó Gelányi néven követlek facebookon, Bloglovinon, és feliratkozva a blogodon is.
    https://www.facebook.com/Geluska/posts/10204478218176539

    Köszönöm szépen a játékot ! :)

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok a 3 évhez!

    Barbara Szabó néven vagyok feliratkozva, ezen a néven követlen bloglovinon és likeoltam a bejegyzést!

    VálaszTörlés
  17. Gratulálok! A 3 év nem kevés szám. Igazából csak most, találtam meg a blogod , de kifejezetten tetszik! Nagyon szépek a lakkjaid ( ezzel jönnek a szép körmös posztok , és a képek is jók !).
    Blogon: - B Ruhamania - néven vagyok feliratkozó
    Fbn : - Bianka Csendes - Néven követlek
    Bloglovinon: - Ruhamania Blog - néven követlek, és lájkoltam a bejegyzést.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) örülök, ha tetszenek!

      Törlés
  18. Sziaa:) Gratulálok a 3 évedhez!^^
    Petra Toldi néven vagyok feliratkozva, ezzel a névvel lájkoltam a facebook-os oldalad és szintén ezzel a névvel követlek bloglovinon, ahol lájkoltam a bejegyzést.:D
    Köszi a játékot!:))

    VálaszTörlés
  19. Szia! :) Boldog blogszülinapot! :)
    Feliratkozva Annamária Klárik néven vagyok, fb-on és bloglovinon Ancsa Klárik néven tetszikeltelek! :)
    Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Követlek Krisztinka névvel a blogon és Bloglovinon is.
    Likeoltam a posztot bloglovinon!
    Köszii

    VálaszTörlés
  21. Legalább még sikerekben gazdag három évet kívánok.

    Patrícia Kutasi néven követlek itt , Face-en, Bloglovin-on, illetve ezen a néven like-oltalak blogvinon is.

    VálaszTörlés
  22. Szia,
    gratulálok:) még sok ilyet!
    jeriko rózsája néven követlek, Noémi Bányai néven lájkoltalak fb-n, bloglovinon: emibanyai néven.
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés