2014. november 30., vasárnap

Pozitív percek #61

Ez is a hét gyorsan elrepült, holnap pedig már új hónap veszi kezdetét, így nézzük az utolsó novemberi pozitív perceimet.

Lássuk, ezen a héten mik okoztak örömet!
♥ szoknyát felvenni ♥ téli kabátos idő ♥ kihelyezni a karácsonyi dekorfámat ♥ új edzésprogram ♥ házi kenyér készült ♥ új téli pufi kabát, és még kedvezményesen is jutottam hozzá ♥ meglepetés baglyos kitűző Katytól ♥ blogtalálkozó volt a hétvégén ♥ kézhez kaptam a két új MoYou nyomdapalettámat ♥ csodásan sikerült a 3. nyomdázásom, karácsonyi mintásat választottam ♥ készülés, ajándékbeszerzés karácsonyra 

Nos, ennyi lett volna a mai bejegyzés. Nektek hogy telt a hetetek?

2014. november 23., vasárnap

Pozitív percek #60

Ismét pozitív percekkel jelentkezem ma, hiszen már megint eltelt egy hét. Amióta azonban nem dolgozom, csak a suli és a szakdogázás, na meg az edzés van, azóta nem veszem úgy észre, hogy mennyire gyorsan telik az idő. De azért így is repül.

♥ Rival de Loop körömlakkok ♥ a könyvtárban sok új olvasnivalót találni ♥ baglyos bögre az Avonból ♥ fincsi joghurt egy kis mandulával és szárított vörös áfonyával ♥ egy héten belül kiolvasni egy könyvet és belekezdeni egy másikba ♥ a tükörben látni az eredményeket (első jelek) ♥ sikeres prezit tartani ♥ fehér manikűr apró glitterekkel ♥ lila holo manikűr ♥ jön a tél 

Nektek hogy telt a hetetek?

2014. november 20., csütörtök

Kedvenc új sorozataim

Nemrég érkezett az a kérés, hogy írjak egy kicsit a kedvenc új sorozataimról, ezért ma egy ilyen bejegyzést olvashattok. Hogy ne legyen nagyon hosszú poszt, így csak 5 kedvencet fogok ma bemutatni.

1. The 100:
Forrás
Egy nem is annyira távoli jövőben játszódik a sorozat, amikor az emberek már nem a Földön élnek, hanem egy űrállomásokból álló Bárkán. Mivel a Bárkán való életnek is vannak határai, így úgy dönt a vezetőség, hogy 100 'bűnözőt' leküld a Földre, hogy kiderítsék, lakható-e már. A Földre érkezve azonban folyamatos kihívásokkal találják szembe magukat a fiatalok.
Szerintem nagyon jó kis sorozat, tele érdekes kalandokkal, és nagyon tetszik az is, hogy mindenért küzdeni kell, Clarke pedig nagyon bátran kiáll az igazáért mindig, minden helyzetben. Már a második évadát vetítik a sorozatnak. :)

2. Once Upon a Time:
Forrás
A jelenleg a negyedik évadát élő Egyszer volt, hol nem volt címre fordított sorozat egy varázslatos világba vezeti a nézőket. Emma Swan nyugodtan éli életét, ám egy napon egy kisfiú kopogtat be hozzá, aki azt állítja, hogy az ő elhagyott fia. Elé áll azzal a történettel, hogy a mesekönyvében szereplő összes karakter Stroybrooke-ban él, és szükségük van a segítségére, hogy megtörjék a Gonosz Királynő átkát.
Kellemes néha kikapcsolni egy olyan sorozattal, amelyben meseszerű dolgok történnek és tényleg mindig tud újat mutatni, sokszor olyan dolgokat mutat, amikre nem is számítottunk. :)

3. Agents of S.H.I.E.L.D.:
Forrás
Coulson ügynök vezetése alatt egyesül egy új osztag a SHIELD-en belül, akik különleges eseteket vizsgálnak ki. Az első néhány részben új taggal bővül az osztag, aki a különleges küldetések alatt bizonyíthatja a ráteremettségét.
Az első évad végén nagyon sok érdekes dolog történik, amik miatt akár több részt is képes vagy egyhuzamban megnézni, hogy tudd, mi lesz a vége. Szóval izgi. :)

4. Buffy, a vámpírvadász:
Forrás
Nos, igen, ez egy nagyon régi sorozat, a 90'-es évek végén, a 2000-es elején játszódott. Akkoriban még nem nagyon néztem tv-t, na meg nem is sokat értettem volna belőle, de most elővettem ezt a sorozatot és nagyon tetszik. Buffy az egyetlen, aki a vámpírokkal és gonosz szerzetekkel felveheti a harcot. Ebben a feladatban segítői is akadnak, a barátai és az őrző személyében. 7 évadon keresztül futott, elég népszerű sorozatnak számított, megítélésem szerint.

5. Angel:
Forrás
Végül, szintén egy régi sorozat, az Angel, akinek személyét David Boreanaz alakította. A Buffy-val való szakítás után Angel Los Angelesbe költözik, ahol belekezd a különleges ügyek kivizsgálásába, és azoknak az embereknek kezd segíteni, akik erre szorulnak. Meg is nyitja az Angel nyomozóirodát, ahol a barátai segítségével kezd el tevékenykedni. 5 évadot élt meg a sorozat.

Ennyi lett volna a mai ajánló, remélem tetszett nektek! Ismeritek ezeket a sorozatokat? Szeretitek őket?

2014. november 18., kedd

TESZT: Avon Naturals Édes fűszerek és vanília testápoló*

Már hosszú ideje nem volt tesztes bejegyzés a blogon, de most annyi minden felhalmozódott, amiről úgy gondolom érdemes írni, hogy több teszt is várható a közeljövőben itt a blogon.
Ma egy Avon termék tesztjével jelentkezem, mégpedig egy igen aktuális darabéval. A Naturals vonalban jelent meg ez a testápoló, a magyal és shea vajas társával együtt. Az Avon honlapja szerint az Édes fűszerek és vanília egy ragyogást adó, hidratáló testápoló vaníliával, vitaminokkal, és csillogó formulával. C és E vitaminokat, és shea vajat tartalmaz.
Nézzük, milyen vélemény alakult ki bennem erről a termékről!
A csomagolása nagyon kellemes natúr színű, megjelenik rajta a vanília virága, és a fahéj is, amit minden formájában szeretek. Nekem tetszik a design is, ünnepinek is mondható. Műanyag csomagolása van, letekerhető kupakkal. A terméket könnyen ki lehet nyomni a puha műanyag csomagolásból, így akkor sem kell majd küzdeni vele, amikor már a végét fogja járni. :)
A kupakot letekerve elég nagy méretű nyílással találjuk szembe magunkat, amiből nyomás hatására elég sok termék tud megjelenni. Ez elképzelhető, hogy az első 1-2 használatnál zavaró lehet, bár nekem nem okozott gondot a megfelelő mennyiséget kinyomni belőle.
Maga a testápoló szerintem nagyon jól sikerült, hiszen mindamellett, hogy kellemes az illata, kellően hidratálta is a bőrömet (márpedig nekem mindig nehéz dolgom van az extra száraz bőröm miatt), és még a csillámok is rendes mennyiségben oszlathatóak el a bőrön. Se nem túl sok, se nem kevés. A testápolóról még érdemes tudni azt is, hogy egy narancsos és egy krémszínű krémből áll össze, ettől kicsit különlegesebb lesz. :) És hogy ajánlanám-e ezt a terméket másoknak is? Igen, mindenkinek merem ajánlani, aki szereti a vaníliát és az édes fűszerek illatát, és nem idegenkedik a csillámos testápolóktól.

Hogy tetszett nektek a mai tesztalany? Megvennétek?

* A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem változtat a bejegyzésben olvasható véleményemen.

2014. november 16., vasárnap

Pozitív percek #59

Újabb hét telt el, ezért újra pozitív percekről olvashattok.

Nézzük, melyek voltak a héten a kellemes pillanatok!
♥ nyomdázás ♥ sapis idő ♥ Avon csomagok ♥ sikeres volt a csizmabeszerző út ♥ amikor otthon kis meglepikkel várnak ♥ mini bűnözés ♥ megcsinálni a prezit egyedül ♥ haladni a szakdogával ♥ 1 rétegben fedő körömlakk ♥ posztolni az új bejegyzéseket ♥ végre van ihlet 

Nektek hogy telt a hét?

2014. november 15., szombat

Things I like this week #14

Ezer és millió éve nem volt már ilyen bejegyzés itt a blogon, de most ismét kedvet kaptam hozzá. Nem ígérem, hogy heti vagy havi rendszerességgel fogom posztolni a bejegyzéseket ebben a témában, de remélem egy kicsit rendszeresebbé válhatnak majd. :)

1. SMINK:
Forrás
Nagyon tetszik ez a szemsmink, olyan kis elegáns, és bár egyszerűnek tűnik, biztos, hogy ha nekiállnék, hogy elkészítsem, nem lenne ilyen szép elsőre. 

2. KÉP:
Forrás
Imádom ezt a kiskutyust! A minap egy nagyon fiatal sharpei-hez volt szerencsém az utcán. Olyan apró volt, és úgy megmosolyogtatott. :) Imádom a kutyákat!

3. HAJ:
Forrás
Zitu legutóbbi posztja mély nyomokat hagyott bennem. Annyira megtetszett ez a hosszú bob frizura, hogy nem kizárt, a közeljövőben én is megcsináltatom.

4. EGÉSZSÉG:
Forrás
Egy kis motiváció az edzéshez! :) Néha van, hogy nehezebben megy, ilyenkor jól jön egy-egy emlékeztető, hogy mit szeretnénk elérni.

5. ÉTEL/ITAL:
Forrás
Nem is tudom mit mondhatnék, egy szóval nyami ez a kis desszert. Gyümölcsös és joghurtos, csak finom lehet. :)

6. OUTFIT:
Forrás
Csodás ez a nyaklánc! Kezdem azt az elvet vallani, hogy basic felsőket kell venni, és azokat kell feldobni egy-egy hangsúlyosabb nyaklánccal. Mert baromi jól mutat.

+1. NEW YORK:
Forrás
Szerelmem, New York. Remélem hamarosan kijutok majd. Egy ilyen kilátás pedig csodás lenne. Nem tudom, élnék-e New Yorkban, bár a lehetőséget nem tartom kizártnak. Szeretem a nyüzsgést, a várost. :)

Hogy tetszettek a mostani képek? Melyik a kedvenc?

2014. november 14., péntek

A nyomdázás és én

Már hosszú ideje tervben volt, hogy végre megpróbálkozzam a nyomdázással. Nagyon tetszenek az ezzel a technikával készült manikűrök, és még május-júniusban meg is vettem az első palettámat, amivel sikeres vizsgám után leptem meg magam. Vettem egy nyomdázószettet is, de ezzel sajnos nem sikerült elérnem semmit.
Egy ideig nem foglalkoztam vele, talán a sikerélmény hiánya miatt, de nyáron rendeltünk barátnőmmel egy sokak által kedvencként számon tartott nyomdázó szettet, és kaptam jó pár hasznos tanácsot is, hogyan is kell, és mit nem szabad. :)
Alap: A-England Briarwood
Nyomda paletta: MoYou Pro 04
Nyomdázólakk: Essence nyomdázólakk fehér színben
Végül nemrég sikerült a MoYou Pro 04-es lemezről átvarázsolni a körmeimre 1-1 baglyot, ami az első sikerélményem volt. Most pedig végre egy téli mintával is egészen szép eredményt értem el. :) Remélem a jövőben tökélyre fejlesztem majd, és nem kíméllek titeket sem velük, hiszen már 4 mintalemezem is van, és 2 éppen érkezik. :)
Alap: Barry M Coconut
Nyomda paletta: MoYou Festive 06
Nyomdázólakk: Flormar Mirror MR03
Hamarosan tehát fogok jelentkezni még több nyomdázással, remélem ti sem bánjátok majd! :)
Szeretitek a nyomdázott manikűröket?

2014. november 9., vasárnap

Pozitív percek #58

Újabb hét telt el, ami nem jelent mást, mint a pozitív pillanatok összefoglalását.

Nézzük, melyek voltak azok a pillanatok, amiktől jobb kedvem lett! :)
♥ könyvtárban jártam ♥ barátnőzés, többszörösen is ♥ kis meglepi barátnőmtől ♥ edzés ♥ új nyaklánc ♥ Barry M: Coconut ♥ megkezdtem a karácsonyi készülődést, ajándékok beszerzését ♥ Yves Rocher vásárlás ♥ egészséges étkezés ♥ megtudni, hogy megjelentek könyvek, amiket szeretnék a gyűjteményemben tudni ♥ már vár a megérkezett Avon rendelésem otthon 

Nektek mi okozott örömet a héten?

2014. november 8., szombat

My life in pictures

Ma egy kis személyes bejegyzéssel készültem, amiben az utóbbi idők történéseit és a gondolataimat olvashatjátok, néhány képpel megfűszerezve. :)

A nyáron egy olyan lehetőséget kaptam, aminek eredményeképpen nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtam. Azt hiszem, talán meséltem is róla egy kicsit, de a részletekbe nem mentem bele túlságosan. Kaptam egy gyakornoki álláslehetőséget, amivel éltem is, és végül annyira megszerettem azt a közeget, azokat az embereket, akikkel együtt dolgoztam, hogy amikor szóba került, hogy maradhatnék egy kicsit tovább, mint azt eredetileg felajánlották, nagyon megörültem neki. Tényleg nagyon élveztem a munkát ott, és ebben persze az is fontos szerepet játszott, hogy kik vettek körül. Dolgoztam már máshol is, és kevéssé kreatív munkám is volt már, amin még a kollégák sem tudtak sokat dobni, de itt minden egyben volt. Sajnos véget ért ez az időszak is, és nehéz szívvel távoztam.
Emiatt sok időm van most suli mellett, de valahogy a bloggal kapcsolatban nem jön az ihlet. Nem tudom miről írjak, néha nagyon nehéz. A sulis teendőim is eléggé lekötnek, a szakdolgozathoz állandóan könyvtárba járok, és a napi 1 órás edzés is olyasmi, amiből nem adok. Ezek mellett talán nem csoda, hogy vannak napok, amikor csak arra vágyok, hogy bezuhanjak az ágyba egy jó könyvvel a kezemben vagy egy jó kis sorozatot megnézhessek. :)
A héten belekezdtem egy új életmódba, ugyanis úgy éreztem, szükségem van egy kis reformra, már ami az étkezési szokásaimat illeti. Egy 90 napos étkezési tervet követek, aminek a lényege abban rejlik, hogy napi 6 étkezés mellett 3-4 liter vizet kell elfogyasztani, és napi 1 órát edzeni kell mellette. Az én gondom mindig is a zöldségekkel volt, de kezdem úgy gondolni, hogy lehet, hozzáállás kérdése az egész. Nem tudom. Mindenesetre szeretném végigvinni, amit kitűztem magam elé célul, és bízom benne, hogy sikerülni fog.

Hamarosan több bejegyzést szeretnék majd írni, több időm lesz manikűrözni is, bár az eléggé kellemetlen, hogy délután 4 órától nem jók a fényviszonyok. :( Viszont a blogon remélem, hogy több tartalommal tudok majd szolgálni hamarosan. Csak jönne már az ihlet!

2014. november 2., vasárnap

Pozitív percek #57

Az újabb vasárnap nem jelenthet mást, mint hogy ismét eltelt egy hét. 

Nézzük, milyen jó dolgok történtek velem ezen a héten!
♥ MoYou rendelés második felvonás ♥ pulcsis idő ♥ szürke körmök ♥ utazás haza ♥ a sok sok kedvesség (a munkahelyemen), amiket az utolsó napjaimon kaptam ♥ novemberi edzés naptár ♥ új célkitűzés ♥ sapkát találni ♥ kényelmes és stílusos buszon utazni és még a wifi is jó volt egész úton ♥ barátnőmmel beszélgetni sokat ♥ rászokni a nyújtásra is ♥ 

Nektek milyen hetetek volt?

2014. november 1., szombat

Októberi szerzemények

Ma az októberben vásárolt újdonságokat láthatjátok nálam egy poszt erejéig. A Glamour-napokon vásárolt termékekről külön bejegyzésben már olvashattatok, itt nézhetitek meg ismét.

Október elején érkezett meg ez a ruhám, amit Púderfelhő Anditól vásároltam meg. Nagyon tetszik, arany flitteres miniruha, v-hátkivágással. :) Nagyon jó lenne szilveszterkor felavatni. Ami a képekről nem látszik, az az, hogy nagyon jó meleg. :)
Szintén Anditól vettem ezt a flitteres gallérral és mandzsetta résszel rendelkező blúzt. Nagyon tetszik, kicsit alkalmibb, de nagyon csinos darab ez is.

Ahogy látjátok, nagyon rákattantam ezekre az elegáns blúzokra. A Lidl-ben vásároltam meg ezt a vaníliaszínű darabot, aminek a gallér része rafináltabb, ez ad neki egy kis csavart. :)
Én sem tudtam ellenállni az Essence limitált Lash Princess és a kedvenc szemhéjtusom összecsomagolt verziójának, amire a dm-ekben még le lehet csapni! A szempillaspirál nekem nagyon tetszik, és a szemhéjtust is évek óta csak ezt veszem, így nagyon jól jártam. :) A tust eltettem tartalékba, mert nemrég vettem egy teljesen újat.
Az Essence Hello Autumn trendkiadásának egyik thermo lakkjához is sikerült hozzájutnom, de mivel ez nekem annyira nem színem, így egyik kolléganőm megvásárolta tőlem. :) A rózsaszín jobban tetszett.
Tartottam egy kis kiruccanást, és vettem ezt-azt. A Rossmann-ba célirányosan mentem, ugyanis a tavaly ajándékba kapott epres sajttortás teát akartam újravásárolni. Mint látjátok, nem jutottam már hozzá, valószínűleg szezonális volt. Helyette vettem egy áfonyás-joghurtos, és egy epres-tejszínes teacsomagot. Plusz a kedvenc áfonyás fehér csokimat. Az Astor lakkot anyukám ajánlotta, az NYC helyett, kíváncsi vagyok mit tud majd. Az Essence thermo effekt lakkról már olvashattátok a véleményem is. A Dm-ben jutottam hozzá az alverde új karácsonyi testvajszettjéhez és egy menő téli mintás bögréhez is.
Végül, de nem utolsó sorban, ellátogattam a Kik-be is, ahol vettem egy kisebb henger alakú téli dobozt, amiben majd konyhai dolgokat fogok tárolni, pl. ilyen-olyan fűszereket, tasakos leveseket, stb. A kis tálca pedig remek lesz, amikor a konyhából akarok magamnak hozni egy kis sütikét, meg teát, és nem akarok sokat mászkálni. :) Nagyon cukik.


Ezeket a ruhadarabokat a Tescoban vettem, amikor hazalátogattam. Az első blúz akciós volt, 1.995 ft-ért, és volt még a méretemben, így gondoltam megnézem milyen is lenne. Nagyon tetszik, csini, a melegebb időben fogom hordani meg majd jövő tavasztól. :) A hosszú ujjú magenta színű blúzt már a Köki Tescoban kinéztem, és most az enyém lett végre.
Sapkát pedig már nagyon hosszú ideje nem hordtam, valahogy sosem éreztem úgy, hogy találnék egy csinos darabot, amiben nőnek nézek ki, nem pedig egy kislánynak. Csajok, azt hiszem ti értitek a problémát. :) Ez a darab ráadásul akciós volt és jól is áll. :)

Ennyi lett volna az októberi zsákmány.
Miről szeretnétek még olvasni részletesebben? (testvajszett, körömlakkok, szempillaspirál, szemhéjtus?) 
Ne feledjétek, az Instagramon sok sok képet szoktam közzétenni, így érdemes ott is követni, ha szeretnétek rögtön értesülni mindenféléről. :)