2014. november 8., szombat

My life in pictures

Ma egy kis személyes bejegyzéssel készültem, amiben az utóbbi idők történéseit és a gondolataimat olvashatjátok, néhány képpel megfűszerezve. :)

A nyáron egy olyan lehetőséget kaptam, aminek eredményeképpen nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtam. Azt hiszem, talán meséltem is róla egy kicsit, de a részletekbe nem mentem bele túlságosan. Kaptam egy gyakornoki álláslehetőséget, amivel éltem is, és végül annyira megszerettem azt a közeget, azokat az embereket, akikkel együtt dolgoztam, hogy amikor szóba került, hogy maradhatnék egy kicsit tovább, mint azt eredetileg felajánlották, nagyon megörültem neki. Tényleg nagyon élveztem a munkát ott, és ebben persze az is fontos szerepet játszott, hogy kik vettek körül. Dolgoztam már máshol is, és kevéssé kreatív munkám is volt már, amin még a kollégák sem tudtak sokat dobni, de itt minden egyben volt. Sajnos véget ért ez az időszak is, és nehéz szívvel távoztam.
Emiatt sok időm van most suli mellett, de valahogy a bloggal kapcsolatban nem jön az ihlet. Nem tudom miről írjak, néha nagyon nehéz. A sulis teendőim is eléggé lekötnek, a szakdolgozathoz állandóan könyvtárba járok, és a napi 1 órás edzés is olyasmi, amiből nem adok. Ezek mellett talán nem csoda, hogy vannak napok, amikor csak arra vágyok, hogy bezuhanjak az ágyba egy jó könyvvel a kezemben vagy egy jó kis sorozatot megnézhessek. :)
A héten belekezdtem egy új életmódba, ugyanis úgy éreztem, szükségem van egy kis reformra, már ami az étkezési szokásaimat illeti. Egy 90 napos étkezési tervet követek, aminek a lényege abban rejlik, hogy napi 6 étkezés mellett 3-4 liter vizet kell elfogyasztani, és napi 1 órát edzeni kell mellette. Az én gondom mindig is a zöldségekkel volt, de kezdem úgy gondolni, hogy lehet, hozzáállás kérdése az egész. Nem tudom. Mindenesetre szeretném végigvinni, amit kitűztem magam elé célul, és bízom benne, hogy sikerülni fog.

Hamarosan több bejegyzést szeretnék majd írni, több időm lesz manikűrözni is, bár az eléggé kellemetlen, hogy délután 4 órától nem jók a fényviszonyok. :( Viszont a blogon remélem, hogy több tartalommal tudok majd szolgálni hamarosan. Csak jönne már az ihlet!

4 megjegyzés:

  1. Hol követed ezt a 90 napos étkezési tervet? :)
    Milyen sorozatokat szoktál nézni? Csinálsz egy ajánlót? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. blogilates.com
      köszönöm az ötletet, elképzelhető, hogy fogok egy kis ajánlót készíteni a kedvenc új sorozataimról. :)

      Törlés
  2. Engem is érdekelnének a sorozataid, és nálam is most lesz várható ilyen bejegyzés, bár amilyen sok kedvencem van, szerintem kettő is lesz belőle.. Remélem, sikerül majd még ilyen szuper munkahelyet találnod, mert bizony ritka az ilyen :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, ezért is volt nehéz a távozásom. :P
      érik már ez a bejegyzés akkor. :)

      Törlés