2014. december 20., szombat

NAILS OF THE DAY: MoYou Tourist Stamping

Ma megmutatom nektek az egyik újonnan nyomdázott manikűrömet, amit múlt hétvégén készítettem. Végre elővettem az Elenitől kapott China Glaze lakkomat, és nagyon megtetszett a színe. Valamiért anno idegenkedtem tőle, de ez teljesen alaptalannak bizonyult, és biztos, hogy sokszor fogom használni, mert a színe, a fedése is nagyon tetszik.
Az alapszínről is szeretnék írni néhány mondatot, mert szerintem ennyi figyelmet mindenképpen érdemel. A lakkot önmagában láthatjátok a körmeimen a fenti képen, láthatjátok milyen szép fényesre szárad fedőlakk nélkül is. Nagyon kevés az olyan lakk, amelyik tényleg egy rétegben fed, de ez a kis szépség ezt is tudja. A neve Nasty, és egy lilás-rózsaszínes árnyalat, akár még orchidea színnek is lehetne mondani. Könnyen lehet vele dolgozni, és egészen gyorsan is szárad, köszönhetően annak a tulajdonságának, hogy egy rétegben teljes fedést nyújt. Csodás szín, Eleni nagyon eltalálta az ízlésemet. :)

Végül, nyomdáztam is rá, gondoltam egy kicsit feldobom vele a manikűrt. A MoYou Tourist 07-es palettát választottam, azon belül is egy szép barokk jellegű mintát. A Flormar Mirror lakkok közül választottam hozzá az MR04-es árnyalatot, és ezzel nyomdáztam rá két körmömre a mintát.

Hogy tetszik nektek?

10 megjegyzés:

  1. Ú ez a szín valami gyönyörű! Imádom az ilyen színeket:D Nagyon jó lett nyomdázva is!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép:) xo
    Bianka
    http://ruhamania.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép ez a szín, és a nyomda is tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem kicsit túl pink, de rajtad szuperül mutat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. hozzám ezek abszolút közel állnak, a legtöbb lakkom rózsaszín :)

      Törlés
  5. Nekem nagyon tetszik az alapszín, nyomda nélkül is, de kétségtelen, hogy feldobja a manit a nyomda, meg hát ha egyszer az ember nyomdázni kezd, nehéz megállni, hogy ne legyen mindig nyomdás körme :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi! :) nekem is nagyon tetszik magában is, de gondoltam megnézem nyomdázva is. :)

      Törlés