2014. december 2., kedd

Novemberi szerzemények

Nagyon hamar elérkeztünk az év utolsó hónapjához, ezért ma megmutatom nektek a novemberben vásárolt, illetve kapott dolgokat. (A múlt héten részt vettem egy blogtalálkozón is, amit Katy-Reni-Eleni szerveztek, az itt cserélt termékekről később lesz poszt.)
A Calzedonia-ban mikrofibra harisnyákra volt 3-as akció, így 2 áráért megkaptuk a 3-at. Választottam egy bordó, egy barna és egy sötétbarna darabot is. Nagyon puha, és harisnyából nem lehet elég.
Az Orsay-ban néztem ki ezt a csodás gyöngyös statement darabot, ami visszafogottabb, és csinos is. Nem tudtam otthagyni, és örülök, hogy nem tettem, mert szerintem nagyon illik hozzám és jól kihasználható nyaklánc.
Jártam az Yves Rocher-ban is, ahol megvettem a vaníliás és körtés karamelles tusfürdőt, utóbbiból csak a kis kiszerelésűt hoztam el. Na, nem mintha nem lenne nagyon jó illata, csak már sok tusfürdőm van, most egy ideig stopot mondok ezekre a termékekre. Már mindkettőt használom, nagyon kellemes illatuk van, bár a csomagolásuk nem éppen praktikus, mert a kupak letekerős, és így nehezebb önteni belőle. De azt hiszem kapható náluk pumpa hozzá, remélem így van, az megkönnyítené a dolgom.
A hónapban mindössze hat új lakkot vásároltam, név szerint a Flormar Mirror kollekcióból három színt, az arany (MR03), az ezüst (MR01) és a rózsaszín (MR04) árnyalatokat vettem meg, konkrétan nyomdázás céljából. A Barry M Gelly Hi Shine vonalból régóta kinéztem magamnak a Coconut-ot, és végre lecsaphattam rá. A Rossmannban pedig megjelentek a Rival de Loop Young lakkok, és a lila holot (cute candy), valamint egy zöld glitteres lakkot (mars invasion) vásároltam meg.
Az Yves Rocher-ban második körben elhoztam ezt a micellás sminklemosót is, ami kizárólag tonikként használható, bár állítja, hogy 2in1... Volt hozzá ajándék kézkrém is, mégpedig a fekete ribizlis mini kiszerelésű verzió, aminek először nem volt kellemes illata, de amikor beszívta a bőröm, nagyon sokáig érezni lehetett és kellemes illata is lett.

Az Avonból vásároltam néhány dolgot, ezt a cuki baglyos bögrét magamnak vettem, és imádom! A Skin So Soft testápolókat és a tusfürdőt is nyertem a tanácsadónőmnél. Már nekiálltam tesztelni is!
Ezt a kis Avon csomagot tesztelésre kaptam, a testápolóról már olvashattátok a részletes véleményemet, a lakkok pedig folyamatban vannak. A testápoló a Naturals édes fűszerek és vanília testápoló, a lakkok pedig balról jobbra: Barely There, Very Berry, Perfectly Plum és Orange Crush, a Gel finish vonalból.
Végül, rendeltünk Elenivel közösen MoYou lemezeket, én a Tourist 07-es, és a Tropical 06-os palettákat, amiket múlt hétvégén kaptam meg. :) A cuki mini bagoly pedig egy kitűző, amit Katy-tól kaptam ajándékba a blogtalálkozón. :) Köszönöm, még egyszer!

Nos, ennyi mindent szereztem be a hónapban. Amiről szívesen olvasnátok tesztet, azt kommentben jelezzétek, és igyekszem elkészülni a bejegyzésekkel.
Ti miket vásároltatok a hónapban?

10 megjegyzés:

  1. A körtés karamellás tusinak isteni fincsi illata van, de hasonló okokból nem vettem meg :D

    VálaszTörlés
  2. Én meg alig várom, hogy fürödhessek vele, ott lapul az ajándékaim között... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem nagyon jó illata van. :) tetszeni fog, ha szereted a körtét.

      Törlés
  3. Az Yves Rocher új illatai közül szinte mindent kipróbálnék, a csillámos gömbtusik kifejezetten lenyűgöznek, de kicsit sokallom az árukat. Ettől függetlenül vágyok rájuk :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megértelek. :) én még csak most vásároltam először az Yves Rocher-nál, de eddig nagyon szimpatikusak a termékeik, szeretnék még több dolgot is kipróbálni tőlük.

      Törlés
  4. a bögre és a bagoly szerelem első látásra ♥

    VálaszTörlés
  5. Tényleg, hát ezt a bögrét Neked találták ki Avonék!!! Örülök, hogy a kitűzőt is szereted, gondoltam, hogy Nálad jó helye lesz ;-) A körömnyomdázásaidat pedig kíváncsian várrom :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon tetszik a kitűző, köszönöm, kellemes meglepetés volt! :) a bögrét meglátva pedig tudtam, h megveszem és szerencsére abból a katalógusból elég sok dolgot rendeltem is, így az akciós áron jutottam hozzá. :)
      igyekszem érkezni a nyomdázott manikűrökkel, karácsonyra is olyat tervezek viselni a fa alá :) két vizsgám van addig, de amint több időm lesz, ontom majd a manikat.

      Törlés