2015. január 31., szombat

Januári szerzemények

Ma a januárban vásárolt termékeket mutatom meg nektek egy nem túl hosszú bejegyzésben. Idén szeretnék kevesebb dolgot vásárolni, havi szinten. Ennek egyrészt az az oka, hogy mindenem megvan, másrészt sok olyan termék van, amiből nem szűkölködöm mostanában, így nem indokolt, hogy még többet vegyek. Néhány dolognak azonban most sem tudtam ellenállni, illetve van olyan is, ami tudatos vásárlás eredménye.
Az Yves Rocher-ban nagyon jó évkezdő akciók voltak, ezért gondoltam megveszem ezt a nagyon száraz bőrre ajánlott testápolót, az eredeti árának kb. feléért. Hiába van sok testápolóm (már fogynak), ez olyan lehetőség volt, amit nem akartam elmulasztani. Az Avonból ismét rendeltem, mégpedig egy barázdakitöltő alapozólakkot, mert a meglévőm gyakorlatilag elfogyott, és egy szép élénk kék szemceruzát (ezt inkább nyáron, tavasszal tervezem használni). Az Essence btgn fedőlakkjáról sok jót hallottam, így megvettem, de még van másik fedőlakkom, így ő még talonban van. Viszont alap és fedőlakk mindig kell legyen a készletben, akár több is. :) Az Eveline 8in1 ápolólakkot már nagyon szerettem volna kipróbálni, hiszen mostanában megint sokszor törik be a körmöm, és erről nagyon jókat hallottam. :) Végül a L'Oréal nude ajakrúzsai közül Doutzen árnyalatát válaszottam, szerintem ez illik leginkább hozzám. Hamarosan írok róla, hiszen kaptam ilyen kérést.
A Lidl-ben megint sok sporttal kapcsolatos akció van, aminek nagyon örülök, mert ilyenkor lehet igazán jól bevásárolni az év eleji fogadalmak kapcsán. Én ezt mindig kihasználom, főleg mióta komolyabban edzek. Mindig van valami, ami megtetszik a katalógusból, de ésszerű keretek közé próbálom szorítani. Most egy alsót és egy fitnesz szalagkészletet vettem, a szalagkészlet kétféle erősségű szalagokat tartalmaz, ez azért is praktikus, ha szüleimhez megyek, akkor is tudjak kar-gyakorlatot végezni, hiszen ilyenkor nem pakolok magammal súlyzókat. :) A sort pedig nagyon jó minőségű, több ilyenem is van már, szóval ha nem ismeritek még, nyugodtan csapjatok le rá legközelebb, viszonylag sokszor szokott lenni.
Ebben a hónapban voltam szüleimnél elég sokat, és valamelyik nap bementem a városba nézelődni. A New Yorker-ben futottam bele ebbe a Párizsos felsőbe, és annyira megtetszett, hogy megleptem vele magam. :)
A Nailland honlapján beváltottam a december elején nyert Naillandmani-s kedvezményemet, mivel sajnos a standon semmit sem találtam, amit kinéztem a webshopban. Sajnálatomra sok lakk, amikre vágynék, mind készlethiányosak, ezért jobban körülnéztem a Flormar háza táján. Vásároltam egy China Glaze lakkot -Nasty- anyukám megbízásából is, ami nekem is megvan, így már kipróbálta és nagyon megtetszett neki, ezért megkért vegyek neki is egyet. Ezen kívül a Flormar Genius Glitter vonalából választottam a GG05-ös, vagyis a Phone Rings nevű lakkot, ami Lovely Rio dupe -amiről sajnos akkor lemaradtam-, a Beauty Toys kollekció BT02-es, Frog Prince nevű mentáját, és a Sugar Candy SC10-es, Pink Lollipop árnyalatot.
Végül a Jysk-ben vásároltam egy 4 darabos tányéralátétet is, mert a régiek már sajnos elhasználódtak és nem is mutatnak már túl jól. A lakás színeihez is ez a zöld csomag illett a leginkább, a többit sajnos nem igazán tudnám elképzelni itt, még talán a narancsos sárgás verziót.

Milyen dolgokat vásároltatok a hónapban? Ha valamelyik termékről szeretnétek komolyabb tesztet vagy több információt olvasni, jelezzétek, és írok róla!

4 megjegyzés:

  1. Olvasnék mindenről :) A BTGN-t én nem szeretettem, összehúzta pár lakkomat és kevés lakk fért az ecsetre. A nem átlátszó üveg különösen idegesítő. Eveline-t én is beszereztem, most kezdem használni pár napon belül.
    Tányéralátétem nekem is van, de ezeket nem nagyon lehet tisztítani, ha baleset éri :(
    Szépek a lakkok és a felső is az én ízlésem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy szívesen olvasnál mindenről, igyekszem majd a fontosabb dolgokról tesztet írni. :)
      nekem ezzel az alátéttel hosszú távú kapcsolatom volt már, jó másfél év alatt használódtak el, szóval abszolút megéri ennyi pénzért. :)

      Törlés
  2. A fitnesz szalag nagyon jó,nekem már több mint egy éve van ilyenem-Diadora-,rendszeresen használom.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, minden, ami kis helyet foglal, könnyű és szállítani is könnyen lehet, az jöhet :D

      Törlés