2015. október 2., péntek

Szeptemberi szerzemények

Ma a szeptemberben vásárolt termékekről lesz szó egy bejegyzés erejéig. Igyekszem már nem nagyon vásárolni magamnak, ez néha nem jön össze, de többnyire sikerült tartanom magam ehhez.
Az első szeptemberi hétvégét anyuval töltöttem, akivel elmentünk vásárolni az Árkádba. Éppen kuponos hétvége is volt, így kihasználtuk az alkalmat. A Reserved-ből a csíkos rövid pólót és a két darab alvós, csúszásgátlóval ellátott zoknit hoztuk el kedvezményesen, természetesen a bagoly mintás dolgoknak még mindig nem tudok ellenállni. A Manna szappan anyutól ajándékba érkezett, a fülbevalót a Six-ben találtam, nagyon megtetszett. :) Benéztünk még az Yves Rocher-ba is, ahol a nyár végéről limitált kollekciós almás-csillagánizsos tusfürdőt hoztam el, egy mini kiszerelést vettem. Végül a Biotech USA Wave+ Shaker-ét is megvettem, szuper, bővíthető fehérje tartó, illetve tabletta tartó részekkel is felszerelték. :)
Már nagyon érett egy illatgyertya.hu-s üzletlátogatás, hiszen tavaly télen elkezdtem Yankee Candle tartokat használni, és úgy gondoltam az őszi időszakban is jó lenne ezt a szokást folytatni. Mivel semmi őszi illatú tartom nem volt, így elmentem, és végigszaglásztam az aktuális készletet. Végül a Beach Wood (kifutó), a Cranberry Twist (új), a Turquoise Sky, a Silver Birch (kifutó), és a Sweet Strawberry illatokkal tértem haza.
A kedvenc szempillaspirálom erősen fogy, ezért vásároltam egy tartalékot, hogy mindenképpen legyen. Ez az Essence Lash Princess nagyon bejött. A Dance Legend High Hopes lakkját a facebook-os csoportból sikerült megvennem, az eredeti árnál olcsóbban, így nem tudtam ellenállni. A Nailland-ben is jártam a múlt hónapban, a MoYou Fashionista 02-es lemez akciós volt a standon. :)
Az Avontól is kaptam egy kis csomagot tesztelésre. :) Két matt ajakrúzst választottam, ezek a Matte Blossom és a Matte Fuchsia, amikről hamarosan olvashattok is. Az Avon alaplakkjait én nagyon szeretem, eddig mindegyikkel megvoltam elégedve, amit próbáltam, így az új 5in1-re is nagyon kíváncsi vagyok. Új arcradírt is kipróbálhatok, ez a Planet Spa Perfectly Purifying arcradír, ami holt tengeri ásványokkal gazdagított. A Mega Effects szemhéjtusra is nagyon kíváncsi vagyok, már nekiálltam tesztelni, hamarosan beszámolok róla, és a többi termékről is.
Szeptember végén már eléggé érezhetően hűvös, őszies idő kezdett kialakulni, így aztán tudtam, hogy ideje beújítanom egy új sálat erre az őszi időszakra. A korábbi sálam már eléggé le lett harcolva, úgyhogy indokolt volt ennek a kék virágos sálnak a beszerzése. A Six-ben vettem, Pécsen. :)

Nos, ez lett volna a szeptemberi szerzeményes bejegyzés, remélem tetszett Nektek, és ha kívánságotok van, hogy miről olvasnátok részletesebben, írjatok!
Ti miket vásároltatok szeptemberben?

4 megjegyzés:

  1. De szuper dolgokat vettél! Kedvenc a csíkos póló, a sál, a zoknikról nem is beszélve. :D.
    Nekem is nagy kedvenc ez a szempillaspirál, megvan a zöld társa is. Kíváncsi vagyok az mit tud. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! :) örülök, hogy tetszenek.
      a zöld verzióban másfajta spirál van, ha jól rémlik. szerintem az attól lehet más :)

      Törlés
  2. Az a Dance Legend lakk már régóta birizgálja a fantáziámat, olyan szép, hercegnős *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, valóban az. egyetlen negatívuma, hogy három réteges.

      Törlés