2016. március 31., csütörtök

Márciusi szerzemények

A március nálam főként a költözésről és az új helyre történő beilleszkedésről szólt. Éppen ezért igyekeztem nem sok dolgot venni magamnak. Többnyire sikerült is, hiszen van, amit anyától kaptam, de igyekszem visszafogni magam és csak olyasmire költeni, amire tényleg szükségem van. Így az utóbbi időben semmi manikűr témájút nem láttatok, ez nem véletlen.
Az új helyre mindenképpen úgy gondoltam, hogy szeretnék néhány új tartot, és bár én eddig mindig csak a téli szezonra redukáltam a gyertázásokat és illatosítást a lakásban, most mégis újítok egy kicsit a rutinomon. :) Ez alkalommal 7 tartot választottam, a Fireside Treats-t pedig már el is kezdtem használni, és imádom!!
A Dr. Organic csigagél alapú termékcsaládja új taggal bővült, egy hidratáló arcpakolással, amiről már olvashattátok is (itt), hogy nálam miképp teljesített. Kifejezetten megtetszett, így a Glamour-napokon lehet, hogy vásárolok majd másik arcpakolást is a márkától.
A márciusi Avon tesztcsomagom is megérkezett, de sajnos hiányosan, az új krémpúderekhez ajánlott ecset kimaradt a csomagból. Az Aqua Verve névre keresztelt körömlakk és a Day Glow nevű, új négyes szemhéjpúder ideális tavaszi újdonságok. Előbbiről már megírtam a tesztet, utóbbiról is hamarosan írok.

A költözés kapcsán sűrűn látogattam az Ikeát, így becsúszott két szuper, mintás szalvéta, és szükségem volt néhány új edényalátétre is. A kis mini alátét bögrékhez, müzlis tálakhoz szuper, egyébként kapható egy kisebb méretben is, két darabos kiszerelésben. Nekem a zabkásámhoz és az esti teákhoz nagyon jól jött végre, mert mindig az íróasztalomra tettem le, valamire, amit nem sajnáltam, plusz ami felfogta a meleget az edényekből.
A Bomb Cosmetics Egérke fürdősütit még februárban rendeltem, amikor anyunak is rendeltünk néhány terméket ajándékba. Egyrészt ezért nem szerepelt a februári szerzeményes bejegyzésben, másrészt pedig azért, mert ahogy az anyának szánt fürdőtermékeket, így az Egérke fürdősütit is szuper jól eldugtam... még én sem tudtam megmondani, pontosan hol van anyuéknál a szobámban. Így aztán a névnapi, szülinapi köszöntéskor sikerült megtalálnom, ami azt jelenti, hogy elfogyaszthatom végre! :)
A kedvenc testápolóm is a végét járja, így rendeltem egyet belőle még márciusban. Bár úgy vettem észre, hogy ennek az ára nem igazán ingadozik, nagyjából mindig 6-700 forint körül kapható, de így ki is tudtam próbálni az új postát, ahová rendelni fogom az Avont.
Anyuval nagyon rutinosan rendeltünk a H&M webshopból, méghozzá 25% kedvezménnyel. Mivel egy jó kosztüm nagyon jó szolgálatot tud tenni, így megpróbáltam az egyik üzletben, és így adtuk le a megrendelést. Ezt már az új helyre kaptam. :)
Szintén új ez a fürdőköpeny, amely a Jysk-ben volt leárazva, én pedig a költözéskor realizáltam, hogy az eddigi köntösöm már nagyon odavan... nem is emlékeztem, hogy azt mikor kaptam, de anyu szerint még azelőtt, hogy a városba jöttem tanulni.
A hónapban nagyon jó áron volt kapható a BioTech USA Iso Whey Zero-ja, amiből egy tiramisusra azonnal lecsaptam, mert már régóta izgatta a fantáziámat, hogy vajon ez milyen. Jelentem, imádom!! Így vettem még egy csomaggal, viszont tiramisus most nem volt, így vaníliásat hoztam, hiszen ez mindenhez megy, amolyan klasszikus. :)
Bár húsvétkor mi már nem ajándékozunk, azért anyuék megleptek egy kis vörösáfonyás étcsokival és kockás muffin papírral is. :) Amíg nincsenek gyerekek a családban, addig nem ajándékozgatunk, ugyanígy mikuláskor.

Ti miket vásároltatok márciusban? Hogy telt az elmúlt hónapotok?

2016. március 30., szerda

Things I like this week #23

Azt hiszem, elérkezett az idő egy újabb aktuális kedvences képválogatáshoz, így a mai bejegyzés egy ilyen lesz! Tavasziasra sikeredett, hiszen végre virágzanak a fák, amik csodásak, színesek, egy szóval vidám hangulattal árasztanak el. :)

1. SMINK/MANIKŰR:
Forrás
Paulina az egyik kedvenc nail art bloggerem, ezt a manikűrjét nagyon szeretem. Egyrészt kifejezetten tavaszi manikűrt sikerült alkotnia, másrészt valahogy nem unom még ezeket. Én magam még nem készítettem virágos manit, de ami késik, nem múlik. :)

2. KÉP:
Forrás
Imádom ezt a képet, annyira jó hangulata van! Egy kicsit vintage, egy kicsit modern...

3. FRIZURA:
Forrás
Tavaszi/nyári hajviseletnek tökéletes a hosszú hajjal rendelkezőknek. :) Én magam maradok a bob fazonnál, egy kicsit most a rövidebb verzióját próbálgatom.

4. ÉTEL/ITAL:
Forrás
Fincsi, egészséges reggeli! Valaki engem is meglephetne valami hasonlóval -haha :)-, bár a fagyasztott gyümölcsöt még ilyenkor nem enném meg, nyáron meg már ott az igazi.

5. EGÉSZSÉG/ÉLETMÓD:
Forrás
Egy edzésnapló vezetése nem is tűnik rossz ötletnek. Köztetek van olyan, aki rendszeresen jegyzi az elvégzett gyakorlatokat, edzést?

6. OUTFIT:
Forrás
Munkába is tökéletes, de a táska inkább arra utal, hogy munka utáni programhoz választották. Abszolút elfogadnám ezt a szettet, kezdve a hegyes orrú magassarkúval, tényleg minden eleme tetszik! :)

+1. HANGULAT:
Forrás
Jön a bikini szezon, így ideje komolyabban venni az egészséges életmódot, étkezést! Bár ezt a fürdőruha felsőt nem értem (napozáshoz nem ideális), azért szívesen lennék a képen szereplő lány helyében a tengerparton...lazulnék, napoznék, jól érezném magam, persze egy jó könyv nem maradhat el. Hamarosan itt a nyár! :)

Ti melyik évszakot kedvelitek a leginkább?

2016. március 27., vasárnap

Pozitív percek #130

Hamarosan elérkezik a pozitív percek rovatom a 150. bejegyzéshez, már csak húsz hét van eddig a jeles alkalomig. Szinte hihetetlen, hogy már ilyen hosszú ideje írom ezt a rovatot, de nagyon jó döntésnek tartom, hogy ebbe belekezdtem anno. :)
Lássuk, milyen pozitív élmények értek a héten!
♥ megvenni a Glamourt, és tervezni a Glamour-napokat ♥ csajos este ♥ anyu csokra ♥ névnapi csokikat válogatni anyának és apának ♥ végre megtaláltam az államvizsga után rendelt Bomb Cosmetics Egérke fürdősütimet ♥ Dr. Organic termékteszt a blogon ♥ tavaszi szoknyás outfit ♥ fodrásznál jártam, és tavaszi, kicsit rövidebb frizurám lett, szeretem ♥ új olvasnivalókat találtam ♥ nagyon jókat nevetni apáékkal, sokat beszélgetni ♥ Instagramon már több, mint 250-en követnek ♥ tiszta tavasz van 

Nektek hogy telt az elmúlt hét? 

2016. március 25., péntek

TESZT: Dr. Organic - Bioaktív csigagél hidratáló arcpakolás*

Még február végén kaptam egy sajtóközleményt a Dr. Organic újdonságáról, a bioaktív csigagél pakolásról, amelyet a facebook oldalamon megosztottam Veletek is, itt. Nagyon kíváncsivá tett a pakolás, így amikor lehetőségem nyílt rá, hogy kipróbáljam, éltem vele.
A Dr. Organic Bioaktív csigagél hidratáló arcpakolás egy intenzív öregedésgátló hatású termék, igen magas hatóanyag tartalommal, ezért használata heti egy alkalommal javasolt! 10 perig kell hatni hagyni a pakolást, majd langyos, nedves vattakoronggal el kell távolítani.
A csigagél nagyon jól gyógyítja a súlyosan rongálódott bőrszövetet, meggyorsítja a gyógyulási folyamatot. Engem talán ez a tulajdonsága győzött meg leginkább, így nagyon vártam a kipróbálását.
Lássuk a véleményem!
A termék fehér színű, krém állagú, és kellemes, ám elég intenzív citrusos illattal rendelkezik. Nekem ez nagyon tetszik, hiszen frissítő érzetet nyújt. Vékonyan felkentem az arcomra a pakolást, majd a 10 perc elteltével langyos vízzel leöblítettem. Ekkor észrevettem, hogy itt-ott enyhe pirosságot okozott, ami a csigagél mellett, a termékben szereplő egyéb bioaktív illóolajaknak köszönhető. Mivel erről tájékoztattak minket, így nem lepett meg a dolog, az eredményt ez nem befolyásolja, néhány perc alatt elmúlik a bőrpír. 
A végeredmény friss, matt, üde arcbőr, amire örömre ránézni.
Kiszerelés: 10 ml, amely kb. 3 alkalomra elég,
Ár: 900 Ft, a Bionivo.hu webáruházban, itt, illetve Dr. Organic termékeket a drogériákban is tudtok vásárolni. (A Glamour-kuponok között találtok Dr. Organic csigagél termékekre beváltható kupont, illetve bármely más termékükre használható kupont is, amelyekkel több terméket is megvásárolhattok kedvezményesen.)

Ti használtok Dr. Organic termékeket? Mit gondoltok a csigagél termékcsaládról?

* A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem változtat a bejegyzésben olvasható véleményemen.

2016. március 24., csütörtök

TESZT: Avon Aqua Verve körömlakk (Nailwear Pro+)*

Az Avonnál a pasztell színek jelzik az új évszak beköszöntét, így mind a sminkekben, mind a manikűrök terén megjelent néhány új, pasztell színű termékük. A körömlakkok közül most a Nailwear Pro+ családba tartozó új árnyalatról, az Aqua Verve-ről olvashatjátok a véleményem.
Az az igazság, hogy én nagyon kedvelem a menta színű körömlakkokat, így van néhány ilyen árnyalatú darab a gyűjteményemben. Az Aqua Verve azonban éppen olyan menta, amilyet ilyenkor tavasszal, és hamarosan már nyáron is örömmel viselhetünk, hiszen vidám, nem túl élénk, de igazán nem is pasztell darab. Az Avon lakkokra jellemző, egyenes, vékony ecset jellemzi, állagát tekintve pedig elég folyós lakk, azonban felvitelkor egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük az esetleges maszatolódást, és takarítást a bőrünkről.
Felkenve, két rétegben tökéletes fedést nyújt, miközben szép fényesre szárad önmagában is. Fedőlakkal természetesen ezt maximalizálhatjuk, és akinek hozzám hasonlóan fontos a tartósság, annak az alaplakk használata is kifejezetten javasolt! :)
Tartóssága néhány nap, ami egyértelműen függ a körmünk aktuális állapotától is, nálam egészen jól teljesített!
A színe egyébként kifejezetten közel áll a korábbi Nailwear Pro+ lakkhoz, a tavaly nyáron debütált Ocean Blue-hoz. Ez utóbbi egy nagyon minimálisan zöldesebb beütésű lakk, így aki inkább a világoskékhez közelebb álló mentát szereti jobban, annak az új Aqua Verve lehet az igazi. Azonban, akinek megvan az Ocean Blue is, nem feltétlenül szükséges az Aqua Verve beszerzése. :) A képen bal oldalon az új, jobb oldalon a korábbi árnyalat látható.
Kiszerelés: 10 ml,
Ár: 849 Ft-ért lehet a tiétek a márciusi katalógusból vagy online.

Hogy tetszik Nektek az Aqua Verve?

* A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem változtat a bejegyzésben olvasható véleményemen.

2016. március 22., kedd

Kívánságlista: könyvek

A mai bejegyzésben néhány olyan könyvet mutatok Nektek, amik felkeltették az érdeklődésemet és szívesen bővíteném velük a könyvespolcomat. :) Tudjátok, hogy nagyon szeretek olvasni, és nyitott vagyok mindenféle témára, ráadásul idén már 14 könyvet olvastam el, ha így haladok, biztosan elérem idén az 50-es számot.
Összegyűjtöttem jó pár könyvet, az elején a konyhai témájúak, majd regények következnek!

1. Ella Woodward: Egyél jókat Ellával!
Forrás
,,Csodálatos kalandom az ételekkel három évvel ezelőtt kezdődött, és az új étrend megváltoztatta az életemet. Megtanultam, hogy az ízletes, egészséges étel nem feltétlenül unalmas vagy időrabló, és hogy a növények táplálnak és gyógyítanak. Megszépülsz és jobban érzed magad, ugyanakkor fantasztikusan jókat eszel - alig várom, hogy megosszam veled 100-nál is több természetes, növényi alapú, tejtermék- és gluténmentes receptemet."
Ella

2. Török Eszter: Viszlát cukor és fehér liszt!
Forrás
A szénhidrát nem az ördögtől való de egyáltalán nem mindegy, mikor, mennyit és milyet fogyasztunk belőle. A helytelen táplálkozás rontja a közérzetünket és teljesítőképességünket, ráadásul a rossz étkezési szokások miatt a lakosság felénél kimutatható az inzulinrezisztencia, ez pedig már a cukorbetegség előszobája. Az ezzel összefüggő PCOS a magyar nők közel egyötödét érinti, és ez ma a meddőség legfőbb oka.
Dietetikai szaktudása és széleskörű tapasztalatai révén Török Eszter olyan jól használható szakácskönyvet állított össze, amellyel könnyűvé válik az egészséges táplálkozás, a vércukorszint egyenletesen tartása, a megfelelő minőségű és mennyiségű szénhidrát bevitele.
Az átgondolt és sokoldalú recepteknek köszönhetően az olvasónak már nem kell azon gondolkodnia, mit mivel párosítson össze, mert az egy főre jutó adag pontosan elegendő tápanyagot tartalmaz. A könyv másik nagy előnye az egyszerűség, mivel a fotókon látható adagok a ténylegesen elfogyasztandó mennyiséget mutatják, így a kitálalásánál sem kell külön lemérni az ételeket. A dietetikus szakember sok éve tervez már étrendeket, így garantáltan finom, változatos és egészséges alternatívát kínál mindazoknak, akik számára fontos a helyes táplálkozás.

3. Sarah Wilson: Leszoktam a cukorról
Forrás
Lefogytam, és megváltozott a bőröm: szépen kitisztult. Ám amikor leszámoltam a fehér méreggel, egyúttal gyógyulni is kezdtem. Újra rátaláltam arra a jó közérzetre és pezsgő energiára, ami gyerekkoromban volt a sajátom. Nem hiszek a fogyókúrákban, sem abban, hogy gyötrelmessé kellene tenni az egészséges táplálkozást. Az itt bemutatott nyolchetes tervet és a recepteket úgy állítottam össze, hogy tartós testi-lelki jólétet biztosítsanak.
Sarah Wilson nyíltan beismerte, hogy cukorfüggő volt: átlagosan 25 kávéskanálnyinak megfelelő cukormennyiséget fogyasztott naponta legalábbis azelőtt, hogy fölismerte volna az összefüggést féktelen cukorimádata és az egész életében fennálló, zavaró hangulatváltozások, súlyproblémák, alvási nehézségek, pajzsmirigy-rendellenességek és autoimmun betegségek között. Végül megértette: változtatnia kell az étrendjén.
Ami egyszerű kísérletnek indult, rövidesen személyes életmóddá vált, majd igazi, elkötelezett küldetéssé és kampánnyá, hogy másokat is ráébresszen a cukorfogyasztás egészséget veszélyeztető, káros hatásaira.
A Leszoktam a cukorról Sarah személyes tapasztalatait felhasználva segít neked:
- megtörni a cukorfüggőséget egy kipróbált és jól bevált nyolchetes tervvel,
- felülkerekedni a sóvárgásokon, bizonyított és könnyen kivitelezhető trükkök segítségével,
- egészséges cukorpótlókat és alternatívákat találni,
- cukormentesen főzni: összesen 108 desszert, sütemény, csokoládé, gyerekeknek szánt nyalánkság, nassolnivaló és könnyen elkészíthető, méregtelenítő étel részletes receptjével.

4. Julie Morris: Superfood a konyhában - Ételek a természet legcsodálatosabb élelmiszereiből
Forrás
Az ősi civilizációk évezredek óta fogyasztják a vitalizáló ételeket, a magvakat, a gyümölcsöket, a zöldségféléket, kiváló gyógyító és energetizáló hatásuk miatt. Mi, a nyugati világban azonban még csak most kezdjük tudatosan beépíteni étrendünkbe. Már éppen ideje volt! Miért ne használnánk a konyhánkban azokat a természet adta nyersanyagokat, amelyek által egészségesebb, hosszabb életet élhetünk?
Van valami különleges ezekben az ételekben, olyasfajta energia rejlik bennük, amely szinte már az első falatnál kiérezhető.
Julie Morris kiváló munkát végzett a szupertáplálékok hasznosításában. A könyvben száznál is több receptet, valamint összefoglalót találunk mindegyik szupertáplálékról (beleértve történetét, jótékony hatását, felhasználását és ízét).
Az aprócska chia magtól az inka mogyoróig, a spirulinától a goji bogyóig, a macaportól a kakaóig ezek a földkerekség legtáplálékdúsabb ételei. A SUPERFOOD gyakorlati megtapasztalása immár csupán karnyújtásnyira van tőlünk.
Ezek a kizárólag növényi alapú táplálékok jótékony hatást gyakorolnak testünkre és szellemünkre. Mindenféle bűntudat nélkül fogyaszthatjuk őket, még az ínycsiklandozó desszerteket is!

5. Kelly Pfeiffer: Szuperételek: együnk egészséget minden nap! - Gyors és egyszerű receptek 10 ismert szuperételből
Forrás
Tudtad, hogy a fodros kel több C-vitamint tartalmaz, mint a narancs, és több kalciumot, mint egy pohár tej? Hogy az áfonya gazdagabb antioxidánsban, mint bármely más gyümölcs? És hogy a quinoa nem gabonaféle, hanem mag, ezért teljes mértékben gluténmentes, ugyanakkor a magas vas-, mangán-, lizin- és riboflavin-tartalma révén stabilizálja a vércukorszintet, hozzájárul optimális testsúlyunk megőrzéséhez és serkenti az agyműködést?
A könyvben található közel száz recept megmutatja, hogyan tehetjük ezeket a szuperételeket könnyen elkészíthető, változatos formában mindennapi étkezéseink részévé. Az itt ajánlott levesek, saláták, szendvicsek, könnyű fogások, főételek és desszertek ugyanis legalább kettőt (de nemritkán négyet vagy ötöt is) tartalmaznak ezekből a közismert szuperételekből. A szerző tanácsait megfogadva biztosak lehetünk benne, hogy minden nap finom és tápláló fogásokat tehetünk magunk és szeretteink tányérjára. Dobjunk egy maréknyi áfonyát a reggeli turmixba, csempésszünk egy kevés csicseriborsót a csokis kekszbe, vagy öntsünk néhány kanál görög joghurtot a mexikói tacóra. A variációk száma végtelen, csak a fantáziánkon múlik!

6. John Purkiss - David Royston-Lee: Énmárka - Tedd magad eladhatóvá - az interneten is!
Forrás
"Énmárkánk egyenlő azzal, amit mások mondanak rólunk, amikor kilépünk a szobából." Jeff Bezos, az Amazon alapítója.
- Hogyan építhetjük fel személyes márkánkat?
- Hogyan tehetjük kedvezőbbé mások rólunk szóló véleményét?
- Hogyan építhetünk kiváló kapcsolatokat?
- Hogyan növelhetjük ismertségünket az internet segítségével?
Inspiráló és gyakorlatias könyvükben a szerzők sokéves tanácsadói tapasztalatuk alapján mutatják be, miként menedzseljük legfontosabb termékünket: önmagunkat. Izgalmas gyakorlataik és esettanulmányaik lépésről lépésre vezetnek végig bennünket a mélyebb önismeret felé vezető úton. Ez a kötet alapmű mindazoknak, akik nagy hatást szeretnének gyakorolni másokra, jobb kapcsolatokra törekednek, éppen újragondolják karrierjüket, vagy még a jelenleginél is nagyobb sikert szeretnének elérni.

7. Timur Veres: Nézd, ki van itt
Forrás
2011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár... Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban.
Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést. A könyv a megjelenése óta töretlen sikert arat Németországban, olvasók százezreit bűvölte el, és a világon szinte mindenütt az idei év egyik legjobban várt megjelenéseként beszélnek róla.

8. Mons Kallentoft: Véres tél, Halálos nyár
Forrás
Linköpinget végtelen erdő és pusztaság veszi körül. Az elszigetelt kis településen mintha megállt volna az idő. Az itt lakók pedig csak saját szabályaikat hajlandóak követni. Emberemlékezet óta nem volt olyan hideg, mint azon a februári éjszakán, amikor nem messze a várostól egy fáról lógó, kegyetlenül megcsonkított, véres hullára találtak. Az ügyet a fiatal felügyelőnő, Malin Fors kapja. A csinos, szőke, kamaszlányát egyedül nevelő nő a Linköpingi Rendőrség történetének legmegszállottabb nyomozója. És a legtehetségesebb is. Most azt is ki kell derítenie, ki lehet az áldozat és hogyan kerülhetett arra a fára. A gyilkos fagyott nyomait követve pedig nincs más választása, alá kell merülnie az emberi lélek legsötétebb bugyraiba... Mons Kallentoft könyvével elnyerte a svéd írószövetség elsőköteteseknek járó díját. A Véres tél egy négyrészes sorozat kezdete, amely meghozta a szerző számára a világhírt. Megjelenése óta 23 nyelvre fordították le.
Forrás
A tél dermesztő volt. A nyár brutálisnak ígérkezik. De minden évszak tökéletes a gyilkolásra. Aki nem tudott elmenekülni Linköpingből, az ajtók mögé húzódva igyekszik átvészelni a forróságot. Amikor az egyik parkban egy meztelen, véres tinilányt találnak, egyértelművé válik, hogy mégsem az elviselhetetlen hőség lesz a legnagyobb tragédia. A második lány már holtan kerül elő. És mivel az áldozat épp egyidős Malin Fors lányával, Tovéval, a rendőrnő az eddigieknél is elszántabban veti bele magát a nyomozásba...

9. Jeff Abbott: Ennek rossz vége lesz
Forrás
Rejtélyes haláleset borzolja a kedélyeket a Mexikói-öböl menti poros texasi kisvárosban, Port Leóban: egy szenátor fiát holtan találják a jachtján. Egy darabig minden jel arra mutat, hogy a férfi öngyilkosságot követett el, az ügy kivizsgálásával megbízott Whit Mosley békebíró azonban gyanút fog, és megpróbálja kideríteni, mi történt. Talán családi tragédia áll a rossz útra tévedt fiú halála mögött? Vagy egy megszállott sorozatgyilkos szedte újabb áldozatát? Amikor Whit a politikai nyomással dacolva úgy dönt, hogy nyomozni kezd, drogbárókkal, szélhámosokkal és hataloméhes cápákkal kerül szembe, akik semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy lebeszéljék a szándékáról...
Whit és társa, Claudia Salazar nyomozó, karrierjüket és életüket kockáztatva próbálják kibogozni a mind sötétebb titkokat és hazugságokat rejtő ügy szálait. És a nyomok nem Port Leo forró homokjába, hanem az emberi szív jeges mélységeibe vezetnek...

10. Higashino Keigo: X - a gyilkos ismeretlen
Forrás
A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról szóra kövessék az utasításait. Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt. - Higasinó Keigó világhírű, Naoki-díjas, japán bestsellerszerző. Lendületes, meghökkentő fordulatokkal teli krimijéből több mint kétmillió példány fogyott világszerte.

Ismeritek valamelyik könyvet? Milyen könyveket szerettek olvasni?

2016. március 21., hétfő

Pozitív percek #129

A tegnap esedékes heti pozitív percek nem maradhat el, már hosszú hetek óta semmilyen esetben. Nincs ez így most sem, bár egyértelműen megkésett. Sajnos nem így terveztem, de egy költözés, és internet-tv bekötés tud teljesen másképp alakulni, mint várjuk. Nálam is ez történt, amiről fogok írni kicsit hosszabban is nemsokára.
Lássuk, a héten milyen pozitív dolgok történtek!
♥ Avon tesztcsomagom érkezett és szerencsére még a postán volt ♥ beköltöztem az új lakásba ♥ Ikea vásárlás ♥ apa feljött beüzemelni az új mosógépemet ♥ sokáig bírta a nőnapi tulipánom, és nagyon szép volt ♥ amikor szépen lassan elrendezkedsz és végre megszűnnek a dobozok a lakás minden pontján ♥ sokat olvasni ♥ fincsi, felturbózott saláta 

Mára ennyi jó dolgot gyűjtöttem össze, és igyekszem visszatérni szépen az online világba, hiszen egy teljes hét internet nélkül rádöbbenti az embert arra, hogy mennyi mindenben segít, ha van internet. Az útvonaltervezés, a környék feltérképezése, stb...
Nektek hogy telt az elmúlt hetetek?

2016. március 14., hétfő

Elérhetőségek

A blogot lassan 5 éve hoztam létre, mert szerettem volna egy olyan teret, ahol bármiről írhatok, ami éppen foglalkoztat. Eleinte inkább személyes jellegű bejegyzések születtek, majd fokozatosan alakult a blog, ahogy én is változtam. Ennek köszönhetően ez a felület nem lett egy konkrét kategóriába sorolható blog, megtalálhattok itt minden olyan dolgot, ami egy fiatal nőt foglalkoztathat. Sminktermék és egyéb tesztek, inspirációs bejegyzések, receptek, havi szerzemények, manikűrök, DIY, könyvélmények, fitness és a már ikonikus "Pozitív percek" rovatomat is. :)

Ha még csak most tévedtél a blogomra, és azon gondolkozol, vajon miért ezt a nevet választottam: a blog nevét két kedves ismerősöm viccelődése ihlette, akik szerettek Leila hercegnőnek hívni, így rám ragadt a név a hosszú buszutakon. Amikor blogírásba fogtam, és azon törtem a fejem, mivel is lehetne a legjobban jellemezni a blogot, eszembe jutott ez a megszólítás. Mivel itt nem csak egy-egy területet érintek, hanem az életem számos területéről szól a blog, így jött létre a The life of Princess Leila. Ha szeretnél többet tudni rólam, sok-sok kérdezz-felelek típusú bejegyzést találhatsz a blogon, amiket a címkefelhőben a "tag" címkére kattintva érsz el.

Bízom benne, hogy szeretitek/szeretni fogjátok a blogot, és szívesen néztek be bejegyzésről bejegyzésre akár inspirációt gyűjteni, akár más okból.

Az elérhetőségeim, amin követhettek, illetve írhattok nekem:

2016. március 13., vasárnap

Pozitív percek #128

Az elmúlt hét ismét hol rohanós, hol pihenős hét volt. Már majdnem teljesen készen állok a költözésre (holnap lesz), ezért többnyire dobozoltam a héten, de azért volt időm pihenni, edzeni is. :)
Lássuk, milyen jó dolgok történtek a héten!
♥ Yankee Candle tartok tavaszra ♥ salátázás anyával ♥ virágot kapni (és ráadásul a kedvencemet)  Ikea látogatás, majd sikeres beszerzés ♥ ebéd ♥ dobozolás ♥ végre részem volt egy kis hasizomlázban ♥ szalvéták az Ikeaból, tavaszi hangolódás ♥ sokat beszélgetni anyával 

Nektek hogy telt a hét?

2016. március 12., szombat

TESZT: BioTech USA Natural Whey Protein

A blogon a mai bejegyzésben szereplő termék rendhagyónak számít, hiszen korábban ilyen jellegű bejegyzést nem olvashattatok. Amióta edzeni kezdtem és látszott, hogy kitartok mellette, egyre több információt gyűjtöttem -és a mai napig nagyon szeretem az ismereteimet tágítani-, azóta odafigyelek arra is, hogy edzés után megfelelő tápanyagot kapjon a szervezetem. Edzés után fehérjeturmixot iszom, ami fontos az izom regenerációjában, erről több cikket is találtok a builder.hu-n, nyugodtan nézegessétek, ha sportolni szeretnétek, mert sok hasznos információhoz juthattok!
A BioTech USA nemrég dobta piacra a Natural Whey Protein termékét, amiről érdemes tudni, hogy a márka legtisztább fehérjéje, nem tartalmaz hozzáadott cukrot, édesítőszert, aromát. Ez természetesen azt jelenti, hogy egy olyan fehérjéről van szó, amit nem az élvezeti értéke miatt fogyasztunk, hanem a hatása miatt. Valóban nem ez a legfinomabb fehérje, tekintve a fent leírtakat, de pont ezért tetszik annyira. A fehérjét vízben feloldva javasolt fogyasztani, én is inkább ebben szoktam elkeverni, tejben kissé csomós marad. Semmi olyat nem tartalmaz, amit nem kell neki, így aki egy tiszta, mindenmentes fehérjét keres, annak ez szuper választás lesz.
Kiszerelés: 500 gramm,
Ár: 3.990 Ft, megvásárolni a BioTech USA boltokban, vagy a webshopjukból tudjátok, innen. Itt egyébként még több információt megtudhattok a termékről.

Ti sportoltok valamit? Ha igen, milyen táplálékkiegészítőket használtok?

2016. március 8., kedd

YLKA design studio - FIBULA, ZAGABO & ANTRÉ divatbemutatón jártam

2016. március 4-én, pénteken került megrendezésre az YLKA design studio-ban az Antré, Zagabo, Fibula tavaszi-nyári kollekcióinak egybevont divatbemutatója. A szervezők meghívtak az eseményre, és én boldogan vissza is igazoltam a részvételi szándékom. Eddig az alkalomig nem volt lehetőségem még divatbemutatón részt venni, így ez merőben új terület volt számomra. A mai bejegyzésben engedjétek meg, hogy bemutassam ezt a három márkát, majd magáról a divatbemutatóról is olvashattok.

FIBULA
A FIBULA márkát 2012-ben, ketten alapítottuk. Kránitz Orsolya és Nagy Dorottya. 2011-ben diplomáztunk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textil szakán. Első önálló kollekciónk a 2013-as év tavasz-nyári szezonjára készült. Kollekcióink egyedi világot tükröznek a különleges technikáknak, szabásvonalaknak, anyagoknak köszönhetően. Legfőbb törekvésünk, hogy minden kollekciónkkal értéket hozzunk létre. A letisztult formák, a kényelem és a hordhatóság fontos szempont a tervezés során.  A Fibula olyan nőket szeretne látni a világban, akik kiegyensúlyozottak, bátrak, nyitottak, szeretnek kísérletezni és nem félnek ezt a külsejükkel is kommunikálni. Fontos számukra  a minőség, mert úgy érzik, megérdemlik. A fibula, latin szó, jelentése kapocs, összekötő. A FIBULA márka kapocs a tradicionális és kortárs design között, valamint a magyar és a világ tendenciák között.
FIBULA_SS 16 / HEAT kollekció hangulatát a forró nyári napok, a marokkói táj és a testet lágyan körülölelő rusztikus textilek határozzák meg. Natúr lenvászon és szellős pamut anyagok alkotják az öltözékek alapjait. A fazonok finoman követik a test vonalát teret engedve a szabad mozgásnak, mint ahogy a hőségben is a legkényelmesebb lenge nyári ruhánkat szeretjük viselni. A natúr homok színeket a naplemente narancsos árnyalataival élénkítjük, amit a komplementer kék párjával hangsúlyozunk. Számunkra most különösen érdekes, hogyan tudjuk vegyíteni a különböző kultúrák minta- és formakincseit. A marokkói diszítőművészet iszlám gyökerekkel rendelkezik, ami a geometrikus mintázatként az épületeken, de a textilművészetben is megjelenik. Ezekkel az elemekkel fűszerezzük meg idén a FIBULA nőre jellemző letisztult stílust. A finom, kidolgozott részletekre nagy hangsúlyt fektettünk, ilyen a kézi rojtozás, a rojtok csomózása és gyöngyözése, a szabásmintába rejtett csillag mintázat, az élénk színű kötelek használata kiegészítőként. A mintázatok többféle formában érvényesülnek a kollekcióban, használunk szabad festésű nyomott mintát, egyszerű csíkos mintát, csíkos mintát forgatva szabással, illetve különböző anyagokból szabással kialakított motívumokat.
info@fibula.hu
Instagram: @fibulafashion

ZAGABO
2016SS - PHUE kollekció és STRAPPS kiegészítő
Sokaknak egy új kollekció megjelenésénél a legégetőbb kérdés, hogy mi inspirálta a tervezőt. Szabó Gabi, a zagabo tervezője azonban inkább annak örül, ha ruháiból mindenki saját inspirációkat tud meríteni. Amíg a zagabo 2016-os tavasz/nyári PHUE kollekciója eljutott a kifutóig, sokféle asszociáció hangzott el az öltözékekkel kapcsolatban Wimbledon gyepétől a hófehér görög tengerparti házakig. A csapat számára nagy öröm volt látni, hogy a szettek hangulatokat ébresztenek, beindítják a fantáziát és többfajta értelmezési lehetőséget tartogatnak. Mindenkinek a sajátját. És ezzel a tervező el is érte a célját, hiszen a zagabo kollekcióknak sosem az a feladata, hogy a designer érzéseit éljék meg a ruhák viselői, hanem, hogy saját személyiségét és saját világát tudja kiteljesíteni velük. A kollekció darabjai itt tekinthetőek meg: http://www.zagabo.com/hu/collection/1/2016_tavasz-nyar_phue
A kollekción kívül a zagabo egy másik újdonságot is bemutatott a mostani premieren. Hosszas, titkos fejlesztés után itt az első zagabo kiegészítő. Tervezésénél az volt a szempont, hogy egyszerűen lehessen viselni, a zagabotól megszokott módon könnyen lehessen kezelni és bárki villámgyorsan feldobhassa vele a legegyszerűbb darabjait is. Megszületett hát a zagabo STRAPPS. A STRAPPS két különböző szélességű derék- és egy csipőváltozatban, végtelen szín- és mintakombinációban, többfajta szövet és bizonyos darabokban bőr felhasználásával készül. Így mindenki megtalálhatja a stílusához és gardróbjához illő STRAPPSokat. A STRAPPS oldalát itt találod: 
Instagram: zagabodesign
email: info@zagabo.com

ANTRÉ
Laza. Vagány. Nőies.
Az ANTRÉ fő irányvonalának a sportos eleganciát tűztük ki, azokra az aktív életet élő hölgyekre gondolva, akiknek ebben a rohanó világban kényelmes, ugyanakkor egyedi darabokra van szükségük. Az hogy valami laza, még nem jelenti azt, hogy nem lehet nőies, az ANTRÉ-nál mi ezt a két nagyon fontos szempontot vettük figyelembe. A tervezéskor mindig domináns szerephez jutnak a geometrikus formák, melyeket legtöbbször a kortárs építészet inspirál. A hideg felületek, a sima textúrák, az áttört elemek közt kialakuló fény-árnyék jelenség, mintha kiaknázatlan témát nyújtanának. Szeretjük a kiegyensúlyozott arányrendszereket, az éles motívumokat, a finom ritmusokat. És szeretjük, ha mindezt egy hirtelen váltás megtöri. A kollekció darabjai természetes alapanyagokból, főképp pamutból készülnek, melyet extravagáns szabásokkal és hajtásokkal tettünk egyedivé. Így a ruha együtt tud lélegezni viselőjével, lágy és naturális érzést nyújt, míg megjelenésében erőt és nőiességet sugároz. A márka alapítói: Zsanett&Anka
Az ANTRÉ 2016 tavaszi kollekcióját egy új szellemben készítettük. A szokásos geometriai formákat új anyagválasztással helyeztük más aspektusba. Megjelenik a csíkos minta is, néhány romantikusabb, nőiesebb formával együtt. Az összhatásnál egy üde érzés lebegett a szemünk előtt. Idén valami frissre és ropogósra vágytunk, így került a pamut és viszkóz dzsörzé anyagok mellé a puplin, és a selyem-viszkóz. Az alapkoncepciónkon nem változtattunk, csak egy kicsit több fűszert tettünk a „receptbe”. Az első tavaszi napsugarak, az első üde szellők inspiráltak minket.
Instagram: @antre_fashion
E-mail: antre@antrefashion.hu

Alapvetően nagyon tetszett a bemutató, az első márka a Fibula volt, amelynél a főbb színek a bézs, szürke, narancs voltak. A narancssárgával nem állunk egymáshoz közel, de a kedvenc darabom a márkától egy féloldalas, homokszínű ruha volt, amit derékban egy kellemes, élénk kék övvel dobtak fel. :) Sajnos ezt nem tudom megmutatni Nektek, mert nem tudtam fotózni, de a képen láthatjátok nagyjából az anyagát, a színét és azt a szuper övet is! (Egy rossz minőségű képem van csak a ruháról, így ettől itt a blogon megkíméllek titeket. Ha mégis érdekelne valakit, akkor írjatok a contact menüpontban megadott e-mail címemre, vagy facebook-on, hiszen a Fibula honlapján még nincs feltöltve a legújabb kollekció.)

A Zagabonál nagyon sok ruhán visszaköszön a fűzöld szín, de emellett jelentős mértékben kheki, és mustársárga, barna színek is feltűntek a ruhák között. A legérdekesebb a kollekcióban számomra a fűzöld és kheki párosítása volt, olykor egy ruhán belül. Üde, valóban tavaszias színfolt ez a kínálatban, de még mindig nem éreztem igazán magaménak a színvilágot. Volt egy kabát, ami nagyon tetszett, a Red Riding Hood (A lány és a farkas) című filmre emlékeztetett, bár inkább a hangulata miatt.

Az Antré elhozta nekem azt a pluszt, amire vártam a ruhákat nézve. Érdekes megoldások, csíkos ruhák, és pasztell színek is találkoztak a ruhákban. Különösen a pasztell rózsaszín ruhák, és az utóbbi képen látható ruha smaragdzöld verziója tetszettek nagyon, de a fenti képen lévő fehér-szürke ruha is kedvenc lett.

Nagyon örülök, hogy részt vehettem a divatbemutatón, hiszen nagyon élveztem ezt a bepillantást a bemutatók világába és számomra eddig ismeretlen bloggereket is megismerhettem! Köszönöm a meghívást az YLKA design studio-nak!
Ti vettetek már részt divatbemutatón? Ismeritek ezt a három márkát?

2016. március 7., hétfő

TESZT: Avon Attraction for Her EDP*

A múlt hónapban megérkezett hozzám az Avon egyik nem annyira régóta kapható parfümje, az Attraction for Her, amit örömmel teszteltem le. A parfümről anya mutatott nekem néhány érdekes cikket, és azután nem ment ki a fejemből, így az Avon jóvoltából most bemutathatom Nektek.
Az Attraction for Her parfümöt kivételes, csavaros üvegmegoldás jellemzi, amelynek egyik oldalán arany borítás, és a termék neve szerepel. A kupakja elég jól záródik, én már vittem magammal napközben is a parfümöt, így valóban tanúsíthatom, hogy nem volt vele gond. A termék promóciós anyaga szerint a női és férfi parfümpáros üvege úgy lett megalkotva, hogy azt a mágneses vonzást, simulást tükrözze, amely nő és férfi kapcsolatát jellemzi egy meghitt pillanatban. A két parfüm a már meglévő vonzást erősíti a partnerek között, amihez a női változatban hozzájárul a szeder, a pézsma és a vaníliával megbolondított ámbra illata.
Már az első fújás utáni néhány percben beleszerettem ebbe az illatba, mert alapvetően édesebb, gyümölcsösebb illatvilágot képvisel, és bár a pézsma és ámbra fűszeres illatok, a vaníliás alap erőteljesen érezhető. Imádom ezt a parfümöt, egyfajta magabiztosságot ad, hihetetlenül nőies, és érzéki illat, randira szuper választás lehet! 
Azt hiszem, hogy méltán lett az egyik kedvencem, és nemcsak azért, mert egy korábbi parfümömre nyomokban emlékeztet, hanem mert nagyon szerethető parfümöt sikerült megalkotni, ami sokaknak lehet a kedvence.
Kiszerelés: 50 ml,
Ár: 6.199 Ft-os áron, szettben elérhető a márciusi katalógusban, illetve online ide kattintva (áprilisban csak teljes áron tudjátok majd megvenni).

Hogy tetszett Nektek a mai parfüm? Ismeritek ezt az Avon illatot?

* A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem változtat a bejegyzésben olvasható véleményemen.

2016. március 6., vasárnap

Pozitív percek #127

Az elmúlt héten nem kellett amiatt aggódnom, hogy nincs elég tennivalóm, majdnem mindennap voltam a városban valamilyen okból kifolyólag. Elég mozgalmas hetet tudhatok most magam mögött, és még 1-2 hétig biztosan ez lesz a tendencia. Ezt nem bánom, jobban szeretek pörögni, de persze kell a pihenés is.
♥ interjúk ♥ HVG Állásbörzén jártam ♥ szombat délutáni kávé és beszélgetés a barátnőmmel ♥ amikor fontos dolgokban kérik a véleményemet ♥ tavasz-nyári divatbemutató az YLKA design studio-ban ♥ edzés utáni izomláz ♥ nagyon tetszik az agyas könyv, amit éppen olvasok ♥ már csak egy hét van a költözésig ♥ kellemes meglepetések ♥ kellemes, de kemény cardio edzés szerdán 

Nektek hogy telt a hét?

2016. március 5., szombat

TESZT: Ziaja Kókuszos testápoló vaj*

Január végén érkezett meg hozzám a Ziaja kókuszos testápoló vaja is, akárcsak a már korábban bemutatott tápláló talpápoló krém. Kíváncsian fogtam bele a tesztelésbe, hiszen januárban, a hidegben kókusz illatú termékekre vágytam.
Maga a Ziaja testápoló vaj egy nagyon egyszerű, modern design-nal ellátott tégelyben érkezik, ami a talpápoló krémhez hasonlóan védőfóliával van ellátva, így beleszagolni, belenyúlni az üzletekben nem tudnak. Nekünk viszont azért jó hír, mert így biztosak lehetünk benne, mi vagyunk az elsők, akik használhatjuk.
A termék illata nem teljes egészében klasszikus kókusz illat, van benne még valami más is, ami még kellemesebbé teszi számomra. Nehéz megmagyarázni, de talán a kókuszkrémhez hasonlítanám, egy kicsit kevésbé édes illatkombinációban.
Az illata sokáig megmarad, így akinek ez tetszik, az nagyon fog örülni. Én személy szerint kellemesnek találom, és szeretem, ha a testápolóm hosszabb ideig érezhető marad rajtam. A testápoló állaga testvajhoz képest kifejezetten krémes, könnyed, akár azt is lehetne mondani, hogy habkönnyű állagú. Ez egyszerű adagolást tesz lehetővé.
Sajnos a hidratálásával nekem volt egy kis gondom, hiszen a nagyon száraz bőrömre egy kicsit kevés volt a téli hidegben (amikor fokozottabb a bőr szárazsága, hiába iszok meg nagyon sok vizet). Viszont alkalmanként használva, és a tavaszi idő beköszöntével valószínűleg gyakrabban tudom majd használni, mert ekkor gyengébb hidratálás is elegendő szokott lenni.
Mindenképp merem ajánlani a normál bőrtípussal rendelkezőknek, és azoknak is, akik szeretik a kókusz illatát, viszont ahogy említettem, nem az a klasszikus illat. :)
Kiszerelés: 200 ml,
Ár: 1.395 Ft a Ziaja webshopjából, de drogériákban is megtaláljátok.

Hogy tetszett Nektek a mai bejegyzés? Használtok valamilyen terméket a Ziaja-tól?


* A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem változtat a bejegyzésben olvasható véleményemen.