2016. május 12., csütörtök

Elfogyott termékek #9

Az utóbbi időben ismét összegyűlt egy adag olyan termék, amiket elhasználtam, így éppen ideje volt, hogy írjak is róluk! :) 
A Yankee Candle tartok nagy kedvenceim, eddig még nem tudtam olyan illatot választani, ami kevésbé nyerte el a tetszésemet, így a Fireside Treats is belopta magát a szívembe. Az egyik - ha nem A - kedvenc tartom lett rövid idő alatt. :)
A The Body Shop kókuszos kézkréme vegyes érzéseket keltett bennem, ugyanis ápoló, hidratáló hatása kifejezetten jó volt, de az illata nem pont az volt, amit vártam volna. Így ehelyett most más kézkrémeket próbálok ki. 
Az Avon Foot Works lábápoló termékei közül a makadámdiósat próbáltam, aminek az illatát nagyon szerettem, hidratáló hatásával sem volt gond, de tény és való, hogy használtam már jobb lábkrémet ennél. Egyébként már nem kapható.
Az alverde két kis testvaja is elfogyott, az egyik a gránátalmás-kakaóvajas, a másik pedig a hibiszkuszos-sheavajas változat volt, ezek egy harmadikkal szettben voltak. Ezzel leredukálódott a testápolóim száma.
Az Yves Rocher téli kollekciójának volt tagja a narancsos-fahéjas kézkrém, amit nagyon szerettem, de a nagy kiszerelés miatt mostanra fogyott el, és már az illata nem volt egészen évszak-kompatibilis. Ennek ellenére szerettem. 
Még egy Body Shop termék került be a mai bejegyzés végére, ez a Papayás tusfürdő, aminek az illata sajnos egy viszonylag rövid idő után számomra unalmassá vált, nem annyira kedveltem.
Végül, de nem utolsó sorban, egy csomag BioTech USA Iso Whey Zero-t is elfogyasztottam, vaníliás ízben, de a tiramisus nekem jobban ízlik, így valószínűleg azt vagy a Natural Whey-t fogom újravenni.

Hogy tetszett a mai bejegyzés? Van a fentiek között kedvencetek?

6 megjegyzés:

  1. i like using hand cream also, Thanks for sharing
    http://www.melodyjacob.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. thank you, I love hand creams and skin care products. :)

      Törlés
  2. Nagyon szeretem az ilyen típusú bejegyzéseket.:) Nekem nagyon inspirálóak, hogy mire érdemes beruházni illetve mit jó elkerülni. Az utóbbi időben nálam is elfogyott jópár dolog mindenféle kategóriában.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök! Éppen az volt a cél, hogy legyen egy rovat, ahol kivesézhetem néhány gondolatban, hogy milyen tapasztalataim voltak a különböző termékekkel (amikről egyébként nem írnék teljes tesztes bejegyzést). :)

      Törlés
  3. Ez a fehérjepor mire jó? Mármint a gyakorlatban, mert azt tudom, hogy mi van ráírva, de milyen hatása érzékelhető?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. linkelek egy bejegyzést, ennek a végén a kommentek között volt már róla szó, illetve kérdezték már, itt linkeltem több hasznos cikket is a témában. azokat ajánlom elolvasni. :)
      http://leilahercegno.blogspot.hu/2016/02/elfogyott-termekek-7.html

      Törlés