2016. június 6., hétfő

TESZT: Avon Gel Shine körömlakk - Emerald City*

Ahogy azt korábban olvashattátok, az Avon új körömlakkjai közül még egyet kipróbálhattam, ami az Emerald City nevet viseli. Ez a smaragdzöld árnyalat is egy új szín a Gel Shine körömlakkok között, akárcsak a Rain Washed, és ma erről olvashatjátok a véleményem.
A formulára és az ecsetre ugyanazok jellemzők, amiket eddig is írtam, tehát, hogy egyenesre vágott, közepesen vastag ecsettel van dolgunk, a formula viszont ennél a lakknál nekem kicsit folyósabb volt, mint a Rain Washed vagy az Iceberg White esetében. Figyelni kell arra, hogy szépen vigyük fel, mert a színből adódóan kicsit megfogja a bőrt, mint a sötétebb vagy a piros lakkok.
Készítettem egy kis manikűrt is, hogy még jobban mutasson a képeken, de önmagában, sőt még lábkörmökön is kifejezetten jól mutat! :) A mintához alapszínnek az Avon Gel Shine lakkok közül az Iceberg White-ot használtam, amit nemrég rendeltem magamnak, és nagyon elégedett vagyok vele! Erre Whats Up Nails stencil került (a Herringbone nevű), és szivacsos technikával átmenetet képeztem, majd eltávolítottam a stencilt, és egy réteg fedőlakkal fixáltam. :) Nekem kifejezetten tetszik a végeredmény.
A körömlakk egyébként a körmök állapotától függően tartós, nekem általában 3-4 napot bírnak ezek a lakkok.
Kiszerelés: 10 ml,
Ár: 899 Ft-os áron tudjátok megvásárolni júniusban és júliusban is, online ide kattintva vagy Tanácsadónőn keresztül.

Hogy tetszik Nektek az Emerald City és a vele készült manikűr?

* A terméket tesztelésre kaptam, ez azonban nem változtat a bejegyzésben olvasható véleményemen.

2 megjegyzés: