2016. július 23., szombat

5 év

A héten (szerdán) 5 éves lett a blogom. Ez számomra nagyon sokat jelent, mert amikor elkezdtem írni, sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok majd idáig. Azért öt év igen hosszú idő, és bár akkoriban nem voltam túl kitartó bizonyos dolgokban, mégis sikerült ilyen hosszú időn keresztül írni, posztolni. Nem akarom abbahagyni, eszem ágában sincs, hiszen élvezem minden percét! Úgy gondolom, hogy a kezdeti bejegyzések óta sokat változott, formálódott a blog is, akárcsak én. Az egyetemet befejeztem közben, és az okj-s képzésem mellé megszereztem a diplomámat is. Nem biztos, hogy az egyetlent, de ezt majd még a jövő eldönti. :) Folyamatosan azon vagyok, hogy fejlődjek, mind emberileg, mind itt a blogon.
Szeretném Nektek megköszönni, hogy ez alatt az 5 év alatt itt voltatok, olvastatok, és remélem, hogy a továbbiakban is így tesztek majd! Ez a felület nekem olyan, mintha kicsit a gyerekem lenne, valami, amit én hoztam létre, és amin mindig szerettem dolgozni. Tervezek egy új fejlécet, és szeretném kicsit a facebook oldalt is népszerűsíteni. Éppen ezért a nyereményjáték ott fog zajlani, hamarosan (vagy ma vagy holnap) ki is teszem a képet, amin a nyeremények lesznek! :)

Remélem továbbra is örömmel fogjátok olvasni a blogot, és még sokáig csinálhatom azt, amit szeretek!

7 megjegyzés:

  1. Gratulálok!!! Boldog Blogszülinapot, és még sok - sok szülinapot kívánok!! :)

    VálaszTörlés
  2. Öt év, az nem semmi, boldog blogszülinapot és gratula a bloghoz!!

    VálaszTörlés
  3. Óóó, gratula :) Boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszületésnapot! Nem semmi, hogy repül az idő... Remélem, még sokszor ennyi ideig olvashatjuk a blogodat :-)

    VálaszTörlés
  5. köszönöm! :) én is bízom benne, hogy még sokáig olvashatjátok majd az írásaimat!

    VálaszTörlés