2016. december 7., szerda

Clean eating recept: Hummusz, ahogy én csinálom

A hummusz az egyik olyan étel, amit a nehéz, dolgos napokon is jól esik fogyasztanom. Elkészítése egyszerű, íze pedig mindig változtatható kicsit, a hangulatunktól függően. Na és persze egészséges alternatíva mártogatósra.
Hozzávalók (normál adag, 3-4 főre):
1 üveg csicseriborsó konzerv (de lehet nem konzervet is használni)
szezámmag
2 teáskanál őrölt római kömény
2 gerezd fokhagyma

fehér bors
1,5-2 dl olívaolaj
2 evőkanál citromlé
Hogyan készítsd el?
1. A csicseriborsót többféleképpen készítheted el. A legegyszerűbb, ha már alapból konzervet veszel, én általában a Lidl-ben veszem, amikor spanyol hét van,és ekkor feltárazok belőle, így ezzel nem kell szenvedni. Lehet előző este beáztatni, vagy szárazon elkezdeni főzni, előbbinél 30 perc, utóbbinál több, mint 1 óra lesz a főzés.
2. A szezámmagból én általában érzésre szórok mennyiséget a serpenyőbe, amibe nem teszünk olajat, semmit. Közepes fokozaton rázogatással zsemleszínűre pirítjuk. Ez nagyon hamar megvan, itt tényleg figyelni kell! A szezámmag lehet hagyományos fehér, vagy fekete is (a képen fekete látható, ez nem lesz zsemleszínű, de ha van már jártasságunk ebben, akkor illatra érezni fogjuk, mikor jó).
3. Az elkészült szezámmagokat aprítógépbe tesszük és olívaolajat adunk hozzá, majd homogén állagúra keverjük. Ez lesz a tahini pasztánk. Én ebből 2 evőkanálnyit szoktam hozzáadni a krémemhez, számomra így a legfinomabb.
4. A csicseriborsót hozzáadjuk az aprítóban lévő tahini pasztához, eldolgozzuk, majd a konzerv levét, fokhagymát, őrölt római köményt, sót, borsot, és citromlét adunk hozzá.
5. Olívaolajat természetesen annyit teszünk hozzá, amíg jó állagot nem kap. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl zsíros!

Tápanyag információval később tudom kiegészíteni, nézzetek vissza év végén, ha ez is érdekel! :)

A hummusz, vagyis a csicseriborsókrém tökéletes mártogatós, fogyasztható csirkével, édesburgonyával, zellerrel. Az ízekkel is érdemes kísérletezni, hiszen különböző fűszereket hozzáadva még izgalmasabbá is lehet tenni, ha már unjuk!
Jó étvágyat! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése